galéria megtekintése

A kritika kritikus tömege

2 komment

Fábry Béla

A miskolci Herman ­Ottó Gimnázium pedagógu­sa­inak jajkiáltása vissz­hangzik mindenfelé. Joggal. Ahogy jogos volt a budaörsi Illyés pedagógusainak, korábban a budai Szilágyi gimnázium tanárainak, több óvoda és iskola nevelőtestületének a nyilvánosság előtti megszólalása is. Ezekre nem lehetett azt mondani, hogy a megszólalók „hivatásos huhogók”, libsi-bolsi bértollnokok, kegyencek, álszakértők. A Hálózat a Tanszabadságért aktivistái – maguk is aktív pedagógusok, oktatáskutatók, többen közülük a nevelésügy mértékadó szakemberei – a köznevelési törvény tervezetének megjelenése, 2011 ősze óta mondják, baj van, és még nagyobb baj lesz. Állították, hogy az újonnan alakuló, de a régmúlt időket idéző, a neveléstudomány által már rég meghaladott rendszer hibás, és ennek áldozata lesz gyerek, szülő, pedagógus, az egész magyar társadalom. Ma már egyértelmű, e szakembereknek igazuk volt. Ezt igazolják a miskolci pedagógusok tavaly novemberben megfogalmazott és most nyilvánosságra került észrevételei is.

Aki nem látja e köznevelési rendszer hibáit, működésképtelenségét, vak. Vagy elvakult hívő, akit a tények nem érdekelnek, ha azok nincsenek összhangban hitelveivel. Még azok a szakértők, tanfelügyelők is látják az ellentmondásokat, a lehetetlen helyzetet, akiket megvett az oktatásirányítás. De ők nem szólhatnak. Nyilvánosan legalábbis. Viszont személyes beszélgetésekben az ő vaskos kritikájuk is megjelenik.

Eljutottunk odáig, hogy kimondhatjuk, elég a kritikából. Fontos minden megszólalás, de tartalmát tekintve csak ismétlés. A napi gondokat, az arcpirító helyzeteket persze továbbra is szóvá kell tenni. De a hangsúlyt most már arra kell helyezni, hogyan lehetne az avítt és minden elemében káros rendszert meghaladni. Meg kell fogalmazni, mit és hogyan kell változtatni, hogyan lehetne egy korrekciós mechanizmust működtetni, olyan átalakításokat kezdeményezni, ami a gyerekek és szülők számára kedvező fordulatot jelent, ami a magyar társadalom érdekeit szolgálja, ami a pedagógusok által elfogadható, megvalósítható, más társadalmi alrendszerekkel összhangba hozható, és – nem utolsósorban – finanszírozható is.

 

Voltak erre vonatkozóan kezdeményezések. Szakmai műhely, az Agóra Oktatási Kerekasztal is készített javaslatokat, politikai hátterű alapítvány – Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány – kutatásra építve dolgozott ki ajánlásokat, és rendre konstruktív kritikát fogalmaztak meg a szakszervezetek is.

Úgy tűnik, e kezdeményezések, javaslatok megelőzték korukat. Nem sokkal, csak néhány évvel. Most van itt az ideje, hogy az elégedetlenség, a kritika kritikus tömege, a „nem” mellé oda lehessen tenni az „igent”.

Nem kell magunkat abba az illúzióba ringatni, hogy a hatalom emberei e javaslatokat majd mind szépen elfogadják, e szerint fogják átalakítani az általuk működésképtelenné tett rendszert. A hatalom emberei a saját kreatúrájukat, vazallus-szervezetüket, a Nemzeti Pedagógus Kart sem kérdezik meg semmilyen lényeges kérdésben. Nem is oda kell fordulni a javaslatokkal. A szülőknek, pedagógusoknak kell látniuk, hogy lehetne másként is.

Ezen a ponton érzékeny kérdéshez érkeztünk. Ki készítse, fogalmazza meg a máskéntet? Ha politikai pártok jelennek meg javaslataikkal, abban a pillanatban az egész kérdéskör átlényegül, a tárgyszerűség világából a vak hitek világába kerülünk. Szakszervezeteknek nem dolguk komplex szakmapolitikai koncepciót kidolgozni. A civil szervezetek önmagukban erőtlenek egy ilyen munka elvégzésére. A magyar nevelés történetében viszont megtalálható az a gyakorlat, az a minta, ami alkalmas lehet egy szakmai konszenzusra épülő, hosszú távon megvalósítható nevelésügyi rendszer alapjainak kidolgozására. Ez a nevelésügyi kongresszus.

1848 óta már hét alkalommal, legutóbb 2008-ban bizonyította ez a munkaforma az alkalmasságát. Igaz, ennek a kongresszusnak a megszervezéséhez akarat kell és pénz, s ha a hatalomnak nem érdeke egy ilyen, alternatívákat kidolgozni szándékozó kongresszus vagy egy ahhoz hasonló esemény-rendezvény megszervezése, akkor a hatalom alternatívájaként megjelenni kívánó szervezeteknek kell a szervezés feladatait vállalni és az erőforrásokat biztosítani. Egyébként nem jön létre mozgósító hatású, változást eredményező megoldás, s nem áll össze a változást akarók kritikus tömege. Vagy képesek lesznek a ma még csak az egybecsengő nemet megfogalmazó szakmai tényezők a konszenzusos igent is megfogalmazni, a kritika kritikus tömegét a változás alternatívájának kritikus tömegévé alakítani, vagy siránkozhatnak még évtizedekig.
Nem akármi a tét. A magyar nemzet jövője.

A szerző pedagógus

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.