galéria megtekintése

A modell

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 02. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Borisz Nyemcov egy nappal a halála előtt interjút adott a Newsweek Polska című lengyel lapnak. Azt mondta, hogy Oroszországot Putyin a szakadékba vitte, megrontotta kapcsolatait a külvilággal, tönkretette a gazdaságot, s az Ukrajnával folytatott háború is súlyos áldozatokkal jár.

Ő maga leleplezésekkel akart előállni arról, miként harcol az orosz hadsereg Ukrajnában. Elmondta, hogy a rendszer szervezi a maga rohamosztagait, amelyekkel lecsaphat az ellenzékre, az ukránok ügyével rokonszenvezőkre.

Putyin fasizálja Oroszországot – állította. Ez már elég ok arra, hogy egy zsarnokságban jelentkezzenek önkéntesek az ilyen hang elnémítására. Putyin elnök utasítására ehhez nincs szükség, olyan rezsimet épített, amelyben ilyen dolgok megtörténnek. Az egykori szovjet erőszakszervezetek uralta államapparátus, melléjük rendelve a dollármilliárdos oligarchák, alattuk az engedelmes végrehajtó szervezet, amely a lakosság sarcolásából gyarapszik.

 

Mindezt támogatja, nacionalista propagandával tömi az agitációs gépezet, míg végül a társadalom jó része elhiszi, hogy neki ez a világ kell, ez ad biztonságot a támadó Nyugat és a mohó liberálisok ellenében. Ebben a világban aztán megsemmisítik a veszélyes ellenfelet.

Orbán Viktor részvétét nyilvánította. De ez nem leplezi a lényeget. Ő ma az EU-ban Putyin embere. A mai korrupt és háborúval fenyegető Oroszországot nevezte követendő, sikeres illiberális modellnek. Azt az országot, ahol ellenzéki politikusokat az utcán, töltényekkel iktatnak ki.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.