Abból indultunk ki, hogy Veszprémben meg lehet nyerni a választást, vidéken viszont el lehet veszíteni. A viszonylag kiterjedt veszprémi kapcsolatrendszeremnek köszönhetően az idő nagy részét a 24 környező településen tölthettük. Nem ott kampányoltunk tehát, ahol ismerős és biztonságos volt a terep, hanem ott, ahol nem tudtuk, mi vár ránk. Minden települést többször is végigjártunk, általában nem fórumokat hirdettünk, hanem az utcán szólítottuk meg a polgárokat, bekopogtunk a házakhoz, és betértünk a kocsmákba. Az emberek nyitottak voltak, néha kicsit meglepettek is, hogy van olyan képviselőjelölt, aki kíváncsi a véleményükre. Többen azt mondták, 25 év alatt egyetlen politikussal sem találkoztak még, feléjük se nézett a Fidesz vagy a túlmisztifikált, állítólag minden faluban jelen lévő Jobbik.
Az általunk megismert választópolgárok nem vágytak populista ígéretekre, nem vették be a kormány sikerpropagandáját és a közmédia hazugságait. Leginkább azt igényelték, hogy valaki a szó legegyszerűbb értelmében a képviselőjük legyen, meghallgassa őket, és közvetítse az üzeneteiket a hatalom felé. Azt tapasztaltuk, hogy a többség világosan látja a minden eddigi mértéket meghaladó kormányzati korrupciót. Nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás jelenti számukra a komolyabb problémát, hisz lassan teljesen eltűnnek a fiatalok a vidéki településekről. A kampány során ezeket az üzeneteket fogalmaztuk meg, majd erre építettük azt a kilencpontos programot, amelynek megvalósításán jelenleg is dolgozom.
Mindennek eredményeként Veszprémben nagy fölénnyel győztünk, míg a környező huszonnégyből óriási meglepetésre nyolc helyen is nyertünk, tizenöt településen pedig sikerült új szavazókat szereznünk az ellenzéki összefogás 2014. áprilisi eredményéhez viszonyítva. Az MSZP–Együtt–DK–PM–LMP listája tavaly 12 644 szavazatot szerzett, én általuk is támogatott független jelöltként 14 012 szavazatot kaptam, ami példátlanul jó eredmény egy időközi választáson. Nem igaz tehát, hogy „a fideszesek inkább otthon maradtak, a baloldaliak inkább elmentek”, hiszen nagyjából 1300 olyan új szavazót sikerült megszólítani, akik tavaly nem az ellenzéki lista mellé ikszeltek.
Némedi Lajos – a Fideszt a kampány végére letagadó fideszes jelölt – teljesítménye Veszprémben is, a környező településeken is messze elmaradt az őt támogató párt tavalyi listás eredményétől. Elavultak a fideszes adatbázisok, nem működött a Kubatov-lista, hiába járta fizetett aktivisták hada a számukra kijelölt utcákat. A gépies választási technika veszített az emberi kapcsolatokat építő munkával szemben, és sikertelen volt a Fidesz azon próbálkozása is, hogy egymás ellen fordítsa az ellenzéki szereplőket és a társadalom egyes csoportjait. Hiába indultak a kamupártok kamujelöltjei, a választókat nem lehetett megvezetni. Nem jött létre az ellenzéki körökben sokáig túlmisztifikált teljes összefogás, de lám, a Jobbik és az LMP önálló indulása ellenére is magabiztosan lehetett győzni. Mert nem játszottuk el a Fidesz által ránk osztott szerepet. Nem vívtunk többfrontos küzdelmet, a Fidesz bírálatára és a saját programunk, az általunk kínált alternatíva felmutatására összpontosítottunk. Nem minősítettük és nem néztük le a választókat, nem kezeltük ellenségként a fideszest, nem tartottuk fasisztának a jobbikost. A választók nem azonosak választott pártjaikkal, nincsenek hitbizományban, megszólíthatók, meggyőzhetők, véleményük formálható.
Persze sokat segített, hogy a kétharmados többség ledöntése volt a tét, és ez a választók számára kézzelfoghatóbb és fontosabb üzenet volt, mint a kormány hiteltelen helyi ígéretei. Ez a helyzet nem egyedi és megismételhetetlen. A következő általános választás tétje még nagyobb lesz, hiszen az lesz a kérdés, hogy végérvényesen eltakarítható-e a Fidesz recsegő-ropogó, velejéig korrupt rendszere. Addig pedig minden időközi választás vagy előválasztás egy-egy szög lehet ennek a rendszernek a koporsójába.
Fontos tapasztalat az is, hogy a Fidesz és a kormánypárti bérencek által folytatott gyűlöletkeltő, karaktergyilkos kampányok hatástalaníthatók. Ha egy jelölt őszinte, nincs titkolnivalója, azzal szemben nem használ a negatív kampány, sőt kontraproduktív lesz. Igaz, ehhez kell ütésállóság is, mert bevallom, amit személyesen kaptam a kampányban, az mélyen megviselt engem is, a családomat is.
