A Bendák kirúgását kikérem magamnak

Megrázó a kép, amelyen Benda László visszanéz, a televízió épületére. Nem mintha sokat dolgozott volna benne, hiszen viszonylag új, de most ott van az, ami korábban máshol volt, s amelyben leélte eddigi felnőtt életét. Ettől persze még nem kellene annyira megrázónak lennie.

Olyan van, hogy az embert kirúgják, vannak gazdasági kényszerek, miegymások, amelyeket be lehet látni, ha éppen belátó passzban van az ember. De: mi lehetett az a szempontsor, melynek összessége kidobta például Bendát, hogy dobják ki.

A külpolitikai újságírás viszonylag kevés számú súlyos profijainak egyike. Masszív felkészültség, iszonyatos mennyiségű tapasztalat. Ha felráztad egy buszon, s megkérdezted, mi is a helyzet Laoszban, rágyújtott, s közölte a pontos tényállást. Hír-, külpolitika- és televíziózás-függő. Ami ugye azt jelenti, hogy ezek működtetik. Nem a sarzsi, a pénz vagy a nyalható fertály. Ilyenformán senkinek nem állhatott az útjában, csak annak legfeljebb, aki nem szeretné, hogy felkészült profik is legyenek a szobában, amikor ő szerkesztőségi értekezletet tart.

Messze vagyunk már attól, amikor a szakértelem bolsevik trükk volt. Ma már amúgy is csak szintetikus úton előállított bolsevikok vannak, akik ráadásul nem értenek semmihez igazán, tehát muszáj más trükkökkel próbálkozniuk.

Ma egyre inkább nem divat, s főképp nem elvárás a hozzáértés. Minden tekintetben igénytelen végrehajtókra van szükség nagy számban, médiazombikra, akik arra vannak kiképezve, hogy részletes előírások, protokollok alapján működjenek. Nem kell tudni, mi a helyzet Laoszban, majd megnézzük a neten, ha kell tudni. Ennek az a lényege, hogy nem kell érteni. Arra a képességre van szükség, amely az aktuálisan szükséges információkat összegyűjti, s összeszerkeszti a kiadott protokoll szerint. S arra a hitre, hogy az összegyűjtött aktuális információk miatt én már szakértő vagyok.

Ezen a bázison lett egy nagy garnitúra újságíró egyik pillanatról a másikra Kína-barát, míg egy másik garnitúra Kína-ellenes. S közöttük kirándul néhány bölény, néhány Benda, aki – függetlenül most attól, hogy mi az álláspontja, de – érti, hogy miről van szó. Mit neki protokoll. Persze, hogy nem kell az ilyen ember.

Nem most kezdődött ez a folyamat, de mostanra érett be. Félreértés ne essék, ez nem generációs kérdés. A fiatalok között is tudunk Bendákat mutatni, ugyanúgy kis számban, mint az öregek között. Ez karakter-kérdés, s ennek a karakternek nem kedvez a korszellem, ha becézhetem így a mai magyar médiavilágot.

Vagyis a közmédiumokban zajló folyamat szépségét nem csak az adja, hogy milyen higgadtan, kézremegés nélkül ölnek, hanem az is, amilyen sebészi pontossággal vágják ki a testből a súlyos profikat. Tudom, magánügy, de csak akkor vagyok nyugodt, ha elmondom, Benda kirúgását, a Bendák kirúgását kikérem magamnak.

Benda László visszanéz az MTV Kunigunda utcai épületére miután elbocsátották
Benda László visszanéz az MTV Kunigunda utcai épületére miután elbocsátották
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.