Most, hogy beindult az Orbán-éra újabb szakasza, nem kell egy darabig izgulnunk. Eddig is felesleges volt kissé. A közvélemény-kutatások biztosra jelezték, ami be is következett, hogy Magyarország most Orbán Viktort és klónjait követi. Nemzeti vezéreszménk az orbánviktorság. Ennek saját üressége a fő veszedelme: a vákuum előbb-utóbb valamilyen valóságos víziót szippant magába. És látjuk, milyenek gyökereznek itt nálunk.
Orbán és csapata azért sikeres, mert tényleg a magyar társadalomból jött. Legalábbis annak egyik feléből. Sokan a Kádár-korszak sekélyességében keresik a jelenség okát. Az üres, de olcsó fogyasztás, a kompromisszumok, az „ahhoz képest” kicsinyessége az oka annak, hogy a magyarok nem tudnak sem elég nemzetiek, sem elég szabadok, demokraták, magyarok lenni –olvassák ránk. Ám lehet, hogy mélyebbre nyúlnak a gyökerek.
Mostanában láttam Spiró György két darabját is, az Elsötétítést és a Kvartettet. Mind a kettő a magyar elméket ellepő eszmékről és komplexusokról szólt. Rettenetesen szomorú és elkeserítő komédiák. Tizenöt-húsz éve írta őket Spiró, az akkori világ is bennük van. De más is! Mind a két színmű a mai világ gyűlölködéseiről szól. Antiszemitizmusról, nemzeti irigységről, kisszerű magyarkodásról. Van benne osztálygyűlölet, értelmiségellenesség.
