Bár a munkanélküliség létrejötte elkerülhetetlen volt, de abban már lett volna mozgástér, hogy mennyire tőke- vagy munkaigényes fejlődési pályát választ az ország, amely azonban nem törekedett az alacsony iskolai végzettségűeket foglalkoztató ágazatok fejlesztésére. Az önkormányzati rendszer pedig kiegyenlítés helyett fokozta a hátrányos helyzetű térségek leszakadását.
Az oktatási rendszer ugyanezt tette, csak mélyítette a társadalmi különbségeket. Az integrációt elősegítő sikeres tanítási módszerek nem élveztek kiemelt támogatást, a pedagógusképzés fővonalába nem kerültek be. A foglalkoztatási integrációt elősegítő munkaerő- piaci programok helyett a szegregációt erősítő módszerek kapnak támogatást. A rendszerváltás előtti kedvező kamatozású OTP-lakáshitelek esetében a jómódúak olcsó kiváltási lehetőséghez jutottak, miközben a szegények drasztikus kamatemelést szenvedtek el (volt tehát előképe a devizahitel-végtörlesztésnek). Rengeteg észak-magyarországi cigány család munkájával együtt ekkor vesztette el a részben hitelből épült házát is.
Az ország egy részében egyáltalán nem létesültek munkahelyek, a gyakorlati szociálpolitika pedig alkalmatlannak bizonyult a nyomor kezelésére. A 2006-ban kialakított előremutató családi alapú támogatási rendszert még az azt bevezető kormány verte szét két év múlva, majd a soron következő kormányok tovább csökkentették a szociális támogatásokat.
Ezek a hibák, rossz döntések nem csak a cigányságot, hanem a magyar társadalom más csoportjait is súlyosan érintették. Többek között emiatt vesztette el hitelét a baloldal, ez az amiért nagy tömegek kudarcként tekintenek a rendszerváltásra, és ami a cigányság helyzetének végletes leromlásához vezetett.
Nem állítjuk, hogy az éveken vagy évtizedeken, sőt generációkon keresztül ismétlődő negatív behatások nem idézhetnek elő akár tartós torzulásokat, diszfunkciókat az érintett csoportok körében. Éppen ez teszi a mélyszegénység elleni küzdelmet annyira nehéz és összetett feladattá világszerte. Az előítéletek azonban bizonyosan nem segítenek, a szembenézés a baloldal részéről a saját hibáival pedig nyilvánvalóan nem kerülhető el. Ennek fényében megdöbbentően sokszor halljuk és olvassuk baloldali, illetve liberális politikusoktól, hogy a rendszerváltás alapvetően sikertörténet, és ha történtek is hibák, azokat nem lehetett elkerülni.
Ennek egyenes következménye a bűnbakképzés: ha nem követtünk el hibákat, akkor csak a nyomorban élők lehetnek felelősek saját helyzetükért.
Elég a meddő politikai korrektségből, a véleményterrorból, Pásztor Albert csak kimondott egy igazságot és ez közelebb visz a megoldáshoz. Ezt az álláspontot Kálmán Olga, az egyik fontos baloldali véleményformáló képviselte, aki műsorában az ATV-n odáig ment, hogy felvetette, mindennek kimondása azért lehet hasznos, mert segít felismerni, hogy a cigányság milyen szörnyű nyomorban él.
Bár nem hisszük, hogy erről először Pásztor Alberttől hallhattunk, de engedjük meg egy pillanatra, hogy a nyomor kiváltotta bűnözés felmutatása elősegítheti a problémára való ráismerést. Csakhogy Pásztor Albert nem ezt a következtetést vonta le. Megdöbbentő szakmai hiba volt a műsorvezető részéről, hogy elhallgatta Pásztor gondolatmenetének a folytatását: „Kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés. Ennyi. Ennyi. Semmi több.”
Pásztor következtetése tehát lényegében ellentétes azzal, amit Kálmán Olga sugallt. A cigányok és a nem cigány magyarok közötti harmonikus együttélés lehetőségének tagadása pedig akár tankönyvi mintapélda is lehetne a modern rasszizmus tárgyalásakor.
Sokan érvelnek azzal, hogy ez a múlt, Pásztor Albert ma már máshogy gondolja, szavazzunk neki bizalmat; Gyurcsány Ferenc szemléletes megfogalmazását használva ne gargalizáljunk „ügyetlen” szavain. (Közben a rasszizmus lepedéke a torkunkon marad – tennénk hozzá.)
Pásztor véleménye azonban lényegében nem változott, legfeljebb kicsit ügyesebben fogalmaz. Mint elmondta: „nem hisz az integrációban, szerinte az ilyen típusú programok sorra buknak meg, s illúzió azt hinni, hogy a jövőben működnének.” Másutt „mélyebb, feltárható okokról” beszélt meghagyva nekünk a találgatás lehetőségét, hogy mik lehetnek ezek: kulturális, etnikai, netán genetikai tényezők? És hogy vajon mi lehet a kezelés módja: börtön, vagy elég a szegregáció? Az általunk tárgyalt okok valahogy nem kerülnek ilyenkor elő.
