Az áruforgalmi mérleg növekvő többletét a pénzügyi mérlegek is tovább duzzasztják. Az Európai Uniótól beérkező pénzforrások, a külföldön dolgozó honfitársaink tetemes hazautalásai és a nullához konvergáló külföldi kamatkörnyezetben elérhető olcsó devizafinanszírozási lehetőségek együttesen odavezettek, hogy az ország évről évre tetemes többlettel zárja a fizetési mérlegét is. Magyarország tehát úszik a devizában – nettó adósból nettó hitelezővé vált. Ez a dúsgazdag olajsejkségekre jellemző pozíció elég szokatlan egy felzárkózó országban, amelyet a beruházáséhségnek kellene jellemeznie. Ez a devizabőség adott módot arra, hogy végtörlesszünk és betyárosan kipateroljuk a nemzetközi pénzügyi intézményeket. Rezzenéstelen stabilitással bírja ki a gazdaság az állampolgáraink és a cégeink pénzügyi vagyonának kimenekítését 2010-et követően, a devizahitelek forintra váltását a kereskedelmi bankok által, a külföldi államkötvények törlesztését és kiváltását hazai forintalapú államkötvényekkel és a külföldiek ütemes kivonulását a forintalapú államkötvények piacáról, miáltal a külföldi adósság aránya összezsugorodik az államadósságon belül.
A soha korábban nem élvezett devizatöbblet folytán még ilyen jegybanki költekezés mellett is tartható a hivatalos devizatartalékok biztonságos szintje, ami csökkenti az ország sérülékenységét a spekulációs támadásokkal szemben. A belföldi inflációnak a szakértőket is meglepő zuhanása, majd nulla közelében maradása lehetőséget teremtett a forintkamatok folyamatos csökkentéséhez. Nem is lehetett ez másként, mivel az euró, a dollár és általában a külföldi pénzpiacok mind-mind pénzbőségben fuldokolnak, a kamatok a negatív tartomány határát súrolják. Ilyen környezetben a magas forintkamatok a forint árfolyamát beláthatatlan mértékben erősítették volna, hiszen minden befektető magas forinthozamokra ácsingózott volna. Azért van tere a jegybanknak mind a mai napig az újabb és újabb kamatvágásra, mert a deviza- és forintbőség miatt tolerálható a külföldiek ütemes kivonulása a magyar kötvénypiacról. A kamatcsökkentés tehát nem csupán lehetőség, de kényszer is a forint erősödésének megakadályozására.
2010 óta a forint 265 Ft/eurós szintről 310 Ft/euróra gyengült – ez valóban a megelőző pénzügyi kormányzatról állít ki rossz bizonyítványt. Az ugyanis magas kamatokkal támogatott erős forinttal akarta – eredménytelenül – letörni a hazai inflációt. A túlerősített forint azonban elszakadt az inflációtól, és a hazai termelőket tartósan versenyhátrányba hozta külföldön is, belföldön is. A túlértékelt, magas kamatú forint olcsóvá tette a devizahitelt a lakosság, a cégek és az önkormányzatok számára, és ez drámai válságba sodorta az adósokat. A forint helye tehát 2010-re már nem 250-260 Ft/euró körül, hanem valójában 300 Ft/euró körül volt. A pénzügyi kormányzat jó helyzetértékelését dicséri, hogy a világválság nyomán, de valójában 2010-től megindult a kamatcsökkentésekkel kísért forintgyengülés, s azt a vissza-visszatérő kritikus kilengések sem törték meg.
A jegybanknak jó oka van a kamatok alacsony szinten tartására. A devizabőség tükörképeként ugyanis hallatlan forintbőség uralja a piacot. A fogyasztásra és a beruházásra szánt, ám fel nem használt vállalati és lakossági megtakarítások – hisz mára már a magyar vállalatok is nettó megtakarítókká váltak – a kereskedelmi bankokban, majd hitelkereslet híján az MNB-ben torlódnak fel, ott hevernek „inaktívan". Ha ezekért a betétekért a jegybanknak magas kamatokat kellene fizetnie – mint tette azt a korábbi évtizedekben –, hát bizony az ingét-gatyáját rákölthetné, s ugyanúgy az állami költségvetést terhelő veszteséges mérlegekkel zárná az éveket. A jegybank szabadulna ettől a steril pénzhalmaztól: ezért a növekedési hitelprogram nulla kamatozású vállalati hitelkerete, s ezért a kereskedelmi bankok pénzeszközeinek átcsatornázása az államkötvénypiacra.
Leegyszerűsített vélemény tehát az, hogy Matolcsy érdeme az alacsony kamat, miként az is, hogy személyes érdekek vezérlik a forint gyengítésében.
A világ vezető hatalmai minden igyekezetükkel egy növekedési és – bár alacsony, de mégis – inflációs pályára igyekeznének ránavigálni a gazdaságaikat, egyelőre csekély sikerrel. A jelenlegi világméretű pénzbőség és az (eleddig megállíthatatlan) tőzsdei boom közelgő végéről szóló jóslatok egyelőre nem válnak valóra. A világ pénzügyi piacai feletti viharfelhők, az ég beborulása a magyar jegybankot is áttereli majd az árnyékos oldalra.
