Amivel, a Fidesz reményei szerint, az európai parlamenti választás simán kibekkelhető, de rámegy az önkormányzati voksolás is, meg még utána néhány év, és akkor ott járunk majd 2017-ben, és kezdődik a marakodás elölről. Da capo al fine. Ennek kéne most elejét venniük.
Legelébb is úgy, hogy az összefogás mind az öt résztvevője mélyen magába néz, és – nekünk például Kati néni már hatodikban megtanította ezt a módszert – leírja egy tiszta, fehér lapra, hogy ő miben hibázott.
Igen, tudjuk, a Fidesz elcsalta a választást, önmagára, a saját minél nagyobb győzelmére írta a szabályokat, és igen, a rezsicsökkentés ócska trükk, meglesz majd a böjtje, ahogy az elmúltnégyév minden más hazug intézkedésének is, és igen, azt a cechet is mi fogjuk állni, pontosabban mi is, akik pedig megpróbáltuk megakadályozni ezt a most kezdődő, igazán borzalmasnak ígérkező újabb négy évet, de ezt most hagyjuk.
Tíz emberből csak hat ment el szavazni, tíz szavazóból több mint négy arra voksolt, hogy a Fidesz folytathassa.
Mindennek fényében mégiscsak meglepő, hogy vasárnap este öt pártvezető közül egyedül Bajnai Gordon fogalmazta meg markánsan és félreérthetetlenül, hogy meg kell találni azokat „a szervezeti és személyi okokat”, amelyek odavezettek, hogy az összefogás nem tudott „elég vonzó ajánlatot tenni”.
Természetesen még egy ilyen megalázó vereség sem indokolja, hogy egy politikus nyilvános önégetést kövessen el a voksszámlálást követő sajtótájékoztatón, de az eseményeket hosszabb ideje szorongással figyelő választóként az ember valamiféle tépelődő gesztust csak elvárt volna a többiektől is.
Ez a hajó persze már elment, de Kati néni fehér papírja mindenkinek a rendelkezésére áll. Tessék nekiülni, és sorra venni mindazokat a kérdéseket, amelyeket a választók is föltesznek most – vagy már jóval régebben – maguknak.
Reális kormányváltó erőnek tűnik-e föl, képes-e mozgósítani az egyébként Orbánnal torkig lévő választói tömeget egy olyan konglomerátum, amely fogcsikorgatva, kényszerből állt össze, s amelynek vezetői és az ő háttérembereik egymást nem pusztán ki nem állhatják – az ellenkezője még nem kívánalom –, de nem is becsülik semmire?
Versenyképes tud-e lenni a saját táborában rajongással övezett és karizmatikus vezetőnek tartott Orbánnal egy olyan első ember, akit csak a szívós ambíció emelt a posztjára? És hol a második vonal, hol az a politizáló közeg, amely nem újabb klientúrát, hanem friss szellemet, sikerre érdemes új arcokat szül majd?
Nekünk, választóknak nincs újabb négy évünk a válaszokra.
