Ha valaki a közmédia hírműsoraiból tájékozódik, tudhatja, hogy úgy egy éve megszűnt a világpolitika: a nagyvilágban nem történik semmi, ellenben Európát és különösen Magyarország közvetlen környezetét barna bőrű, kulturálisan távoli és erőszakosnak látszó jövevények lepték el, akik éjt nappallá téve kerítések áttörésén, határfolyók átúszásán és egyéb ijesztő dolgokon törik a fejüket. Aki nem hiszi, kapcsoljon tetszőleges időpontban az állami egyes csatornára: vagy migránsokat fog látni, vagy szakértőt/politikust/hírolvasót, amint migránsokról beszél.
Anélkül, hogy a probléma súlyát alábecsülnénk, ez a fajta mérték- és aránynélküliség szakmailag nonszensz, törvénysértő (a közszolgálati sajtó számára jogszabályi kötelem, hogy nem közvetíthet torz és hamis képet a világról), viszont a megrendelő politikai érdekeit kiszolgálja. Pontosabban: eddig úgy tűnt, hogy hibátlanul működik a rettegtetés, de most – többek között a titkosítási törvényekkel, Habony Árpád kulturális érdeklődésével, az Orbán-közeli kastélyban gyógyuló Nárcisz kutyával, meg a szemünk előtt kimúló oktatással és egészségüggyel – megint sikerült előállítani a politikai korrupciónak és alkalmatlanságnak azt a kritikus tömegét, amelyet már nem lehet ellensúlyozni a szokásos manipulációs technikákkal. Ezért hát megint előkerül az orbáni kormányzás sikerterméke, a még a rezsicsökkentésnél is sokkal XXI. századibb, társadalmilag hasznosabb és progresszívabb bevándorlózás.
Bár Orbán Viktor sem tudományos újságíró, sem horroríró nem volt soha, azt azért tudja, hogy a félelem az átlagemberek körében úgyszólván létszükséglet: amíg félünk, biztosan nem foglalkozunk politikusok korrupciós ügyeivel meg a nemzet sorskérdéseivel. És miután a Századvégen kívül már mindenki látja, hogy megint bezuhant a Fidesz népszerűsége, mostantól félni fogunk, és migrációs válság lesz akkor is, ha ennek elhitetéséhez személyesen a híres tévés átlagembernek, Székely Ondnak kell a szoláriumban prófétai szakállt növesztenie.
