galéria megtekintése

A ló és a másik oldal

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 01. számában
jelent meg.

4 komment


Horváth Gábor
Népszabadság

Mindig gyanús, amikor szakértők valamely térség vagy ország geopolitikai jelentőségét emlegetik. Arkhimédésszel szólva: adjatok egy pontot, és megmondom, miért fontos! Oroszországnak Ukrajna közel van, és a Fekete-tenger ellenőrzéséhez kulcsfontosságú a Krím. Szíriában viszont a tartuszi kikötőbe térnek be készleteik feltöltésére a Földközi-tengerre küldött orosz hadihajók. Az Aszad-család Moszkva régi kliense, az elmúlt évtizedekben sok ezer szíriai tanult szovjet, majd orosz egyetemeken, Damaszkusz hűségesen vásárolta a tankokat és vadászbombázókat, az oroszokkal szavazott a nemzetközi fórumokon. A normál ügymenetbe „baloldali” arab terrorista szervezetek befogadása is belefért. Legfőképpen pedig Szíria szemben állt az USA közel-keleti törekvéseivel.

Amerikából mindez úgy néz ki, hogy Ukrajna ugyan messze van, és szegény ország, ám függetlenségi törekvéseinek támogatásával sakkban lehet tartani az oroszokat, akiknek így remélhetőleg nem marad energiájuk másutt, például a Közel-Keleten kellemetlenkedni. Ami Szíriát illeti, Aszad az oroszoké, tehát mennie kell, hogy utána mi lesz, majd kiderül, a lényeg, hogy ő ne legyen. Másfél évtizede Szaddám Huszeinről mondták ugyanezt Washingtonban – ugyanabba a folyóba láthatóan sokszor bele lehet lépni, ha nagyon akarja valaki. A pár napja elhunyt baseball-legenda, Yogi Berra nyomán így kiálthatunk föl: Ez már megint déja vu!

Oroszország szerdán elkezdte bombázni az Iszlám Állam szíriai állásait, amit Amerika egyáltalán nem bán. Amíg csak bombázni kell, minden segítség jól jön, ráadásul ezeket a bombákat és a hozzájuk tartozó repülőgépeket nem az amerikai adófizetők pénzéből vették, hanem az oroszokéból. A gondok majd a tárgyalásos szakasznál jelentkeznek, bármikor is lesz az. Most leereszkedőben van a háború jótékony, a probléma mélységeit eltakaró köde.

 

Az amerikaiak és az oroszok között az elmúlt években még a kevés korábbi bizalom is elfogyott. Egyrészt a Moszkvával szemben rendre ellenséges „színes forradalmak”, illetve a másik oldalon az ukrán (és a grúz) területek fegyverrel való elfoglalása felszínre hozta az 1991 előtti érzelmeket. A világ végre megint egyszerűvé vált, mindenki megtalálta a maga régi, forrón szeretett ellenségét, a kiöregedett csatalovak vidáman nyerítettek föl a trombitaszóra.

A helyzet most mégis közös cselekvésre kényszerít. Az iszlám szélsőséges felfogása, a terrorizmus jelentős veszély Oroszországra és az Egyesült Államokra, illetve szövetségeseire nézve is. A pillanatnyi érdekközösséget Vlagyimir Putyin ragadta meg a legszemléletesebben, amikor a Hitler-ellenes koalíciót hozta fel példának. Nem tette hozzá, de tudjuk, hogy az is potenciális ellenfelek által köttetett, és egy perccel sem élte túl az őt létrehozó létfontosságú érdekeket. Azt se tette hozzá, de azt is tudjuk, hogy ezúttal nincs szó erőegyensúlyról, az oroszok nem tudják vállalni a terhek felét.

A tapasztalat mindenesetre az, hogy a magyaroknak jobb, amikor az oroszok és az amerikaiak egy oldalon állnak, attól ugyanis a kisebb országok biztonságérzete és mozgástere is megnövekszik. Akkor persze arra kell ügyelni, hogy ne essünk át a ló másik oldalára. A mozgástérrel is okosan kell gazdálkodni, különben megütjük magunkat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.