Gyengén látóktól többször hallottuk a panaszt: valahányszor a számítógépes felolvasóprogram L. Simon László nevéhez ér, „ötvenedik Simon László" legújabb kalandjairól hallhatnak beszámolót.

Kétségtelen, a – legutóbbi posztja szerint – kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár legalábbis ötven alakban foglalta el a magyar politika, azon belül is a „kultúra" és zűrös üzleti ügyei révén a honi közélet különböző területeit. A politikus-költő önmagára mindig úgy tekint, mint akinek „esztétikai horizontja szélesebb, mint másoké". És aki többet tehet, mint mások.

A Parlament előtti tér átrendezésétől a Városliget letarolásán, a Várkert bazár többszöri átadásán át számos kulturális intézmény széttúrásáig számos történet őrzi nevét. Az állami kultúrpolitika irányítójaként útját írók, színházi emberek, zenészek tiltakozása szegélyezte. Az előző kormányzati ciklusban Balog Zoltán emberminiszter kevesebb mint egy évig tartotta meg államtitkárának. A választások után Lázár János helyettese lett a Miniszterelnökségen, ám mára csak kiemelt kulturális építkezések maradtak meg nála.

Állami vezetőként, a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztójaként is egyre-másra buktak ki piszkos ügyei, amikor hozzá közel álló vállalkozások, vagy egyenesen saját cégei kaptak tízmilliós támogatásokat. Az állami földügyekben is rendre előkerült a neve, utak vezettek panziójához és szőlőjéhez. Lázár János tavaly már nyilvánosan megfeddte. De L. Simon azt hitte, tovább költhet.

Legfőképp magára.