Ott tartanak tehát, ahonnan elindultak.
Félő, hogy következtetéseik, egymással szembeni indulataik további tévedésekhez vezethetnek. Mert lehet, hogy rosszul határozták meg az összefogás kereteit, de legfőképpen annak kivitelezésével, minőségével volt baj.
Most úgy viselkednek, mint aki óvatlan kézzel nyúl a rózsához és a tüskék összevissza sebzik, s emiatt a virágot dobja el, tapossa földbe. Ez egy gyanakvó, bizalmatlan, utálkozó és kikényszerített összefogás volt, amelynek hordalékát napról napra megtapasztalhatták a jelöltek, és az egymás iránt érzett ellenszenv hamar átragadt a választókra is.
A sajtó építhetett rájuk, mindig volt nyilatkozó, netán anonim hírforrás, hogy a többi, gondosan előkészített botrányról, s az ezekből szárba szökkenő összeesküvés-elméletekről ne is beszéljünk. Mindennek hű lenyomata az április 6-i eredmény és a még meglepőbb uniós választás.
A legerősebb baloldali párt szerepét vindikáló, de a teljesítménnyel adós, balhékban gazdag alakulat sínylette meg leginkább az első vereséget, s az elpártolók a DK-t és az Együttet honorálták.
Ha viszont bárkiben is az a hiú ábránd támad, hogy más-más rétegeket szólítottak meg, és innen mindnyájuk számára csak fölfelé vezethet az út, rettentően téved. Amennyiben a rögzült logikai úton haladnak tovább, jó esetben körülbelül azon a szavazatszámon osztoznak ősszel, amit hárman most megszereztek.
Az MSZP szempontjából – kalkulálva Bajnai Gordon háttérbe vonulását és Gyurcsány Ferenc megnövekedett önbizalmát – a helyzet még romolhat is.
A Fidesz minden győzelem után még nagyobb győzelmet akar, s ennek elérésében nincsenek skrupulusai. Az önkormányzati választásra készülő ötletparádéjuk megint csak szűkíti az ellenzék mozgásterét. Lehet majd mindenhová fordulni, tiltakozni, de a három párt Fidesz által generált egymáshoz tapasztása ettől még zavartalanul folytatódik.
Amennyiben a kampányuk ismét abból fog állni, hogy ki tudja a másikat jobban levakarni magáról, megint csak garantálható egy „meglepő eredmény”.
