galéria megtekintése

A rezsimagyarokról

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 21. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Most, hogy beindult az Orbán-éra újabb szakasza, nem kell egy darabig izgulnunk. Eddig is felesleges volt kissé. A közvélemény-kutatások biztosra jelezték, ami be is következett, hogy Magyarország most Orbán Viktort és klónjait követi. Nemzeti vezéreszménk az orbánviktorság. Ennek saját üressége a fő veszedelme: a vákuum előbb-utóbb valamilyen valóságos víziót szippant magába. És látjuk, milyenek gyökereznek itt nálunk.

Orbán és csapata azért sikeres, mert tényleg a magyar társadalomból jött. Legalábbis annak egyik feléből. Sokan a Kádár-korszak sekélyességében keresik a jelenség okát. Az üres, de olcsó fogyasztás, a kompromisszumok, az „ahhoz képest” kicsinyessége az oka annak, hogy a magyarok nem tudnak sem elég nemzetiek, sem elég szabadok, demokraták, magyarok lenni –olvassák ránk. Ám lehet, hogy mélyebbre nyúlnak a gyökerek.

Mostanában láttam Spiró György két darabját is, az Elsötétítést és a Kvartettet. Mind a kettő a magyar elméket ellepő eszmékről és komplexusokról szólt. Rettenetesen szomorú és elkeserítő komédiák. Tizenöt-húsz éve írta őket Spiró, az akkori világ is bennük van. De más is! Mind a két színmű a mai világ gyűlölködéseiről szól. Antiszemitizmusról, nemzeti irigységről, kisszerű magyarkodásról. Van benne osztálygyűlölet, értelmiségellenesség.

 

A Kvartett a kilencvenes években keletkezett. A főszereplő Öregnek van benne egy végtelen mondata. Kifakadás a mérnökök, közgazdászok, jogászok és más értelmiségiek ellen, akik elloptak, elrontottak mindent, tönkretették a szép szocializmust, az egyenlőséget, ahol mindenkinek (ha nem is éppen egyenlően elosztva) megvolt a maga jussa. Régi „kommunista dumának” íródott, de ma már nem az. Mára eltűnt ugyan ez a közeg, de a duma megmaradt – minden szinten. Ahogy ezt hallottam vissza az Elsötétítés végső szavaiban, ahol két lumpenproletár szereplő kommentálja a magyar világot.

A társadalom állapotáról, gondolatairól, eszmékről kellene szólni a vitának. Ehelyett azt halljuk: ki a baja a magyarnak. Mintha egy személyiség, legyen akármilyen fortélyos is, megronthatná, befolyásolhatná a társadalmat. Ő legfeljebb tükrözi. Orbánék a társadalom szurrogátumai – ezért szavaznak újra és újra rájuk, akik szavaznak. Akik nem szavaznak, zömükben belenyugszanak az állapotokba. A rendszer kárvallottjai inkább alárendelik magukat, igazolják az őket elnyomó, szabadságuktól megfosztó viszonyokat. Így könnyebb elviselni önmagukat, az életet. Az író elmondja, hogy a társadalom többsége kicsinyes szellemi létben és anyagi szűkösségben tengődik, ahonnan menekülne, ahogy a színművek hősei is.

A Spiró-színdarabok univerzumában megtaláljuk a mostani többséget is. Ott vannak azok, akiknek kell a biztos pont, a gondoskodó állam, amely befogad, ha deklarálod, hogy rezsimagyar vagy. Úgy, ahogy ő diktálja. Védelmet ígér cserébe.Mert fenekednek ránk az idegenek: bankok, rezsicégek, bérenc civilek. Sokan vannak, akik egyre idegenebbül érzik magukat ebben az eszmei térben. Az ilyenek gyermekeiket külföldre menekítik, idehaza csak rövid távú befektetésben gondolkodnak. Keveset járnak társaságba, színházba is ritkán.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.