galéria megtekintése

A magyar Szingapúr

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 13. számában
jelent meg.

Tamás Pál
Népszabadság

Miért nem jött össze a 2010–11-es álom? Sokan gyorsan rávágják, hogy végül is nem vagyunk kínaiak, bennünket nehezebb fegyelmezni. Nem élünk egy szigeten, a világkereskedelem egyik nagy fordítókorongja közelében. De néhány éve még/már a visegrádiak nem az unió peremének, hanem egyik lehetséges növekedési gócának számítottak. Nem tűnt lehetetlennek valamit távolabbról is tanulni.

2010 körül, úgy látszik, Orbán környezetében sokan (vagy maga a miniszterelnök) úgy gondolták, bele kellene vágni. S ehhez már el is képzelték egy szigorú, a nemzeti közepet szolgáló, a saját logikájának mindent alárendelő kormányzást. Egy olyat, amelyben persze nem egy négyéves ciklusban, de a vaskezű miniszterelnök átgyúrja a társadalmat. Szingapúrban ez Lee Kuan Yew-nak (mi talán Li Kuan Junak ejtenénk), a néhány hete 91 évesen meghalt egykori miniszterelnöknek, későbbi „mentor” miniszternek s utóbb a világban egyfajta vitathatatlan alaptekintélynek sikerült.

Rengeteg más helyen, ahol szerették volna utánozni, kudarcot vallottak. A 2010–11-es Fidesz-elit nincs egyedül. Lee egy gyarmati kikötővárosból egynemzedéknyi idő alatt a világ vitathatatlanul legsikeresebb, leggazdagabb kisállamát rakta össze. Valamikor még a hetvenes években, tehát a kísérlet elején írja róla Kissinger, hogy a történelem aszimmetriája ritkán jelentéktelen országok élére nagy formátumú politikust sodor. Nixon elnök szerint, ha Lee valamilyen komoly helyre születik, Churchill-formátumú világalakító lehetett volna belőle.

 

Valószínűleg a kivételes siker nem járt a nép kivételes szeretetével. Erről Lee interjúiban gyakran beszélt, ezt láthatóan tudta. Mi az, ami a modellben működött, s amit a magyar populista radikálisok vagy akkor talán még csak radikális konzervatívok nem vettek észre? Lee Kuan Yew víziójának három alapeleme látszik.

Az első a stílus, amely igazán egy szuperkemény iskolamesteri szerep értelmezésből következik. A politikus felelősséggel tartozik az emberekért, de kötelessége azokat szép szóval és erővel nevelni. Összeszorított száj, általános szigorúság, keményen hierarchikus rend, sok teret nem engedő sajtószabályozás, az elmaradott tömegeket „nevelő jogrend” (például pénzbüntetés nyilvános WC öblítésének elmaradásáért, köpködésért – amely elterjedt kínai utcai szokás – vagy csikkdobálásért). A gyarmati időkből megörökölt brit jogrendet forma szerint kevésbé építették át, de a bíróságokat széles körben használják napi politikai igazgatásra, büntetésre. Azonban minden alárendelődik a „nevelésnek”.

Nálunk az akaratkoncentráció öncélú. Orbán nem akar nevelni, és a kormánypárt elfogadja a háztáji rendetlenséget, nincs átfogó „jó társadalom”-felfogása, amit valamennyire is hitelesen bárkitől számon kérhetne. Az itteni modell mögött nincs abban az értelemben politikai filozófia, mint Szingapúrban. Ráadásul, ahogy az interjúkból látom, Lee soha nem beszélt „illiberalizmusról”, rendszerét mindvégig demokratának hirdette, s talán valamelyest hitte is. Beszélt „ázsiai értékekről”, de azokat nem akarta Nyugatra exportálni, és egyáltalán, kerülte a retorikai szembenállást a nagyhatalmakkal.

A repedések persze ott is nőttek. Christine Lam híres szingapúri írónő a miniszterelnökhöz írt tavalyi, óriási feltűnést keltő nyílt levelében válságról beszél, mert az emberek nem bíznak többé a kormányban, s ami rosszabb, az már nem is tesz azért, hogy a bizalmat visszanyerje. S ennek, így az idős írónő, már itt vannak a jegyei, graffitik, középületeken irkafirka, pedig mondják nekik, hogy ne csinálják. S a The New York Times Lee búcsúztatójában roppant óvatosan megjegyezte, hogy most majd „biztosan lesznek változások, mert ugyan a fiatalok is kedvelik a stabilitást, de azért szeretnék már a hangjukat is hallatni”. Ez azért, ugye, nem a nagy európai lapok aktuális stílusa az Orbán-rendszerről.

Másodszor. Lee Kuan Yew pontosan tudta, hogy a politikai keménységet az emberek kizárólag akkor viselik el, ha az együtt jár jóléti politikákkal. Ha mindenki kap nem is keveset, s arra biztosan számíthat. S akkor az már mellékes, hogy a legtöbbet azért így is a szakdiplomások kapják. És hogy közben mindenkit fanatikusan tanítanak jó, sőt nagyon jó angolra s újabban irodalmi kínaira is. S hogy még mindig adnak – főleg mindenféle tanulmányi versenyek győzteseinek – ösztöndíjakat a világ legjobb egyetemeire. A modellt ez a kiszámíthatósága a sokat hivatkozott konfuciánus etikánál jobban összetartja. Nálunk ilyesmihez az akarat és a pénz együtt mindig hiányzott. S a magyar modell különösen „antiszingapúriánus” az oktatásban a ráfordítások következetes visszafogásával.

Harmadszor, s ez a legfontosabb: Lee Kuan Yew lényegében folyamatosan vigyázott a kiváló kapcsolatokra a nemzetközi nagyvállalatokkal. Ha épített is valamilyen szingapúri nemzeti burzsoáziát, azt egy pillanatig sem azokkal szemben tette. Bármikor, amikor a szomszédos nagy államokban, Malajziában vagy Indonéziában mozgott a föld, ő maradt a térség megbízható nyugati bankja, kikötője és olajfinomítója. Ráadásul vannak korrupcióellenes hivatalai, mert elvárják a világban, de zömmel a térség többi államaival nincsenek kiadatási egyezményei. Aki ott sokat lop, a pénzét, ha tudja, szép csendben ide hozhatja. Hiszen ez egy békés, kiszámítható hely.

Ezt Orbán nem is érzi (ami persze önmagában lehet, hogy szerencse). De közben a nemzetközi tőkével szembeállítja a lassan mégis csak felálló magyar tőkésosztályt. Igazán ez zavarja Orbán külföldi kritikusait. Lee értette a világ szerkezetét, s igyekezett előrejutni a sorban. Orbán láthatóan nem érti a nemzetközi rend jellegét, s ehhez még politikai hiteivel is büszkélkedik. Nincs világrengető dolgokról szó, s a nagy rendszer türelmes, de ha bent akarunk maradni, amíg a zavar a nemzeti politikai osztály fejében nem csökken, körülöttünk sem változik feltehetően semmi.

Szingapúrt közben amúgy elfelejthetjük. Az ókonzervativizmusuk három eleméből itt összejött fél-háromnegyed. S ez azért nem elég. Lehet, hogy ez így van jól. Egy rendesen összerakott helyi Szingapúr-közeli rendbe a magyar világ beleroppant volna. S akkor talán még nehezebben lehetne a soron következő hazai mentortól/mentoroktól megszabadulni.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.