galéria megtekintése

A magyar forintok működnek

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 07. számában
jelent meg.


Uj Péter
Népszabadság

Amikor ezt írom (és amikor a kedves olvasó olvassa), még nem tudjuk, mi lett a végeredménye a Feröer elleni mindent eldöntő „örökrangadónak”, két reménybeli futballnagyhatalom monumentális összecsapásának.

Kár lenne tagadni: a kormány erőfeszítései ezen a téren is meghozni látszanak végre a gyümölcsüket. Vagy zöldségüket. Mindegy is, a lényeg, hogy termőre fordul a dagadó nyaki verőér kvázi. Meg a rengeteg köszpénz.

Lehetett itt fanyalogni, hepciáskodni, krakélerkedni vagy csomót keresni a kákán, de a tény ettől még tény marad: történelmi siker kapujában áll ismét a válogatott. Csattanós válasz ez a huhogóknak, akik folyton a stadionépítési programon köszörülték a nyelvüket, már amennyire huhogás közben tudtak köszörülni, meg akik demagóg módon kórházakat akartak építeni futballszentélyek helyett (pedig kórházban nem is lehet focizni), vagy az éhező gyerekeknek adtak volna belőle hot dogot, ami meg hizlal.

 

A gazdasági reformokat is lefitymálták, és végül mégis csodájára jár egész Európa. De Lázár János biztosan. Mehetett volna jobb helyre hárommilliárdnyi köszpénz tavaly, mint éppen a Fradikához? Tessék, meg is van az eredménye: történelmi sikersorozat (szegény Nagy Béla, ha megérhette volna!), 11 meccsen 10 győzelem, 1 döntetlen, 31 pont. Ilyen még Schlosser idejében sem volt! Most mit mondanak az örök szkeptikusok, cinikusok és penészvirágok: ennyi pénz megért 22 rúgott és 4 kapott gólt vagy nem?

Vajon hogy fogják ezt a sikert is eltagadni, elhazudni? Tehette volna jobb helyre dermesztő másfél milliárdját az Emberi Erőforrások Heroikus Minisztériuma? Költhette volna értelmesebb dologra 350 millióját az Opal Tartálypark Zrt., a Magyar Szénhidrogén Készletezők Szövetségének sikeres kisvállalkozása? A légiirányítók, a Hungarocontrol Zrt. 50 milliójáról ne is beszéljünk. Csöpp a tengerben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.