A palánk mögött

Arra viszont nem akarnak ­emlékezni, hogy milyen közönnyel fogadta a társadalom az első cigánygyilkosságokat. ­Sokan még ma sem akarják elfogadni, hogy ­Malina Hedvig ügye nem magyar ügy. A fiatal, antifasiszta aktivista, Daniel Tupy meggyilkolása is egyértelműen jelezte, hogy baj van a szlovák társadalom orientációjával. A bíróság öt év elteltével „felfüggesztette” az ügyet, és a gyilkosok azóta szabadon grasszálnak az országban.

Nem Bugár Béla „félrelépése” okozta azt, hogy választások után tizennégy, étrend-kiegészítőktől felpuffasztott testű fiatal náci került be a szlovák törvényhozásba, hogy ott folytassa azt a munkát, amelyet elődeik, a második világháború idején működő klerofasiszta rendszer emberei kezdtek el.

Ezek az értelmiségiek azon sem „akadtak ki”, hogy a szlovák pedagógusok többnaposra tervezett, országos sztrájkján az oktatók mindössze 15 százaléka vett részt. A többiek „bátran” befogták a szájukat. Pedig a sztrájkolók fő követelése épp a tanárok fizetésének megemelése volt.  És ezek az értelmiségiek azt is normális dolognak tartják, hogy a legtöbb szavazatot kapó ellenzéki párt elnöke, Sulík úr kampánya kizárólag arról szólt, hogy Szlovákia minél hamarabb lépjen ki az EU-ból.

Sulík a szlovák társadalom minden bűnéért Brüsszelt okolja. Azt állítja, hogy azért van korrupció az országban, mert az EU támogatja Szlovákiát, és ezt a pénzt „valakik” lenyúlják. Ha nem lenne uniós támogatás, a korrupció is megszűnne az országban, állítja Sulík. És ezt nem egy romkocsma ivójában mondta félrészeg barátai előtt, hanem a német közszolgálati televízió vitaműsorában! És Sulík úr volt az az ember, aki négy évvel ezelőtt megbuktatta Iveta Radicová kormányát, amelynek több miniszterét épp az ő pártja adta.

Fotó: Thinkstock

Sulík úrral kapcsolatban gyakran eszembe jut az a vicc, melyet a kilencvenes évek legelején hallottam Washingtonban, és Dan Quayle-ről, az USA akkori alelnökéről szólt. A vicc szerint az FBI-nak volt egy titkos utasítása, mely szerint ha valaki meggyilkolná Bush elnököt, akkor nekik azonnal meg kell gyilkolniuk Quayle-t, nehogy ő legyen az USA első embere. 

Ezen értelmiségiek szerint az lett volna a „normális” dolog, ha Bugárék ezzel a Sulík úrral lépnek koalícióra. Rajta kívül bekerült volna a kormányba az a Matovic úr is, aki soha nem mondta ki világosan, hogy pártjának mi a programja. Viszont Szlovákia fő problémáját ő is abban látja, hogy az ország tagja az EU-nak.

A Bugár–Sulík–Matovic-koalíciót kívülről támogatta volna Kollár úr A mi családunk elnevezésű mozgalma. Kollár úr valószínűleg fogadásból döntött úgy, hogy röpke egy esztendő alatt létrehoz egy olyan „kispártot”, amelynek alapító tagjai egyben az ő családtagjai is. Volt feleségek, haverok és sógorok álltak össze annak érdekében, hogy Kollár úr megnyerje a fogadást. Ám egy apró hiba csúszott be a pártfőnök számításaiba. A választások után olyan fényképek is előkerültek, amelyeken a pártvezér ismert maffiózók társaságában pózol. A párt hölgytagjairól meg olyan hírek kezdtek el keringeni, amelyeket csak piros lámpa fénye mellett lehet elolvasni.

És mindezek tetejébe Bugár Bélának azt a békát is le kellett volna nyelnie, hogy Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ezentúl kollégának fogja őt szólítani. Igaz, a mostani SZNP már nem azonos a Ján Slota vezette, részegeskedő és káromkodós párttal. Danko úr szerint a megújhodott SZNP nem vállalja a nagy előd „szent triászát” sem. Vagyis a pártban ezentúl nincs helye a korrupciónak, az agresszivitásnak és a xenofóbiának. Az elnök úr ezeket a dolgokat egy hanyag mozdulattal áttolta Marian Kotleba fasiszta pártvezér asztalára, mondván, az SZNP ezután az európai normáknak megfelelő nemzeti pártként kíván működni. És a végén még azt is bejelentette, hogy pártja egy olyan törvénymódosításon dolgozik, melynek alapján Marian Kotleba félfasiszta alakulatát be lehet majd tiltani.

Persze azt a betiltást egyelőre el kell halasztani, mert a polgárok egy része úgy vélekedik, hogy az SZNP csakis amiatt lett szalonképes párt, hogy a színen megjelentek Marian Kotleba bamba tekintetű emberei. Ha betiltjuk őket, ismét mi leszünk a Rossz Fiúk, súgják az új embernek számító Danko úr fülébe az alelnöki posztokat betöltő régi motorosok.

