A szervezők nem minden ok nélkül bizakodtak, mert több felmérés is azt bizonyította, hogy a lakosság döntő többsége mind a három kérdésre igennel válaszolna. A Focus ügynökség január második felében végzett reprezentatív felmérése szerint a homoszexuálisok közti házasságot a megkérdezettek 85 százaléka utasítaná el, és 78 százalék lenne azoknak az aránya, akik az adopciót is ellenzik. A harmadik kérdésnél már kiegyensúlyozottabbak voltak az erőviszonyok.
Az 1070 válaszadó között természetesen voltak magyarok is. Válaszaik szinte teljesen megegyeztek a szlovákok feleleteivel. A különbség „mindössze” az volt, hogy a magyarok az első két kérdést még durvábban utasították el, mint a szlovákok. Nyoma sem volt a kisebbségi szolidaritásnak vagy empátiának.
A szervezők optimizmusát a katolikus egyház masszív támogatása és a politikai elitek infantilis viselkedése is növelte. A szlovák püspöki kar ezzel a népszavazással az egyház ókonzervatív szárnyának további erősödését akarta bizonyítani. Ezért a népszavazást megelőző vasárnap pásztorlevélben szólították fel a hívőket, hogy február hetedikén három igennel szavazzanak.
Az ókonzervatívoknak három esztendővel ezelőtt sikerült kipaterolniuk az országból a rendkívül népszerű Bezák érseket, aki 2009 és 2012 között – tehát még Ferenc pápa előtt – fogott bele a szlovák katolikus egyház megtisztításába és modernizálásába. Első lépése az volt, hogy pénzügyi vizsgálatot rendelt el a nagyszombati egyházmegyében. Ennek során kiderült, hogy elődje, a kommunista titkosszolgálattal együttműködő Sokol érsek bizony elég sajátságosan értelmezte az egyházi vagyon kezelésének kérdését. Az alig ötvenesztendős Bezák fiatal tanácsadókkal vette körül magát. Ezen kívül sportolni járt, fesztiválokon és lakossági fórumokon vett részt. Hatására ismét megteltek a templomok az egyházmegyében. Ő volt az első főpap Szlovákia történetében, aki nyomatékosan kijelentette, hogy a magyar hívők éppoly kedvesek számára, mint szlovák testvéreik. Még Malina Hedvig érdekében is megszólalt.
És ez már sok volt az egykori érsek paptársainak. Mesterkedésük hatására Benedek pápa, máig ismeretlen okok miatt visszahívta az érseket. A leváltás hírére tüntetések kezdődtek az országban.Még az ország egyik legismertebb politikusa, a közismerten hívő katolikus František Mikloško, az 1989-es fordulat protagonistája is tiltakozott Bezák leváltása ellen. Ám mindhiába, mert Ján Čarnogurský, aki politikai ikertestvére volt az illegalitásban, keményen kiállt a konzervatív szárny emberei mellett. És minden jel szerint a volt miniszterelnöknek nagyobb befolyása volt/van a Vatikánban, mint Mikloškonak, a volt parlamenti elnöknek.
A Bezák-dosszié még ma sincs lezárva. Egyre többen mondogatják, hogy a főpap egyetlen vétke az volt, hogy megelőzte a korát, és túl bátor volt. Támogatói most Ferenc pápánál interveniálnak, és egyre gyakrabban hallani azt, hogy a szentatya megértőbb lesz Bezákkal szemben, mint elődje volt. Ergo: az ókonzervatív szárny ezzel a népszavazással az európai értékrendre és a liberális demokráciára akart csapást mérni. Emellett azt is be akarták bizonyítani, hogy Szlovákia továbbra is a konzervativizmus védőbástyája, és semmi szükség az olyan felforgató elemekre, mint Róbert Bezák.
Nota bene 1. A konzervatív katolikusok dominanciája más szláv országokban is megfigyelhető. (Horvátország, Lengyelország.) És a katolicizmus náluk is egyet jelent a Nyugat elutasításával. Nota bene 2. Ha a homoszexualitás elutasításáról beszélünk, arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Szlovákiában a mai napig kitapintható az a russzofil tendencia, amelynek gyökerei a XIX. századba vezetnek vissza. A szláv testvériség és ezen belül az Orosz Anyácska szerepének fontosságát napjainkban épp az imént említett Ján Čarnogurský hangoztatja egyre hangosabban. És ha Moszkváról beszélünk, azt a tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az oroszok nemcsak a múltban, de még napjainkban is durván elutasítják a szexuális másságot.
A politikai elitek viselkedése a kampány során siralmas volt. Egyedül a szexuális másságot nyíltan elutasító és sokszor homofób nézeteket valló kereszténydemokrata párt vezetői foglaltak egyértelműen állást a három kérdéssel kapcsolatban. A többi politikus inkább elbújt az újságírók elől, és csak hebegő-dadogó üzemmódban válaszolt a sajtó kérdéseire. A klasszikus családmodell fontosságát hangsúlyozták, és azt hajtogatták, hogy kizárólag a lelkiismeretük szerint fognak szavazni.
