A Terror Háza kiemelt példája annak, hogyan torzítják el a magyar történelmet, miközben a történelemhű Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény elsorvasztása folyik. És bár a Sorsok Háza ügyében ismét konzultáció kezdődött, aggodalomra ad okot, hogy hivatalosan nem neveztek ki új igazgatót. Ködfüggönyként ellehetetleníti a múlttal való szembenézést a mítoszok gyártása. Például, hogy a zsidókat a német megszállás előtt védte a magyar állam, hogy Horthy nem tudta befolyásolni a deportálást, vagy hogy a keleti front katonai veszteségei és a holokauszt közé egyenlőségjelet lehet tenni. A holokauszt áldozatainak emléke továbbra is veszélyben forog.
Susan Pollack, magyar származású túlélő saját családja példáján mutatta be a magyar állam felelősségét. Németekkel Auschwitzig nem találkoztak; a magyar állam alkalmazottai vitték el, verték meg és vagonírozták be őket. Pollack méltatta a pozitív változásokat a németországi emlékezetpolitikában, és feltette a kérdést: mikor történik meg Magyarországon is a kollaboráció tényével való szembenézés? Amint mondta, szomorú, hogy 70 évvel az események után ezt a kérdést kell feltenni.
Michael Newman (a Zsidó Menekültek Szövetségétől) az IHRA erkölcsi és politikai felelősségéről beszélt. A holokauszt alapjaiban kérdőjelezte meg a civilizációt, ezért olyan fontos emlékének hű fenntartása és az, hogy az oktatásban kellő súllyal szerepeljen.
Vass-Salazar Mária, a londoni magyar nagykövetség első beosztottja hangoztatta, hogy a magyar kormány eltökélt az antiszemitizmus elleni harcban, Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, és hivatkozott a közelmúltban elhangzott ítéletre a holokamuzós parlamenti képviselő ügyében, miközben azt hangsúlyozta, hogy egész Európában egyre súlyosabb probléma az antiszemitizmus. Azt nem említette, hogy Európa legtöbb országában terrorista támadásokról van szó, és nem parlamenti képviselők zsidózásáról. Megerősítette, hogy amint Lázár János megígérte, a Sorsok Háza nem nyílhat meg a zsidó közösség beleegyezése nélkül. Megpróbálta elhatárolni a Fideszt a Jobbiktól, és a kérdésekre adott válaszaiban tagadta, hogy átvettek volna bármit a Jobbik politikai programjából.
Ben Barkow (a Wiener Library igazgatója) keményen bírálta az áldozatok és elkövetők összekeverését, és hangsúlyozta, hogy a kétértelműség és ambivalencia nem fér össze az IHRA célkitűzéseivel. A holokauszt tagadása mellett a holokauszt relativizálása, a történelem eltorzítása is elfogadhatatlan, és ebbe beletartozik a kollaboránsok felmentése, a mentségek és önigazolás keresése a felelősségvállalás helyett. Egyetlen nemzetközileg elfogadott tudós sem állítja, hogy Magyarország a náci Németország áldozata lett volna. A mai magyar kormány lehetővé tette, hogy kétértelműség és ambivalencia vegye körül a holokauszthoz való hozzáállását, és ez összeférhetetlen az erkölcsi vezérszereppel. Az IHRA maga is vesztett erkölcsi hiteléből, amikor engedte, hogy Magyarország átvegye az elnökséget, és meg kell találnia a módot ennek orvoslására.
Kérdések özönét árasztotta a közönség – köztük számos túlélő –Vass-Salazar Máriára. Senkit sem sikerült meggyőznie, egyikük meg is fogalmazta: ismét bebizonyosodott, jogos a kritika, amit Paul Shapiro megfogalmazott, a ködösítés ezúttal is megismétlődött. Hiába hirdet a miniszterelnök zéró toleranciát, ha kebelbarátja, Bayer Zsolt mindig új gyűlöletkeltő cikkeket ír.
Kétarcú színház, kettős beszéd és nem valódi változás az, amiről a magyar kormány tanúbizonyságot tesz.
Amikor Vass-Salazar nem tudott érdemben válaszolni a Terror Házát kritizáló túlélőnek, Paul Shapiro vette át a szót, és elmondta, hogy a volt náci kollaboráns országokban különösen népszerű a nácizmus és a kommunizmus történetileg megengedhetetlen összemosása, hiszen a zsidókat hibáztatja a kommunizmusért, és az önfelmentést szolgálja.
Az IHRA számos magas rangú tagja is ott ült a közönség soraiban. Egyikük sem szólalt fel a magyar kormány mellett. A meghirdetett másfél óra helyett két és fél órás lett a program, és így sem lehetett valamennyi kérdezőnek szót adni.
A zárszóban Newman felhívta az IHRA-t, használja fel a magyar elnökség évét arra, hogy reflektorfénybe állítsa a magyarországi eseményeket. Shapiro emlékeztetett rá, hogy a tettek fontosabbak az ígéreteknél. A jó szándék hangoztatása nem elég, az újabb ígéretek már senkit nem győznek meg. A magyar kormánynak a cselekedeteivel kell tisztáznia az álláspontját az eddigi ködösítés helyett. A zéró tolerancia tettekben nyilvánuljon meg: például fegyelmezzék meg, zárják ki a pártból azokat a Fidesz-tagokat, akik együttműködnek a Jobbikkal. Ha a magyar kormány azt remélte, hogy az IHRA-elnökség elnyerése nemzetközi jóváhagyásként értelmezhető, keservesen kell csalódnia. Még fokozottabb figyelemmel kísérik a holokauszt valós emlékét és örök tanulságát megőrizni akarók, hogy mi történik Magyarországon az oktatásban és az emlékezetpolitikában. És a tettek alapján fogják megítélni, hogy milyen szerepet játszik a kormány: az előítéletek és a gyűlöletbeszéd ellen harcol, vagy gerjeszti őket.
A szerző történészprofesszor, Cambridge
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
