A kormány propagandaokokból már most bejelentette, hogy jövőre 0,9%-os inflációt tervez, és ennyivel kívánja emelni a nyugdíjakat. Egyes baloldali pártok és a mögöttük álló nyugdíjasszervezetek tiltakoznak: ilyen kicsiny emelést még nem láttak. Emlékeztetőül: 2010 óta a nyugdíjak legalább értéktartók, azaz az árakat követik, a béreket nem. Elvileg. Viszont az elmúlt 3-4 évben a kormány rendszeresen felültervezte az áremelkedést, s ezáltal a nyugdíjak reálértékben kb. 8-9 százalékkal emelkedtek. Az alultervezés az év végén könnyen javítható, a felültervezés nem (könnyen).
Kivételesen egyetértek a kormányzattal, ami a jövőre tervezett szerény nominális emelést illeti. Sőt hozzáteszem: az elmúlt évek túlemeléseinek is megvan már a böjtje. Például a megalapozatlan nyugdíjemelések elszívják a pénzt az egészségügy elől, s ez elsősorban az időseket sújtja. De az egyetértés leszögezésén túl megragadom az alkalmat arra, hogy általában is elmélkedjek a nyugdíjindexálásról.
Első közelítésben, ha nem lenne infláció, semmi gond nem lenne a nyugdíjakkal. Mindenki azt a nyugdíjat kapná egész nyugdíjas életében, amelyet nyugdíjazásakor megállapítottak a számára. És itt megjelenik a kezdő nyugdíj problémája, amely sokkal bonyolultabb, mint a nyugdíjemelésé. Jelenleg a kezdő nyugdíj függ a keresetektől, a szolgálati időtől és a nyugdíjba vonulási kortól. Elég bonyolultan. Nagyon leegyszerűsítve, ha valaki 40 éves szolgálati idővel, 63 évesen (a jelenlegi általános korhatáron) megy nyugdíjba, és mindvégig változatlan volt az átlagos nettó keresethez viszonyított nettó keresete, akkor az utolsó havi nettó keresetének 80 százalékát kapja kezdő nyugdíjként. Egyáltalán nem egyértelmű, hogy ez a helyes érték, s ha igen, akkor fenntartható-e az idők végezetéig. Svédországban vagy Németországban például évről évre korrigálják a nyugdíjakat az indexálástól függetlenül is.