Elmesélnék erről egy személyes történetet. A kampány utolsó heteiben az egyik estét nagyobb családi körben töltöttem, és a vacsora után leültünk tévéhíradót nézni. Ekkorra már napi „rovatom” volt a köztévé híradójában. A kormány propagandistái kínjukban röhejesebbnél röhejesebb lejáratási kísérleteket folytattak ellenem, támadták a munkámat, a magánéletemet, mindent. Ezeken akkor én már csak nevettem, de az én tisztességes, konzervatív családtagjaim – akik ráadásul elkötelezett Fidesz-szavazók voltak – rosszul viselték a dolgot. Nézték a rólam szóló „híreket”, majd egyikük megdöbbenve fordult felém: „Zolikám, ez nem te vagy”. Láttam, ahogy egy világ omlott össze benne: ha saját családtagjáról hazudnak neki, mi mindenről hazudhatnak még? Hiteltelen politikai szereplők hiába hazudnak arról, akit a többség hitelesebbnek tart. Jellemző, hogy még engem vádoltak azzal, hogy megtévesztettem a választókat, de az Alkotmánybíróság nekem adott igazat. Az általam elindított összes sajtópert megnyertem a fideszes orgánumok ellen, amelyek között van olyan, mely a mai napig sem teljesítette a bíróság ítéletét.
Az eddigiekből remélhetőleg kitűnt már, hogy a veszprémi modell nem felülről, hanem alulról épített. És ez túlmutat Veszprémen. Az elmúlt időszakban megtartott három időközi parlamenti választáson – Újpest, Veszprém, Tapolca – nem országosan ismert politikusok, hanem helyi lokálpatrióták győztek. A szocialista Horváth Imre Újpest Káposztásmegyer körzetében önkormányzati képviselő volt, a jobbikos Rig Lajos pedig helyi érdekvédőből lett tapolcai alpolgármester.
Szinte mindegy, hogy a jelölt civil vagy „pártos”, a lényeg, hogy a lokálisan beágyazott indulóknak van esélyük. Nem feltétlenül kell ismertnek és eleve népszerűnek lenniük, de fontos, hogy helyben legyen mire építeniük. Erre azért is szükség van, mert jelen állapotukban az ellenzéki pártok legfeljebb csak segíteni, kiegészíteni tudják egy jelölt kampányát, központilag megszervezni nem.
A veszprémi választás értékelései közül talán azok voltak a legigaztalanabbak, amelyek azt állították, hogy az ellenzék támogatásával bárki elindulhatott volna, a kormányellenes, leváltó hangulat szinte automatikusan vezetett sikerhez. Aki ezt gondolja, nem látott még választási kampányt közelről. A protesztszavazókat ugyanis aktivitásra kell bírni, a választók bizalmát naponta el kell nyerni, esélyesnek kell látszani, mert a választók az erőre szavaznak. Programot kell adni, hogy a polgárok elhiggyék, érdemes elmenni szavazni.
Tisztelet és köszönet illeti az engem támogató pártokat, hogy nem indítottak ellenem jelöltet, hogy végig kitartottak mellettem, hogy erejükhöz mérten támogattak, de ők is tudják, hogy ez önmagában kevés lett volna. Nem győztünk volna az önkéntes civil aktivisták nélkül. A városban elsősorban ők jártak házról házra, a helyi sajtó által támasztott ellenszélben ők terjesztették szájról szájra, hogy van remény. Az utolsó napokban a saját baráti köröm révén több mint ezer főt személyesen mozgósítottam telefonon, SMS-ben, Facebookon. Ebben a körben alig voltak ellenzéki szimpatizánsok, a többségük csalódott egykori Fidesz-szavazó vagy olyan, aki már több mint egy évtizede nem vett részt választáson.
Ezeket a személyes tapasztalatokat nem a szövetségeseim kritikájának szánom, hanem figyelmeztetésnek, hogy milyen szervezeti nehézségekkel néz szembe az ellenzéki oldal a következő választás vagy egy esetleges előválasztás során. Az egyéni választókerületeken alapuló választási rendszer ugyanis olyan nagy országos szervezetet és jól működő infrastruktúrát követel a pártoktól, amellyel mára talán a kormányoldal sem rendelkezik, nemhogy az ellenzék.
Erős lokális kapcsolati hálóval rendelkező indulók nélkül tehát nem lesz kibontakozás. Ez azonban lehetőség is. Meggyőződésem, hogy a választópolgároknak tulajdonképpen nem a pártokkal van bajuk, hanem a felülről folytatott, a mindennapi problémáktól elidegenedett, ígérgető, de nem cselekvő politizálással. Ma a pártok és a civilek vezetői arról vitatkoznak, milyen modellt válasszanak a következő választás megnyerése érdekében. Ez a célkijelölés helytelen. Itt nem pusztán a következő választásról, hanem a következő politikai rendszerről van szó, amely a szép lassan magától is összeomló NER helyébe lép. Alulról jövő kezdeményezésekre, közösségépítésre, a választók bevonására és ösztönzésére van szükség, a magyar politika működési módját kell megújítani, nem az egyes politikai szereplőket. A veszprémi modell erről szól.
A szerző független országgyűlési képviselő
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
