Bátor Sir Robinként menekült el a kihívás elől az Alkotmánybíróság, amikor – egyéves maszatolás után – az utolsó pillanatban sem volt hajlandó dönteni a magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolása miatt benyújtott keresetekről. Nem kívánom semelyik alkotmánybíró szerepét sem magamra venni. A kormány által a parlamenten átvert változtatások alkotmányellenességének, avagy alkotmányosságának megítélése a testület dolga, s ha úgy találják, hogy a módosítások kiállják az alkotmányossági próbát, azzal is együtt tudnék élni. Vitatkoznék vele, de legalább lenne mivel.

Paczolayék azonban nem merték vállalni véleményüket, inkább addig halogatták a vizsgálatot, amíg lényegében okafogyottá nem vált. Januártól tabula rasa jön a kormány akaratából az Alkotmánybíróságon, ki kell söpörni mindent, ami lezáratlan ügyként hevert hónapokig, akár évekig az asztalukon. Innentől kezdve felszabadultan mutogathatnak a jogszabályokra, amelyek korlátozzák a tevékenységüket, ha valaki újra próbálkozna egy indítvánnyal. Erre ugyan márciusig lehetősége lesz azoknak is, akik idén adtak be keresetet, de szinte kizárt, hogy a testület megalapozottnak tartja majd azokat, olyan szűkre lesz szabva a mozgástér. Vagyis nem túlzás, a januári nagytakarítással tényleg minden megy a kukába.

Köztük az elmúlt hónapokban vizsgált ügyek közül talán a legfontosabb a magánnyugdíjpénztáraké. Hárommillió ember háromezermil­liárd forintjáról van szó. A lakosság egyharmada várta, hogy az előtt döntsön az általuk felhalmozott, a GDP 10 százalékát kitevő vagyonról a testület, mielőtt a folyamatosan épülő jogi korlátok végleg karanténba szorítják az Alkotmánybíróságot. Kell ennél nyomósabb indok arra, hogy az alkotmánybírák a lehető leggyorsabban állást foglaljanak?

Nem tették, s a miértre általában olyan válaszok születtek, amelyek politikai indíttatásra engednek következtetni. Mi másra gondoljon az ember? Az Alkotmánybíróságot körbelengi a politika bűze, ami egy médiatanács esetében is kellemetlen, de azon a terepen mindig is otthonosan mozogtak a politikusaink. Az alkotmány őrzőinek viszont kényesen ügyel­niük kellene arra, hogy megmaradjon a megfelelő távolság köztük és a politikacsinálók között. Ezt a távolságot látjuk eltűnni hónapról hónapra. Lehet, hogy becsapnak minket az érzékszerveink, de az alkotmánybírák semmit nem tesznek azért, hogy okunk legyen gyanakodni magunkban.

Ácsi, közben azért elmeszeltek egy-két jogszabályt! Igaz, kigazolták a médiaszabályozást, elbuktatták az egyházügyi törvényt. Na és? Ezekben a napokban fogadja el újra a parlament a hitélet intézményesítéséhez kapcsolódó javaslatot, a médiatörvény átpofozása pedig nekünk, újságíróknak ugyan nagyon fontos, de aligha befolyásolja 3 millió ember nyugdíjas éveit.

Az alkotmánybírók fülébe mostantól 3 millió kobzos dalol soha nem volt hőstettekről. S ennyien gondolják azt, hogy az Alkotmánybíróság ma már csak egy a pénzpusztító szervezetek között. A tekintély oda.