A panellakókat sújtja a pénzügyi mentőcsomag a Fidesz szerint

A Fidesz szerint a távhő díjának folyamatos emelése és a napokban bejelentett, a pénzügyi mentőcsomag miatti elvonások tragikus helyzetbe hozzák a panellakásban élőket - mondta László Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője Budapesten.

Azzal kapcsolatban, hogy november 1-től 9,4 százalékkal emelkedett a távhő ára, a Fidesz lakótelepi munkacsoportjának vezetője közölte: a tavalyi tarifákhoz viszonyítva a mostani emelés - a megelőző idei három emeléssel együtt - azt jelenti, hogy mintegy 25 százalékkal növekedett a távhő díja egy év alatt.

A távhő ára - a gázáremelés miatt - idén első alkalommal februárban emelkedett 4,1 százalékkal. Ezt követően májusban volt újabb drágulás, amelynek mértéke 6,1 százalék volt, míg augusztusban 5,5 százalékkal emelkedtek a tarifák.

Bár a kormány próbál lépéseket tenni, indít programokat, ám ezek csak a propagandában sikeresek, valójában érdemi változást nem hoznak az érintettek számára - mondta sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus.

Hozzátette, a panellakásban élők helyzetén az alanyi jogon járó havi 1150 forintos támogatás sem segít, s véleménye szerint az energiaszolgáltatókra kivetendő, úgynevezett Robin Hood-adó sem lenne megoldás.

László Tamás hangsúlyozta: a kormány évek óta folyamatosan csökkenti a gáz és a távhő kompenzációs keretét.

Véleménye szerint a távhő drasztikus emelése mellett a pénzügyi mentőcsomag is a leginkább kiszolgáltatott rétegeket, köztük az időseket, a nagycsaládosokat, a gyermekeiket egyedül nevelőket érinti.

A távhő árának emelésével összefüggésben azt mondta: a Fidesz-KDNP javaslata a távhő áfatartalmának csökkentéséről az egyetlen életképes elképzelés, ami gyorsan enyhíthetne a gondokon.

A Fidesz politikusa kitért Szanyi Tibor (MSZP) pénteki közlésére, mely szerint azonnal csökkenthető lenne a távfűtés ára tíz százalékkal, ha az eddig is szép jövedelmeket felmutató közszolgáltató cégek - a Főgáz, a budapesti erőmű, a Főtáv - csökkentenék áraikat. László Tamás azt mondta: 2003-tól emelkedtek meg drasztikusan a távhőhöz kötődő tarifák, így Szanyi Tibornak a folyamat elején kellett volna javaslatát megtennie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.