A 2002-es választás után egykét héttel Orbán Viktor, némiképp a Nemzeti Kör és a Professzorok Batthyány Körének képviselőjeként, meghívott, hogy csatlakozzak az általa létrehozott „Szövetség a Nemzetért” polgári körhöz. Úgy érezte, hogy a vereségből úgy tud kikecmeregni, ha táborát a polgári körök hálózatának széles körű megalakításával mozgósítja. Ez volt a polgári körök megalakulásának első lépése. Ennek a mintegy 15 tagú körnek tagja volt Vona Gábor is, aki akkor még csak egy mozgalom vezetője volt. Az igazsághoz tartozik, hogy akkor még semmi jelét nem észleltük a (túlnyomórészt) hallgatag Vona Gábor különleges politikai nézeteinek. A kör 2005-ben szüntette be működését.
A Fidesz sajátságos pártépítésben rövidesen továbblépett és meghirdette az „Egy a zászló egy a tábor” programot, mely kimondva-kimondatlanul a korábbi testvérpártok betömörítését, egy jobboldali centrumpárt létrehozását célozta. Mivel az MDF ragaszkodott önállósága megőrzéséhez, megindult a párt marginalizálása, lényegében megsemmisítése. Ennek a célnak az elérésében döntő szerep a Fidesz médiájára hárult. Ha ebben bárki kételkednék, javaslom, nézze meg a 2006 előtti, majd utáni jobboldali lapokat: az MDF-et és vezetőit lejárató elképesztő kampányt talál bennük. Az utóbbi akció a 2006-os választásig még nem járt sikerrel: az MDF túllépte az ötszázalékos küszöböt. Sőt a két forduló között – utolsó (csekély) lehetőségként – a Fidesz békejobbot nyújtott az MDF-nek, amit az természetesen már nem fogadhatott el. De média nélkül, számos politikusuk átcsábulása/átcsábítása után azon egyáltalán nem lehet csodálkozni, hogy a párt 2010-ben már nem jutott be a parlamentbe. Mindezt színesíti a Dávid Ibolya ellen indított végtelennek tűnő bírósági eljárás. Mondhatjuk, hogy az „egy a zászló egy a tábor” program végül is sikerrel zárult. Valóban? Nézetem szerint egyáltalán nem!
2003-ban ugyanis a Jobbik párttá alakult. Orbán Viktor – számomra érthetetlen módon – ehhez megértően viszonyult, és 2003. május 18-án elhangzott kijelentésében túlzottan pozitívan nyilatkozott róluk. A Jobbik pedig szélsőséges hangvétele ellenére, vagy éppen emiatt (?) fokozatosan erősödött, és 2010-ben a parlamentbe is bejutott. Ma már kormányzati pozícióról álmodozik, nem kevés kihívást, veszélyt jelentve nemcsak a Fidesz, hanem demokráciánk, és még meglévő nemzetközi hitelünk számára. Ennek fényében lehet azon meditálni, hogy az ország nem járt volna-e sokkal jobban, ha a Fidesz 2002–2010 között nem a volt testvérpárt, hanem a Jobbik ellen veti be haderőit. Vagy még ezt megelőzően Vona Gábort, a „Szövetség a Nemzetért” tagját, különböző tisztségeket ígérve belépteti a Fideszbe. Ezzel is kordába tartva ezt a politikai karrierre vágyakozó fiatalt.
A tény viszont az, hogy a Fidesz a Jobbik megalakulása óta gyakorlatilag semmit nem tett gyengítésük érdekében, és szinte az utolsó pillanatban kínlódhat ellehetetlenítésük módozatain. 2015. március végén hangzott el Lázár János minősítése: a Jobbik az egy „nyilas párt”.
A jövőben előállhat az az állapot, hogy az érzékenyebbé vált társadalmat felzaklató kormányintézkedések következtében a Fidesz népszerűsége tovább csökken, és a legközelebbi választáson a parlamenti többséget is elveszíti. Az őket eddig támogató és rájuk szavazók egy része (!) nem a baloldali pártokban, hanem a Jobbikban találja meg a számára alkalmas politikai mozgalmat. Abban a pártban, amelyik legszívesebben kilépne az EU-ból (gondolom, hogy az onnan kapott óriási összegeket saját zsebükből pótolnák), nem beszélve arról, mennyire elmarasztalóan viszonyulnak hozzájuk az Egyesült Államokban és Németországban. Mindennek a levét az ország ihatja meg.
A jelenlegi helyzetért és a vázolt jövőképért nemcsak a Fideszt, hanem a konzervatív értelmiséget is felelősség terheli. El kellett volna tekintenie attól a tételtől, hogy a Fidesz politikusai birtokában vannak a „minden tudásnak”, és a holdudvarnak egyetlen szerepe van: az egyetértés. Ettől a szereptől némiképp eltérve a jelen írás szerzője számos írásban próbálta felhívni a közvélemény figyelmét a Jobbik-veszélyre. Nevezetes előrelépést jelentett a 2010-es választás előtt tíz jeles értelmiségi által jegyzett nyilatkozat („Felhívás a választókhoz”, Népszabadság, 2010. április 3.), amelyben kifejeztük mérhetetlen aggodalmunkat a Jobbik erősödése miatt. Hangsúlyoztuk, hogy „nem értünk egyet politizálásukkal, félkatonai szervezetek alakításával, egyes népcsoportok elleni gyűlölködésükkel…” Sajnálatos módon megerősítést, támogatást sem a Fidesz, sem sajtója részéről nem kaptunk.
Mindennek számos veszélyes és szomorú következménye lehet. Bízva a magyar társadalomban, arra még gondolni se merek, hogy a Jobbik önállóan képes lenne kormányt alakítani. Fennáll viszont az a lehetőség, hogy a Fidesz a Jobbikkal lép koalícióra. Hogy ez a lehetetlennek egyáltalán nem mondható helyzet hazánk nemzetközi elfogadottsága, hitele szempontjából mit jelentene, azt úgy érzem, nem kell hangsúlyoznom.
A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
