Nem Paks 2-ről akarok én szólni, hiszen csak információmorzsáim vannak róla. (Mint ahogy polgártársaimnak sincs több.) Csak annyit tudok, hogy gigaberuházás lesz/lehet, s hogy több évtizedre szólóan terhel(het) mindannyiunkat.
Szólnék viszont a most éppen kétharmados többséget birtokló (egyébként pedig a mindenkori) kormánypárti képviselők mérhetetlen felelősségéről. Ezúttal Paks 2 kapcsán. Hogy ugyanis átérzik-e felelősségüket, avagy egy vezérakarat által működtetett automataként fognak szavazni? E kérdésfeltevésem belső motívumát az adja, hogy 1988-ban a GNV (Gabcikovo–nagymarosi vízlépcsőrendszer) ügyében akkori képviselőként magam is hasonló dilemmával szembesültem.
Miközben nemcsak hogy a beruházáshoz kötődő ökológiai, ökonómiai ismereteim nem voltak, de – 1985-ös megválasztásomkor – arról sem volt fogalmam, hogy létezik ilyen nagyberuházás megépítésére irányuló kormányzati szándék. Mi több, konkrét terv egy 1977-ben Csehszlovákiával megkötött államközi szerződés alapján. (Akkor 150 milliárdos teher!) 1988-ban azonban a párt már nem igazán tudta kézben tartani a sajtót, s benne a civil szervezetek megjelenését. Így azok ügyeikkel – mint pl. a Duna-kör Bős–Nagymarossal – mozgolódtak is. Megtaláltak engem is mint képviselőt. Akkor kerültem először képbe a GNV-ről.
Így aztán 1988 első hónapjától kezdtem elmélyültebben tájékozódni a már épülő erőműről. Megismerkedtem az előzményeivel, azzal, hogy az Országos Vízügyi Hivatal 1951-ben kezdett hozzá a munkához. Aztán az 1951 és 1977 között készült tervek és dokumentációk nagy részét az államközi szerződés megkötése után félretették, és 1978–1985 között készült el a második változat, amely alapján az építkezés – az Ország gyűlés testületének tudta és vitája, tehát egyetértése nélkül – el is kezdődött. (Az első változat dokumentációjának egy jelentős – 1951–1961 között készült – részének sanyarú sorsra jutásáról magam is meggyőződhettem, látva azok porlepte iratkötegeit a Víziterv pincéjében, egy rozoga szekrény alján. Szemétbe került, s vele együtt az az 50 millió forint is, amelyet azokban az időkben a kutatási témákra fordítottak.
