Ha nem a hatalom előtt meggörnyedt szolgalélek söpörné ki Marxot a Corvinus aulájából, akkor nagyon egyetértenék vele, hogy üljön át ő szépen az egyetem múzeumába. Ha nem Marx igazságának érvényét és a marxizmus győzelmének távlatát hirdetnék azok, akik a Facebookon a legélénkebben tiltakoznak, egyetértenék velük is.
Egy középszerű szobrász a diktatúra sötét, gyilkos korszakában, 1957-ben a munkásőr szobraival párhuzamosan készített egy mogorva, autoriter Marxot, akit 1959-ben egyedüli, megfellebbezhetetlen igazságosztóként beültettek a róla elnevezett egyetem aulájába, hogy ott az antiliberális, antikapitalista közgazdászat, a diktatúra hivatalos világnézetének egyeduralmát hirdesse. Az ő egyedüli, uralkodó jelenléte a Corvinus aulájában merő anakronizmus. Leginkább ahhoz a liberális, nyitott, versenypárti köztársasághoz képest, ami a jelenlegi diktatúraépítő, bezárkózó rezsim életképes alternatívája lehetne.
Csakhogy az emberben fölforr az epe, amikor azok, akiknek öntudatosan ki kellene állniuk egyetemük autonómiája érdekében, akiknek a polgári önérzet ellenálló erejét kellene a hatalmaskodó nyikhajokkal szembeszegezniük, azon mesterkednek, miképp tudnának a kurzusvitézek kedvébe járni, s a bornírt ideológiai támadások elől kitérni. Hogy aztán „good bye Marxszal” hercigeskedjen egy államtitkárnak föltolt üres fejű senki, akinek az életműve ostoba, álszent nyilatkozatokból és szabadságellenes törvényfuserálásból áll, s aki Marxból egy kötőszót sem tudna fölfogni, ha egyáltalán megpróbálná.
