galéria megtekintése

A világosság órái

5 komment


Kelen Károly

Ritka eset, amikor minden világossá válik. Most váratlanul éppen ez a magyar film mutatta meg, hogyan marad meg az emberség a legsötétebb körülmények között is. És olyan művészi erővel, hogy még Hollywood sem tudta kivonni magát a hatása alól.

Cannes-ban, Velencében vagy Berlinben díjat nyerni: egy művésznek az az igazi elismerés. Mégis vágyik az Oscarra is, mert tudja, akkor figyel rá az egész világ, akkor nézi meg mindenki, akinek mondani akart valamit. Vannak pillanatok, amikor Hollywood is elfelejtkezik önmagáról, a saját giccse másodlagossá válik – a Mad Max hat szobrot is nyert, de csak technikai kategóriákban –, és komoly társadalmi kérdéseket megrázóan feldolgozó filmeket ünnepelnek a vörös szőnyeges, aranyszobros, széles mosolyos környezetben.

Ezúttal még a Leonardo DiCaprio első díját hozó, egy ember kitartását ábrázoló A visszatérő is ide sorolható. A pedofil bostoni papok után nyomozó újságírókról szóló, fődíjas Spotlight, a szabadság mibenlétét különleges módon megközelítő A szoba pedig bizonyítja, hogy az amerikai filmakadémia tagjai tisztában vannak azzal, mire való is igazából a film.

 

Az idegen nyelvű filmek kategóriájában máskor is a Hollywoodtól távoli gondolkodást díjazták, most is nagyon erős filmek közül ragyogott ki a Saul fia. S bár nyilván izgalmas volt, amikor a nem éppen művészfilmes múltjáról ismert Sofia Vergara kinyitotta a borítékot, nem volt meglepetés, hogy a filmnyelvet drasztikusan megújító alkotás lenyűgözte az egész életüket a mozgóképnek szentelő szavazókat.

Nemes Jeles László az egészen közeli képek és a fület támadó hangszövet egységes hatásmechanizmusával új fénybe tudta állítani a múltban megtörtént és már – azt hittük – teljesen feltérképezett tragédiát. Nagyszerű tett. De a műalkotás mindig a jelenről és a jelennek szól. A rendező pontosan fogalmazta meg a Los Angeles-i színpadon a lényeget: „Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk.”

Nagyjából hetven éve élünk abban a hitben itt, hogy soha többé nem fordulhat elő, ami Saullal és a fiával. Pedig leginkább csak szerencsések voltunk. Sokáig megtehettük, nem veszünk tudomást arról, hogy a világban – általában jó távol tőlünk, de néha közvetlenül a határ túloldalán – ma is hasonlók történnek meg.

De ne áltassuk magunkat! Csak aki behunyja a szemét, az nem látja, a Saulok körülöttünk bolyonganak. Kétségbeesetten keresik a boldogságukat, vagy inkább csak valamiféle embernek való életet. Ők is benső törvényeik szerint temetnék el halottaikat.

Nagyon nehéz. Van ez a mai Magyarország, amelyben nekünk, felnőtteknek simán megy, hogy katarzist érzünk a moziban, majd kijövünk, és érzéketlenek vagyunk a szenvedő emberek iránt, akik Európában vagy egyenesen bennünk látják a megmentőjüket.

Igen, de gondolnunk kell arra, hogy megnézik a filmet a gyerekeink is. Büszkén megmutatjuk nekik, de fogalmam sincs, hogyan reagáljunk kérdő tekintetükre. Csak azt tudom, hogy „fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek”.

Örülök, hogy a világ tegnap látta, létezik másik Magyarország!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.