Hát ezekkel az emberekkel kellett volna Bugár Bélának koalícióra lépnie. És ehelyett mit csinált? Vett egy mély levegőt, aztán tényleg összefogott Danko úr pártjával. Nem a jobboldali Dankóval, hanem a baloldalival. És ezzel létrehoztak ugyan egy életképes kormányt, de Robert Fico velejéig korrupt pártját is megmentették az enyészettől.

Egy olyan koalíciót hoztak létre, melyet a választók nagy többsége egyértelműen elutasít. Ámde Bugár így döntött (szerintem helyesen), és ezzel az ország megmentője helyett (sajnos) a korrupció védőszentje lett Szlovákiában.

(Erre a megjegyzésemre a párt egyik belső embere azt felelte, hogy a korrupt embereket könnyebben meg lehet „nevelni”, mint a fasisztákat vagy a maffiózókat.)  Ami pedig a nemzetiekkel történt „kiegyezést” illeti: német vőm szerint Adenauer­ és De Gaulle 1962-ben történt kézfogását olyan gyilkos háborúk előzték meg, melyeket össze sem lehet hasonlítani a szlovák–magyar kapcsolatokat végigkísérő „szelíd villongásokkal”. Szerinte a Bugár–Danko-kézfogással sincs semmi baj.

De újra elismétlem, engem nem ezek a dolgok izgattak fel. Sokkal többet gondolkodom Szlovákia külpolitikai orientáció­ján.

Képzeljék csak el, a 150 új képviselőből 130 ember az EU ellen van.

Csak a Most-Híd és a Háló elnevezésű „kispárt” emberei voksoltak Európa mellett. A többiek, hasonlóan a régió többi politikusához, kizárólag nemzetállamban tudnak gondolkodni. Mert a kelet-közép-európai régió embere lélekben sohasem tartotta magát európainak. Hétvégéken, bevásárlások alkalmával szívesen rándul ki Bécsbe vagy Münchenbe. Szereti az alpesi lejtőket, a bajor söröket és az olasz tengerpartot is. Imádja a francia borokat, a hamburgi prostikat és az amszterdami gyémántkereskedőket, de lélekben semmi köze sincs Európához.

Lengyel László évekkel ezelőtt elmagyarázta ennek a dolognak az eredőjét. A kelet-európai ember nem tudja, de nem is akarja megismerni a tiszta tiroli házak, a jól működő intézmények és a kiváló eredményeket produkáló nyugati iskolák és egyetemek előéletét. Nem ismeri a történelmet, és nem hallott az ok-okozati összefüggésekről sem. Csakis azt látja, amit látni akar. A felszínt.

Huszonöt éve bolyong Európa útvesztőiben, dühöng, ha eltéved, üvöltözik, ha nem ért meg valamit, átkozódik, ha őt nem értik, és pisztolyt ránt, ha ellentmondanak neki. Akkor is védekezik, ha senki sem támadja, és remény sincs arra, hogy ezen a szokásán változtasson, mert még a legártatlanabb kérdést is támadásnak véli.

Ha döntenie kell, akkor reszket és szorong, mint egy rossz diák. Saját véleménye sohasem volt, felelősséget a tetteiért sohasem vállalt. Üres tekintettel bámul maga elé, és látja, hogy sorra elhagyják őt az egykor lenézett szomszédok is. Mégsem tesz semmit, hogy változtasson a helyzetén.

A mi emberünk csakis a „sajátjában” érzi jól magát, kizárólag az övéit érti, velük szeret heherészni, hancúrozni és inni.

Az övéi közt biztosan áll a lábán, nem szédül a feje, és hányingere sincsen. Nagynak és erősnek érzi magát, megszabadul a lelkét gyötrő kétségektől és a kisebbrendűségi érzésektől is. A palánkon belül nem reszket, mert tudja, hogy az övéi szeretik őt és megbocsátják a vétkeit. Mindenkinek azt beszéli, hogy a palánkon belül nincs csalás meg hazugság.

A palánkon belül itthon vagyunk, mondja. Azok vagyunk, akiknek születtünk. Odakint reszket a föld és bőgnek a hullámok, napról napra változik a világ, de idebent minden a régi marad. A magyar megmarad magyarnak, a lengyel lengyelnek és a szlovák is szlovák marad mindhalálig. Mert az idebentnél egyszerűbb és megbízhatóbb identifikációs kategória nem létezik. Az idebent a nemzetet jelenti. Idebent mindig béke és rend van. És ezt a harmóniát akarja Európa eltörölni. 

A Hócipő múlt heti számában Lengyel Lászlónak volt egy kiváló írása, amelyben a hazafiakról és a nemzetiekről elmélkedik. A nacionalistákról ír, akik elvesztették bizalmukat a „közös” hazában. Európa hátba döfte őket, és már csak a szuverén nemzet államában bíznak. A világban nemzeti háború dúl, írja Lengyel.

Nem kellenek a Mostok meg a Hidak. Csak az kell, ami az ősidők óta a miénk volt: Szent István földje. Hogy a szlovákok meg a románok is erre a földre ácsingóznak? A magyarok Istene majd elmagyarázza nekik, hogy ami a miénk, ahhoz nekik semmi közük nincsen. Nos, ez a világos beszéd hiányzik Európából.

Jól vésd hát az agyadba: nemzetvédő emberként sohasem lehetsz európai.

De megmaradhatsz becsületes magyarnak, szlováknak meg románnak. Hacsak meg nem gyilkol egy becsületes román, magyar vagy szlovák hazafi.