galéria megtekintése

A vesztes Orbán

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 25. számában
jelent meg.

Ágh Attila politológus
Népszabadság

Akárhogy alakuljon is a választások eredménye, Orbán Viktor mindenképpen a választások vesztese lesz. Mindenekelőtt azért, mert már eleve elvesztette a miniszterelnök-jelöltek vitáját azzal, hogy kimenekült belőle. Orbán már kapitulált, hiszen mondvacsinált ürügyekkel feladta azt az esélyt, hogy érveljen, mert nem voltak érvei, csak üres lózungjai.

De elvesztette a vitát az elmúlt négy év mérlege alapján is, mivel nem tudta a kormányzását megvédeni, a „Magyarország jobban teljesít” hamis jelszavát, fikcióját tényekkel alátámasztani. Ahogy ügyetlenül elhárítja a vitát, úgy napról napra egyre jobban kiderül, hogy a nagy hangja csak gyengeséget takar, mivel nincsenek válaszai, csak vádaskodásai. Végül vesztes azért is, mert nyíltan feladta a demokrácia elvét azzal, hogy nem ismer el magával szemben semmiféle politikai alternatívát, csak a maga egyszemélyes, egyeduralmi politikai rendszerének megörökítését.

"Orbán dönt el mindent Orbanisztánban, de ez azt is jelenti, hogy Orbán felelős mindenért, az ország négy év alatti tönkretételéért és a Balkánra való lecsúszásáért"

Ám Orbán amiatt is vesztes, mert hiteltelen emberekkel vette körül magát, hiszen az egész csapata rég lejárt hitelességű emberekből áll. Ahogy Orbán maga is, a párt szóvivői is csak lapos szlogeneket mantráznak, és képtelenek bármilyen konkrét kérdésre egyenes, értelmes válaszokat adni. Ezért például a Paks-kérdésben elhangzott zagyva válaszok, ügyetlen titkolózások és önleleplező hazudozások humoristák generációinak adnak majd elegendő anyagot az Orbanisztánról való poénkodáshoz.

 

Orbán és csapata bizony csúnyán odaégne arra a megszokott kérdésre, amely Amerikában minden választáson felmerül, hogy venne-e az adott politikustól használt autót. Orbán Magyarországról szóló tündérmeséit és ellenségkereső, paranoiás álomlátomásait sokan meghallgatják az ünnepekre összeterelt tömegben, és a Fidesz-szóvivők jól begyakorlott ostobaságait is sokan eltűrik, de minden bizonnyal még a leghűségesebb Fidesz-tag is riadtan menekülne, ha a használt gépkocsiját akarná rájuk sózni valamelyik kóbor szóvivő.

– Íme, főnök! Nem volt könnyű, de végre találtam egy vitára alkalmas politikai ellenfelet! Elismeri, hogy természetesen a mi céljaink és programunk a helyes, és csak az tartja vissza attól, hogy a sorainkban politizáljon, hogy méltatlannak tartja önm

Marabu rajza

Amint tudjuk, „Hoffmann meséit” még nagyobb borzadállyal hallgatják a pedagógusok, Matolcsy meséit a pénzügyi biztos lemondatásáról pedig a legjobb viccek között tartják számon Brüsszelben, így csupa nóta és kacagás van minden társaságban, amikor a gyerekek piros pöttyös „japán” feneke kerül szóba. Pedig a dolog stimmel, Orbánnal és csapatával tényleg „fél ázsiai” vezetést küldött ránk a balsors.

Vegyük észre, hogy Orbán már most vesztes, hiszen az uniós ámokfutásában az európai értékek megsértésével újabb és újabb aknákra lép. Ezért kiközösítés lett a sorsa a civilizált világban, és innen már nincs visszaút. A pávatánc nemzetközi nagymestere persona non grata lett mindenütt Nyugaton mint olyan nemzetközi szélhámos, akinek már senki se hisz a partnerei közül. Amit Brüsszelben megígér, az is csak rögtön szétpattanó buborék, de az egész országra azonnal rávetül a hamis ígéret, és ezért minden vonalon drasztikusan leértékelnek bennünket.

