„Láttuk, hogyan teszi gazdaggá a barátait, a közeli szövetségeseit és szorítja háttérbe az állami tulajdont felhasználva azokat, akiket nem tekint a barátjának. Legyen szó ... (az ország) vagyonáról vagy az állami szerződésekről, azokhoz tereli őket, akikről azt hiszi, hogy neki fognak szolgálni, és kizárja azokat, akik nem. Az én meghatározásomban ez korrupció.” Ezt nyilatkozta a BBC-nek az amerikai pénzügyminisztérium illetékese, és ha az olvasó most azt hiszi, hogy Magyarországról és Orbán Viktorról beszélt, akkor téved. Vagy nem. Mindenesetre Oroszország és Vlagyimir Putyin meggazdagodása kapcsán fejtette ki az amerikai állami ember, milyen a mifelénk divatos korrupciós modell. Akárcsak Oroszországban, itt is új milliárdosok jönnek elő a semmiből, állami pénzek vándorolnak kormányközeli vállalkozókhoz, még az első számú vezető családjában keletkező vagyonok is mutatnak párhuzamot.
Hozzátehetnénk tapasztalatainkat a dohánykereskedelem baráti kezekbe tereléséről – majd az itt keletkező friss pénz felbukkanásáról a feltétlen kormányhűségéről ismert napilapban. Vagy az újra és újra a CBA versenytársait sújtó kiskereskedelmi szabálymódosításokról – miután a „magyar üzletlánc” a választási kampányok idején piros-fehér-zöldből rendre narancssárgára vált.
A Transparency International szerdán közzétett jelentése szerint Magyarország korrupciós megítélése romlik. Az Európai Unióban mi estünk vissza a leglátványosabban, de világviszonylatban is csúszunk lefelé. Mindez nem azért baj, mert a romló statisztikák csúnyán festenek. Nem véletlen ugyanis, hogy folyamatosan azok a gazdaságilag legsikeresebb országok, ahol legalacsonyabb a korrupció. Ahol a politikai és baráti kapcsolatok döntenek arról, ki építse az autópályát vagy a futballstadiont, kinek a kezében összpontosuljon a földvagyon vagy az élelmiszer-feldolgozás, ott garantálható, hogy nem a legjobb, legversenyképesebb, az újra a legfogékonyabb vállalkozások boldogulnak. Az az ország nem az optimális ütemben fejlődik. Ugyanis sokkal olcsóbb, egyszerűbb és kényelmesebb a hatalom talpát nyalni, mint nap mint nap megvívni a konkurenciával a piacért. Az autópálya, a stadion drágább lesz és rosszabb minőségű, új monopóliumok alakulnak ki, amelyek nem gazdasági teljesítményükkel, hanem politikai ármánnyal gyűrik le vetélytársaikat.
