galéria megtekintése

A konyha

0 komment


Tamás Ervin

Nincs a gasztronómia területén semmiféle polgárháború. Mindössze annyi történt, hogy néhány sztár – pontosan tizenkettő – fogta magát és megalapította a Pannon Gasztronómiai Akadémiát. Ezzel a lendülettel ki is lépett az anyaegyesületből (MGE) – abból, amelyet Molnár B. Tamás alapított hittérítői buzgalommal és hozzáértéssel. Most már tehát a magyarok csúcskonyhájában is röpködnek a máshoz használt kések: a távozók azzal vádolják az MGE vezetőjét, hogy saját hasznára akarja használni a Bocuse-sikert, Molnár B. szerint mindössze arról van szó, hogy megindult a tülekedés az állami pénzekért.

A távozók élén Zsiday Zoltán Roy, aki bejáratos a Fidesz legfelsőbb köreibe, nem is rejtette véka alá: „Attól még, hogy valaki szuperguru és szakértő, nem biztos, hogy a döntéshozókkal neki kellene tárgyalni."

A szeletelés fortélyai hozzátartoznak a konyhaművészethez, de a birodalmak, ágazatok elfoglalásához is. Finom, de határozott mozdulatokkal föl lehet szeletelni mindent úgy, hogy az méretben, állagban alkalmazkodjon a kreált recepthez, s ami használhatatlannak, fölöslegesnek bizonyul, ne ronthassa el a produktumot. Az ellenállás, a szemben álló vagy éppen sehová sem tartozó erők gyengítése, megosztása is egyfajta szeletelés, amely sokáig még ott sem feltűnő, ahol a művelet érvénybe lép. Rossz szinte észrevétlenül selejtté válni, kirostálódni, de mire a vészcsengő megszólal, általában már késő – utólag visszanézve mégsem váratlan, ami történik. Igaz, hogy a hódítás minden szférában más és más: a centralizálástól tarthat a kivásárlásig, az oxigénelvétel ezernyi módjától az új, kormánybarát szervezetek megalapításáig felölelhet mindent, amit átvitt értelemben szeletelésnek nevezhetünk.

 

Az eltelt évek alatt egész receptkönyv állítható össze pontos hozzávalókkal, adagolással. A fogorvosoktól a pedagógusokig, a színházigazgatóktól a cégvezetőkig, mezőgazdászoktól a médiaemberekig rengetegen kaptak már kóstolót. Semmi meglepő nincs tehát abban, hogy most – ismét csak képletesen – megkezdődhet egy igazi konyha megszállása. A tűzközeliségnek itt természet adta jelentősége van, a profik ezzel már pályájuk kezdetén is tisztában vannak.

A vendéglátók sikere sok mindenen múlik, messze nem csak ízeken, ár-érték arányon, elég a legfrissebb sztorira, a belvárosi Gerlóczy kávéház teraszmizériájára, a Ruszwurm bérleti díjára gondolni, hogy fölfedezhessük az ellehetetlenítés hatóságok által preferált eszközeit. A földrajzi elhelyezkedésen túl számít a tulajdonosi kör elhelyezkedése is.

A szemfülesek tudják, hogy egy-egy nagy ívű, államilag támogatott projektsor egyben riadó is – az érintett ágazatnál megkezdődhet a nagy átrendeződés, gyülekezőt fújnak a nemzeti tőke prominensei. Az alapanyagok (telefonszámok, kontaktok) beszerzésén túl fegyverhordozókat, kegyenceket toboroznak, csapatokat verbuválnak, igyekeznek jó előre kiszemelni az ideális vadászterületeket és kiszorítani onnan a véletlenül betévelyedőket, hogy mire a vad előáll, már csak ők legyenek lőtávolban.

Most értékesítésre váró, bankokra maradt hoteleken a sor. A pénzintézetek mint kényszerműködtetők komoly veszteséggel is túladnának a milliárdos tételekkel adós vállalkozók egykori álmain. Ennek zökkenőmentes lebonyolításához, s ahogy az lenni szokott, az állami pénzek elköltésének központi vezérléséhez új, összevont szervezet alakult új vezetéssel – ez a stáb veszi kézbe az idegenforgalom és turizmus irányítását, amely nyilván minden eddiginél biztosabb kézzel találja meg a támogatandó partnereket. A konyhában azonban először szeletelni fognak. Most a Balatonnál.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.