Ha Orbán és népe, a humbug és a bukta válogatott focicsapata megszólal, akkor azonnal zuhanni kezd a forint, és menekül a tőke minden irányba. Megtanulták, hogy náluk és tőlük a tulajdon sincs biztonságban, mivel nincs olyan képtelen gazdaságpolitikai döntés, amelyet ne tudnának úgymond a „magyar nép üdvére”, de valójában saját oligarcháik érdekében meghozni. Nyugdíjasok és kistakarékosok, kisvállalkozók és köztisztviselők viszont már jól tudják, hogy a „védjen meg téged a Fidesz” manapság a legsúlyosabb „török átok”.

"felelnie kell azért, hogy mindenkit kifosztott, elvette az emberektől a reményt, az európai jövő reményét, és most tömegesen újra „fut a földnek a népe” Nyugat felé"

Orbán, a nagy keleti utazó és felfedező is biztosan vesztes, mert mindig nagy csinnadrattával utazik el, és mindig üres kézzel jön meg a keleti útjairól. De mégiscsak a kudarc a legszerencsésebb eset, mert a legnagyobb kár akkor esik, amikor nagy üzletet köt, hiszen látványosan vesztes a nagy üzletekben, és évtizedekre felhalmozódó állami adóssággal tér haza.

Már köztudott, hogy a Putyinnal való nagy üzlete az országunknak voltaképpen a század nagy bukása, mivel mint egy igazi magyar úr, egy dzsentrit alakító gyenge színész, eldorbézolta az ország pénzét. A nevével az utókor a Himnuszban nem a rezsicsökkentést fogja összekötni, ahogy azt idén március 15-én vizionálta, hanem a balsorsot, amely negyedszázad óta most „tépi” a legjobban a magyarságot.

Orbán a Délibábok Hőse, mögötte porfelhők kavarognak a lepusztított magyar ugaron. Minél többet beszél, és minél több képe vesz körül bennünket a választási kavargásban, annál jobban látja és érti a nép, hogy mit ártott a hazának Orbán „a vad úri tatárok” élén, és azt is, hogy a magyarságnak itt Európa közepén nem lehet Orbanisztán a jövője.

Orbán végül is a legnagyobb vesztes, mert felelnie kell azért, hogy mindenkit kifosztott, elvette az emberektől a reményt, az európai jövő reményét, és most tömegesen újra „fut a földnek a népe” Nyugat felé, ahogy újra felsejlik a XIX. század végének mély tömegnyomora.

Cserébe Orbán nehéz drogot, soviniszta mákonyt árul a szenvedőknek, s ezzel nyomja el a kínját azoknak, akik éppen miatta vesztették el a jelenüket és a jövőjüket. Aki nem kedveli a horrort, ne is próbálja meg elképzelni, hogyan fogják Orbánt és csapatát értékelni a jövő történelemkönyvei. A vesztes Orbánnak ez a portréja is csak halvány felvillantása annak, amit a történészek nemzedékeinek szigorú ítéletei összegeznek majd a magyar történelem pokoljárásáról Orbán országdúlása idején. Orbán végeredményben azzal lett vesztes, hogy kiélte és ránk szabadította pártállami, bolsevik hajlamait, és ezzel az egész ország vesztes lett a rohamosan csökkenő nemzetközi versenyképesség és a rohamosan növekvő gyermekszegénység miatt. Olyan nagyon vesztes, hogy Orbán elkergetése után is nagyon nehéz lesz ebből a helyzetből kikerülni és Európa felé újra elindulni.

Orbán dönt el mindent Orbanisztánban, de ez azt is jelenti, hogy Orbán felelős mindenért, az ország négy év alatti tönkretételéért és a Balkánra való lecsúszásáért. Azért, hogy hosszú éveknek kell majd eltelniük addig,míg a magyar név megint szép lesz, Budapesten, Bécsben és Brüsszelben.

A szerző politológus

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.