galéria megtekintése

A párttitkár csodálkozik

26 komment


Megyesi Gusztáv

Most, hogy Balog miniszter, az oktatásért is felelős tárcavezető a beszámolók szerint a pedagógusokkal való találkozón percenként csodálkozott nagyokat, hogy az iskoláknak nem futja krétára sem, hogy a tanároknak az állandó ellenőrzések és jelentésírások miatt alig van erejük tanítani, határozottan úgy érzem, hogy nemcsak a tévéből ismerem ezt az embert, hanem már többször is találkoztam vele.

Mikor mosodás voltam, ugyanez az ember csodálkozott nagyokat, csak nem miniszterként, hanem alapszervezeti párttitkárként, hogy a vállalat használhatatlan mosóport rendelt, hogy fél év alatt szétmállik a gumicsizma, hogy az asszonyok a vasalóban nyolc-tíz órát huzatban dolgoznak, s egyáltalán. Akkorákat csodálkozott a párttitkár, hogy még a tenyerét is összecsapta, nahát, ezt azért nem gondolta volna, és hogy miért nem szóltunk neki előbb.

Öt lépésre volt az irodája a mosókonyhától. De jó párttitkár volt. Mikor életem egyetlen politikai küldetéseként egy tizennyolc fős delegáció tagjaként vehettem részt a vállalat ifjúsági parlamentjén, külön félrehívott, hogy legyek kőkemény, mondjam el a nagyvezetőség előtt is mind a gondokat, mind a nehézségeket és problémákat, külön kiemelve, hogy nincs gumicsizma, pedig megígérték, hogy lesz, és hogy adhatnának új kézszárítót is. Akkor mi ezt tizennyolcan mind elmondtuk a parlamentben, hozzátéve, hogy ezenfelül a mosókra omlik a mennyezet, hogy kötelező bennmaradni vietnami műszakra, hogy az új, automata gépsor használhatatlan, s hogy nem a nagymosodáké a jövő, és miközben mindezt mondtuk, a vezérigazgató egészen előrehajolva esett egyik csodálkozásból a másikba. „Érdekes, én erről nem tudok" – nézett körbe a termen, majd oldalra, a párttitkárra, a szakszervezeti titkárra, a KISZ-titkárra, akik szintén mind csodálkoztak, végül visszazökkenve megszokott idegállapotukba megígérték, hogy minden meg lesz oldva, de egyet ne felejtsünk el, dolgozni kell keményen továbbra is.

 

A vezérigazgató is Balog miniszter volt, a párttitkár is, de még Nagyné, a szakszervezetis is, s tartott ez egészen az oroszok kivonulásáig, amikor is azt hittük, hogy ennek a mindenre való rácsodálkozásnak, ennek a gonosz és aljas színházi produkciónak egyszer s mindenkorra vége. Amivel nem azt állítjuk, hogy most ugyanaz van, mint régen, mert nincs ugyanaz, nincsenek bent az oroszok, és a rendszer is más, egészen másképp elviselhetetlen, és nem gumicsizmakérdés van, hanem iskolai krétaproblémák.

Ezekben a napokban még csak központilag, közbeszerzés által juthat az iskola krétához, szerencsére a magas vezetőség kompromisszumkészsége a régi időket idézi. Például kiírhatna a minisztérium éppenséggel állami árverést is a kréta beszerzésére, ez földnél már jól bevált, ehelyett bízva az iskolaigazgatók felkészültségében külön bankkártyát adnak nekik szeptembertől, amellyel aztán kedvükre vásárolhatják meg bármelyik papírboltban a szükséges krétakészletet. Az igazgatóknak tehát nem kell többé utcai aszfaltrajzoló versenyeken a krétásdobozok körül ólálkodniuk, a tanárok pedig pedagógusnapra kréta, tűzőgép és nyomtatópapír helyett újra virágcsokrot és bonbonmeggyet kaphatnak a szülőktől, ráadásul úgy hírlik, hogy a krétabeszerzésről a jövőben nem három, hanem csak nyolc napon belül kell kilencoldalas igazoló jelentést írni; hát akkor mi a bánatot akarnak még?

Mert a rendszer, az marad. Ez egyébként régen is így volt. Aztán, amint azt előre sejteni lehetett, a mosoda összeomlott, viszont mindenkin vadonatúj gumicsizma fénylett.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető