Göncz Árpád civil maradt, mondják sokan, szembeállítva őt a politikusokkal. Másképpen látom. Árpád már az SZDSZ ügyvivőjeként is politikus volt, azután országgyűlési képviselőként, majd köztársasági elnökként magától értetődően volt az, és akként is viselkedett. Kapott egy szeletnyi hatalmat, és élt is vele. Három példát említek erre. Olyan három példát, amelyek megmutatják, miképpen élt a rábízott hatalommal.
Az új magyar demokrácia első súlyos válságában, a taxisblokád idején Árpád a hadsereg főparancsnokaként nem járult hozzá, hogy a blokád felszámolására bevessék a katonákat. Azután kezdeményezte a közkegyelmet a blokád résztvevőinek, vagyis azt, hogy senkit ne büntessenek meg a blokádban való részvétel miatt. A taxisblokád persze tömeges jogsértés volt, amivel szemben az államnak, az állami erőszakszervezetnek fel lehetett és a hatályos jog szerint valójában fel is kellett volna lépnie, akár erőszakkal is. A jogsértéseket pedig meg kellett volna torolni.
A kormányzó MDF-ben mindkettő felmerült. Árpád helyesen látta, hogy amikor országszerte tömegesen sértik meg a jogot a kormány elleni tiltakozásként, akkor ezzel szemben akkor sem szabad erőszakkal fellépni, ha arra a jog módot adna, és akkor sem szabad büntetőjogilag megtorolni, ha a jog ezt lehetővé tenné. Nem szabad, mert a már akkor is meglevőnél jobban elmélyítené a társadalomban meglevő árkokat, ő pedig kibontakozást keresett a válságból. Megóvta az MDF vezette kormánytöbbséget attól, hogy valami helyrehozhatatlant tegyen. Segített ezzel Antall Józsefnek, aki maga talán nem tudott volna ellenállni pártbéli társai bosszúszomjának.
