A pápa politizál

Nem megmagyarázni kell, hanem együtt érezni vele és átvállalni belőle, amennyit lehet – Jézust követve. Nem csak a halálbüntetést ellenzi, a tényleges életfogytiglani fogva tartást is, a fiatalkorúak börtönét haszontalannak tartja és általában is úgy gondolja, hogy büntetés helyett nevelésre és figyelemre volna szükség. Akik azt gondolják, hogy mindez széplélekség, életidegen elvontság csupán, azoknak igazuk van. A kereszténység, bizony, botrány és nevetség a világ számára. De boldogok, akik nem botránkoznak meg benne.

A pápa hímsovinizmusnak tartja, ha a hagyományos család meggyengüléséért a nők emancipációját tesszük felelőssé, és gyalázatnak, hogy a nők ugyanazért a munkáért kevesebb pénzt kapnak. A pápának az Európába irányuló menekültáradatról az jut eszébe, hogy némelyikünket a kényelem és az önzés süketté tett szenvedő nővéreink és fivéreink irtózatos tömegeinek átható jajszavára. Mindezt csak az elmúlt hetekben politizálta össze, mondta nemcsak a katolikus híveknek, hanem mindnyájunknak Ferenc, és mindezek csak alkalmi példák, átfogóbb gazdaságfilozófiai nézeteit még nem is idéztük.

De ebből is sejthető, hogy nincs senki, jóformán egyetlen politikai szereplő sem Magyarországon, aki akár csak megközelítené a római katolikus egyház fejét, ezt a hatalmas és tekintélyes embert politikai radikalitás tekintetében. A magyar egyház szót fogadott: nem politizál. Nincs egyelőre álláspontja sem a katolikusoknak, sem a reformátusoknak bevándorlásügyben, és a kormány – némileg módosítva – át is vette a régi ballib klisét: tudjuk jól, ők is azt gondolják, hogy a civil és társadalmi szervezetek foglalkozzanak kertépítéssel vagy szervezzenek tűzoltózenekart, de a „politikába” ne avatkozzanak, az a kormány dolga.

Ferenc állítólag tervezett, egyházon belüli reformjairól nincs sem módja, sem joga véleményt mondani a hozzám hasonló kívülállóknak. Viszont az, hogy „politizál”, lelkesítő. Szabad és érdemes politizálni. Hajrá!