De térjünk vissza Pásztor leginkább elhíresült, korábban idézett kijelentésére a közterületi rablásokról, amit a liberális Eörsi Mátyás nem átallott „statisztikai alapú romabűnözésként” minősíteni ugyancsak az ATV említett műsorában. Tételezzük fel, hogy létezik statisztika, amely alapján megbízhatóan megállapítható, hogy Miskolcon a közterületi rablások többségét (netán egészét) cigányok követik el, vagy éppen tapasztalati tények alapján a szakember okkal juthat erre a következtetésre.
Ha a gondolkodást e ponton abbahagyjuk, akkor megállapításunk inkább félrevezető, mintsem a megoldást segíti. A szakszerű elemzés ugyanis – és egy rendőrkapitánytól elvárhatjuk a szakszerűséget – megvizsgálná azt a fontos kérdést is, hogy a jelenség nem inkább arról szól-e, hogy a szegények etnikai hovatartozásuktól függetlenül, több közterületi rablást követnek el, mint a gazdagabbak (míg más bűncselekmények esetében viszont a viszonylag jobb módúak vannak relatív többségben).
"minél tágabban vonjuk meg a szolidaritás határait, annál baloldalibb és hitelesebb lesz a politika. A tényleges szolidaritás nélkül a baloldali pártok soha nem fogják visszanyerni a hitelességüket"
Ha tehát mindössze annyit állítunk, hogy a köztéri rablások az etnikummal vannak összefüggésben és még a lehetőségét sem említjük annak, hogy a szegénységgel, akkor nem az igazságot mondjuk ki, hanem hazudunk, de mindenesetre súlyosan félrevezetjük a laikus publikumot.
A kriminalisztikában nincs ilyen statisztika (szerintünk kellene, hogy legyen), de az oktatás terén születtek elemzések, amelyek bizonyítják, hogy a cigány tanulók viszonylag gyengébb tanulmányi eredménye teljes egészében megmagyarázható az életkörülményeikkel.
Sokak szerint Pásztor csak pongyolán fogalmazott, csupán azt kívánta kifejezni, hogy azokban a hetekben Miskolcon kizárólag romák követtek el közterületi rablásokat.
Ha azonban így értelmezzük a kijelentését, akkor rendőrkapitányként törvényt sértett. Nem rendelkezhet ilyen információval és tilos is ilyen típusú adatokat kezelnie. Az ártatlanság vélelmének alapszabályát is megsértette. Sokan mondhatnak ilyet, de a törvény betartásáért felelős ember biztosan nem. Ezt Révész Sándor pontosan kimutatta a Népszabadságban, nem akarjuk megismételni mondandóját, csupán kiegészítjük.
Pásztor szerint a feltételezett elkövetők vallják magukat cigánynak, ezzel próbálván kedvezőbb helyzetbe kerülni. Ezzel egy újabb hazug cigányellenes sztereotípiára erősít rá: ti. kedvezőbb elbírálást várhat a cigány, mint a nem cigány elkövető. Minden általunk ismert tény ellentmond ennek. Nem véletlen, hogy a cigányok jelentős része még a népszámláláson sem meri cigánynak vallani magát.
Nemrég publikált a Roma Sajtóközpont egy 140 eseten alapuló összeállítást, amely arról szól, miként „szórakoznak” a rendőrök a cigányokkal, több tízezer forintos büntetést róva ki olyasmiért, amiért nem cigányokat nem büntetnek (kopott bicikligumi, hiányzó lámpa nappal, nem jelezte a kanyarodást miközben tolta a biciklit, nem a zebrán ment át a falu néptelen utcáján, és így tovább). Finoman fogalmazunk, ha életszerűtlennek nevezzük, hogy valaki a kedvezőbb elbánás érdekében a rendőrségen azzal kezdi a vallomását, hogy ő cigány.
De tegyük fel, hogy így történt. Egy rendőrkapitány akkor sem tehet ilyen kijelentést. Ebből a gondolkodásmódból ugyanis súlyos rendőri hibák fakadhatnak és fakadnak is. Ha az elöljáró így gondolja, akkor a beosztott rendőrök a legközelebbi közterületi rablásnál már eleve cigányt fognak keresni, akkor is, ha nem cigány volt az elkövető. És az áldozat is így fogja gondolni, még akkor is, ha vaksötét volt és fogalma sincs arról, hogy ki hajtotta végre a rablást.
Pontosan ez az a gondolkodásmód, ezek azok az előítéletek, amelyek a romák bestiális meggyilkolása során elkövetett súlyos rendőrségi hibákhoz vezettek.
Utolsó példaként egy másik fontos véleményformálót, Mihancsik Zsófiát idézzük: „Tudom természetesen, hogy az elszánt jogvédők szerint azt, hogy a cigányok rettenetes szociális és kulturális helyzete összefüggésben van azzal, hogy sokan közülük bűncselekményeket követnek el, még megemlíteni is tilos.” Szerintünk ez súlyos inszinuáció. Nem ismerünk olyan elszánt jogvédőt – magunkat is közéjük értve –, akinek ez az ostobaság lenne az álláspontja.
Nincs okunk kételkedni abban, hogy Pásztor Albert emberi és szakmai életútja makulátlan, ahogy azt támogatói állítják. A mélyszegénységben élő cigányokkal kapcsolatos nézetei – az utóbbi időben tett „rugalmas elszakadási” kísérletektől függetlenül – azonban alkalmatlanná teszik őt arra, hogy polgármester legyen; legalábbis a baloldal jelöltjeként. Pontosítunk: egy megújulni kész és képes baloldal jelöltjeként.
Az elfogadhatatlan nézeteket valló volt rendőrkapitány és a baloldal két és fél pártja (az Együtt–PM központja visszavonta támogatását, de a helyi szervezet továbbra is mellette áll) egymásra talált és ez nem csupán a kölcsönös előnyök gyakorlatias kiaknázásán, de meglehetős nézetazonosságon is alapul. És ez az, ami ezt az összeborulást szimptomatikussá teszi.
Közbevetőleg megjegyezzük, hogy a baloldalon a „zsidókérdés” tekintetében egyértelműen működik a politikai korrektség, sőt az innenső oldal véleményvezéreinek többsége, mint a harci mén a trombitaszóra felkapja a fejét és tolla után nyúl (helyesen), ha az antiszemitizmus legcsekélyebb jelével találkozik. A mostani nézeteltérés azonban sokuk ingerküszöbét a jelek szerint nem érte el.
Miért nem működik ugyanez a reflex a mélyszegénységben élők tekintetében? Miért tűnik úgy, hogy a baloldal sok neves szereplője – úgy tűnik –, felmondja a politikai korrektséget, ha ezekről az emberekről van szó. Miért a megértés a közszolgálatra jelentkező, ám megengedhetetlen nézeteket valló jelölt iránt, másfelől indulatos kirohanások (sőt fizikai atrocitás) a bírálókkal szemben?
Korántsem a Pásztor-eset az egyetlen, amikor a baloldal vezető politikusai a szalon rasszizmus bűnébe esnek. Horn Gyulától Mesterházy Attilán át most már Gyurcsány Ferencig nem egy baloldali vezetőtől idézhetnénk előítéletes mondatokat.
De nem csak mondatokról van szó. Ahogy a korábbiakban bemutattuk, a baloldal komolyan elmarasztalható, amiért a rendszerváltást követő húsz évben – elsősorban kormányzati pozícióban – olyan gazdaság- és társadalompolitikát valósított meg, illetve támogatott, amelynek következtében sok más társadalmi csoporttal együtt a cigány népesség jelentős része is a társadalom perifériájára szorult és reménytelen helyzetbe került.
A baloldal számára alapvető elvi kérdés, hogy hol húzza meg a szolidaritás gyakorlati határait. Beleférnek a munkanélküliek, a hajléktalanok, a cigányok? Úgy tűnik, mind az MSZP, mind a DK szűkre szabja tényleges szolidaritása kereteit, érdemben csak a (valahai és jelenlegi) dolgozók férnek ebbe bele. Talán attól tartanak, hogy a szegények képviseletével elriasztanák a középosztályt. A mi meggyőződésünk, hogy minél tágabban vonjuk meg a szolidaritás határait, annál baloldalibb és hitelesebb lesz a politika. A tényleges szolidaritás nélkül a baloldali pártok soha nem fogják visszanyerni a hitelességüket.
Nem vitatjuk, hogy túlzásokba lehet esni a politikai korrektség megkövetelése kapcsán, ám ezt az alapvetően pozitív fogalmat főképp az az ellentmondás diszkreditálta, amely a baloldali-liberális kormányzás retorikája és gyakorlata között feszült. Szomorú lenne, ha a baloldali és liberális véleményformálók a megoldást a politikai korrektség felmondásában látnák.
A bal- és a liberális oldal két egymást követő választáson szenvedett súlyos vereséget, elfogadottsága a korábbi töredékére esett vissza. A politikusok és a véleményformálók megnyilvánulásai alapján nekünk úgy tűnik, hogy e vereségért csak a minimálisan szükséges mértékben okolja magát, aránytalanul nagy mértékben másokat és a körülményeket. Nem veszi észre, hogy Orbán Viktor és a Fidesz erejét legfőképpen a baloldal intellektuális restsége, opportunizmusa és ami rendszerint ezzel jár, a gyávasága jelenti. Erre világít rá különös élességgel a Pásztor-ügy.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