Szlovákiában ismert tény, hogy a magát baloldali pártnak kikiáltó, Robert Fico által vezetett Smer még messze van a nyugati szociáldemokrácia értékrendjétől. Ezért a polgárok nagy része fel sem kapta a fejét azon, hogy a Smer politikusai sem voltak hajlandók színt vallani ebben a baloldal számára fontos és egyértelmű kérdésben. A jobboldali pártoknak viszont sikerült összerondítaniuk azt a képet, melyet az elmúlt időszakban rajzoltak önmagukról. Arról van szó, hogy Szlovákiában az elmúlt két évtized alatt a jobboldal pártjai képviselték a modernséget. Szlovákia a jobboldal kormányzása alatt lépett be a NATO-ba és az EU-ba, a jobboldaliak honosították meg Szlovákiában a liberális demokrácia elveit, és az európai jogharmonizáció is az ő kormányzásuk idején valósult meg. És a jobboldali pártok voltak azok, melyek az emberi jogok képviseletét felvállalták az országban. (A jobboldali koalíció csupán egy alkalommal volt képtelen európai módon viselkedni, mégpedig akkor, amikor az emberi jogok szerves részét képező kisebbségi nyelvhasználat kérdéséről kellett döntenie. Hungarofóbiájuk überolta az európai értékrendet.)
És most ezek a jobboldali pártok hirtelen szembefordultak eddigi politikájukkal. Világossá tették, hogy az etnikai kisebbségeken kívül a szexuális másság elfogadása is komoly problémát jelent számukra.
Többen megkérdőjelezték az eleddig nagy népszerűségnek örvendő Kiska elnök viselkedését is. Kiska ugyanis még a saját elnökválasztási kampánya során megígérte a népszavazást szorgalmazó Szövetség a családért vezetőinek, hogy támogatni fogja őket. Sokan azt gondolták, hogy csak egy kampányfogásról volt szó: ezt igazolta az is, hogy az államfő nem volt hajlandó a népszavazás időpontját a helyhatósági választások napjára kiírni, úgy, ahogy azt a szervezők kérték. (Akkor biztosan meglett volna az ötvenszázalékos részvételi arány.)
Az elnök úr ehelyett a népszavazás kérdéseit az alkotmánybírósághoz (AB) utalta. Miután az AB egy változtatással jóváhagyta a kérdéseket, az elnök úr úgy gondolta, hogy elő kell jönni a farbával. Kijelentette, hogy konzervatív ember létére az első két kérdésre ő is igennel fog válaszolni. A népszavazás estéjén viszont már arról beszélt, hogy fel van háborodva a kampány primitív és vulgáris hangneme miatt. Elszomorító, mondta, hogy a polgárok a kérdések józan megvitatása helyett egymás gyalázásában élték ki agressziójukat. Az államfő azon szomorkodott, hogy a népszavazás „hatására” az ország szinte kettészakadt.
Nem mehetünk el szó nélkül az Alkotmánybíróság döntése mellett sem. Ismert alkotmányjogászok, egyetemi tanárok és emberjogi kérdésekkel foglalkozó ügyvédek beszéltek arról, hogy a népszavazás első két kérdése egyértelműen emberjogi problémáról szól, és az alkotmány értelmében ilyen kérdésről tilos referendumot tartani. Az alkotmány taláros őrzői mégis megadták a „kilövési” engedélyt a szexuális másság ellen.
Ha térképre vetítjük ki a népszavazás eredményeit, furcsa képet kapunk. A morva határtól az ukrán határig három vízszintes sáv látható. Az ember azt hihetné, hogy valamilyen etnikai kérdés nyomán alakult ki ez a helyzet. Ugyanis a magyarok által is lakott déli sávban jóval tíz százalék alatt maradt a részvétel. Az ország középső régiójában 15-20 százalék körüli volt az eredmény. Az északi járásokban viszont a részvétel (és az igen szavazatok aránya) sok helyen meghaladta az ötven százalékot.
Egyértelművé vált tehát, hogy az egyháznak egyedül az északi régiókban maradt némi befolyása. A lakosság kétharmada ignorálta a püspökök pásztorlevelét, és nemet mondott a politikusok sunyi viselkedésére is.
A magyar pártok vezetői mindent megtettek a jobb eredmény érdekében. A Magyar Koalíció Pártjának vezetőiről már régóta tudtuk, hogy a magyar kisebbség jogfosztásán kívül számukra nincs más fontos kérdés. A többi kisebbségi csoporttal kapcsolatban sem empátiát, sem szolidaritást nem éreznek. Berényi József és társai mindegyre azt üzenték a választóiknak, hogy számukra a család békéje szent dolog. (A homoszexuálisok meg tanulják meg az önmegtartóztatás művészetét, vagy kössék fel magukat.)
A Híd – Most párt a tavalyi év során még polgári értékrendet valló pártként határozta meg önmagát. Aztán néhány nappal a referendum előtt Bugár Béla pártelnök hirtelen rádöbbent arra, hogy ő valójában keresztény ember, ezért a szavazás során a lelkiismeretére fog hallgatni.
A polgárok viszont nem hallgattak a politikusokra és otthon maradtak. Mindössze 21,4 százalékuk vett részt a hivatalosan hatmillió euróba került népszavazáson. A Focus felmérése szerint nem tudatos távolmaradásról volt szó. A magyar (és roma) kisebbség tagjait egyszerűn hidegen hagyta ez a kérdés, a többiek meg lusták voltak és/vagy közönyösek maradtak.
Végezetül idézem a Szövetség a családért csoport vezetőjét, Chromik urat, aki természetesen győztesnek érzi magát: „jó kaland volt ez a pár hónap. Hamarosan újra kezdjük az egészet”.
A szerző pszichiáter, politikus, író
*
Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában
