Az ország sorsáért, a még itt maradt gyermekei és unokái jövőjéért aggódó kevés számú magyar demokrata megdöbbenve és többnyire értetlenül áll azelőtt, hogy az aktív magyar választók mintegy 70 százaléka többé-kevésbé szélsőjobboldali pártra szavazott áprilisban. Pedig a képlet nem is olyan megfejthetetlen. Tüzetesebb vizsgálat után a következő, kétségkívül nem túl szívderítő kép tárul elénk.
A legnagyobb csoport, a magyarok mintegy egyharmada, „igazhitű” vallási fanatikus, aki az orbáni „államegyház” feltétlen híve. Nekik tökéletesen elég, ha időközönként olyan szózatokat hallanak az „egyházfő(k)től”, amelyekben a magyar és a nemzet szavak gyakorisága ízlésüknek megfelel, továbbá melyek szerint harcolni kell a hazánkra törő gonosz idegenek ellen, meg hogy ezúttal nem hagyjuk magunkat, és több tiszteletet isten választott népének.
Éljen a csodás Kelet, vesszen a hanyatló Nyugat! Hajrá magyarok! Ha ezt kellő gyakorisággal megkapják, akkor is boldogok, ha némi (rezsi)baksison kívül más okuk nemigen van rá. A lakosság további mintegy tíz százaléka a (tűzközelséggel arányos mértékben) gátlástalan, cinikus haszonélvezők tábora, az államegyház evilági, földi személyzete.
