Egyszerre mindjárt két kupica pálinkát kérnek, pedig még szinte be se léptek a kapun. Kísérőnek, mondják, jó lesz a tavalyi vörösborból hozzá. A pogácsát hárítják, mert az kora reggel fullaszt, inkább még egy pohár vörösbort abból a jobbikból, kell a tűz egy ekkora állathoz. Állnak az ól előtt hosszasan, méregetik, mustrálgatják, saccolják súlyát, ami minden korttyal feljebb és feljebb kúszik, már a két mázsát közelíti. Minél nagyobb az állat, annál nagyobb az ő bátorságfaktoruk. Amikor megjön a gazdasszony egy lábasnyi kukoricával, inuk megfeszül, pupilláik kitágulnak. Úgy vetődnek a védtelen és sarokba szorított állatra, mintha az életük múlna rajta. A respektjük mindenképp. Mindig van, aki elvéti, és beleesik a moslékosvályúba, vagy a sáros úton tanyázik egy nagyot. A felelősséget azonnal a disznóra, a háziakra vagy az időjárásra hárítja, ennyi ember előtt szégyenben nem maradhat.
Városi rokon
Mintha véletlenül jönne mindig decemberben ezen a hétvégén. Mintha lenne a disznóvágásban bármilyen véletlen. Takaros bőröndöt rak le a tisztaszobában, abból szedi elő a túrabakancsot meg a márkás melegítőt. Ha körbenézne, látná: csak ő visel ilyet, mindenki más munkásnadrágban, erdőjáró ruhában vagy épp katonazakóban van. A fogókhoz nem csatlakozik, a kerítés túloldaláról irányítja őket hangosan, mintha most is a saját hivatalában lenne. Leereszkedően megdicséri a böllért, amiért nem hagyta sokáig szenvedni az állatot. A hagymás vérből jó előre kiszed magának egy kistányérral, nehogy már megvárja, amíg mindenki asztalhoz ül. Egész nap tüsténkedik, de senki nem emlékszik rá, mit is végzett valójában. Este még ott marad vacsorára, és elégedett arccal pakolja be a kóstolót a hátizsákba. Átöltözik, úgy indul haza.
Asszonyok
Szólni se kell, tartják a megszúrt állat nyaka alá a kék vájlingot, kavarják ujjaikkal a vért, nehogy gyorsan alvadjon. A hagymát, fokhagymát már előző nap megpucolták, a borsot megdarálták, a paprikát átszitálták. Már ősszel megcsinálták a csigatésztát az ünnepi orjalevesbe. Reggelire megsütik a hagymás vért, ebédre szelet húsokat pirítanak, vacsorára elkészülnek a háromfogásos étellel, s a hájból még lekváros tésztát is asztalra tesznek. Kimossák a beleket, előkészítik az abáló levet, cserélik a hurkatöltőt, kavarják a tepertőt, nehogy leégjen. Fejükben közben összeáll az étrend egészen tavaszig, s darabra pontosan megsaccolják, hány szál kolbász lóg majd a padlásrúdon.
