Ritka eset, amikor minden világossá válik. Most váratlanul éppen ez a magyar film mutatta meg, hogyan marad meg az emberség a legsötétebb körülmények között is. És olyan művészi erővel, hogy még Hollywood sem tudta kivonni magát a hatása alól.
Cannes-ban, Velencében vagy Berlinben díjat nyerni: egy művésznek az az igazi elismerés. Mégis vágyik az Oscarra is, mert tudja, akkor figyel rá az egész világ, akkor nézi meg mindenki, akinek mondani akart valamit. Vannak pillanatok, amikor Hollywood is elfelejtkezik önmagáról, a saját giccse másodlagossá válik – a Mad Max hat szobrot is nyert, de csak technikai kategóriákban –, és komoly társadalmi kérdéseket megrázóan feldolgozó filmeket ünnepelnek a vörös szőnyeges, aranyszobros, széles mosolyos környezetben.
Ezúttal még a Leonardo DiCaprio első díját hozó, egy ember kitartását ábrázoló A visszatérő is ide sorolható. A pedofil bostoni papok után nyomozó újságírókról szóló, fődíjas Spotlight, a szabadság mibenlétét különleges módon megközelítő A szoba pedig bizonyítja, hogy az amerikai filmakadémia tagjai tisztában vannak azzal, mire való is igazából a film.
