galéria megtekintése

A jó Pásztor

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 03. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

Béna kacsából hirtelen harcias hattyúvá változott a baloldali ellenzék Miskolcon. Bejelentésük, hogy Pásztor Albert volt városi rendőrkapitányt jelölik polgármesternek Kriza Ákos ellenében, több mint figyelemre méltó. Azt sugallja, hogy elszánták magukat a pragmatikus döntésekre, még ha ezek nem találnak is mindenütt lelkes fogadtatásra.

Rendet akar. Rendőr volt, papírforma szerint talán ért is hozzá

Az Együtt és a PM már a bejelentést követően kihátrált – vagy benne se volt – a szövetségből, bár miskolci arcaik zavarodottnak tűntek, mikor kiderült, hogy „fent” mást akarnak és mást is kommunikálnak, mint ők ott helyben.

 

Pásztor Albert nem pozitív figura, legalábbis azok számára biztosan nem, akiknek a politikailag korrekt közbeszéd fontos. Elhíresült mondatát ma is vissza tudjuk idézni: „Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük” – mondta egy sajtótájékoztatón.

Cigányozott, ha úgy tetszik.

Ez a mondat azonban Miskolcon nem keltett különösebb megütközést. Mi több, a helyi közvélemény inkább amiatt háborgott, hogy az „igazság kimondása” miatt kapitányukat meghurcolták, hisz az ügy kivizsgálásáig annak idején másik posztra vezényelték. S miközben Draskovics Tibor rendészeti miniszterként azt mondta, hogy a miskolci rendőrkapitány e nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, amelyet az állam képviselője, különösen egy rendőr nem léphet át, Lázár János az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnökeként úgy fogalmazott, hogy a kormány tehetetlen, mert nem tudja garantálni a törvénytisztelő állampolgárok biztonságát, s a bűnüldözők helyett a bűnelkövetők oldalára állt.

Pásztor Albert mögé 2009-ben egy emberként sorakozott fel az MSZP és a Fidesz, liberálisok és kereszténydemokraták, szavait helyeselték cigány vajdák és magyar gárdisták. Csak a jogvédők ütköztek meg raja, és hivatalból az államapparátus tagjai, de a nagy többség egyetértett Pásztor Alberttel.

Borsodban, ahol a rend és a biztonság megteremtése legalább olyan áhított cél, mint a munkahelyeké, a volt rendőrkapitány mostani jelölése erős üzenet. Azt sugallja: tessék, ezt akartátok, tálcán hozzuk nektek! Itt van a következetes szigoráról, tisztességéről és korrumpálhatatlanságáról ismert, keménykezű vezető, ő rendet tesz. Elveiben állítólag demokrata, s barátai szerint antirasszista is. Öt évvel ezelőtti mondatait pedig – mondják most támogatói – kiragadták a szövegkörnyezetéből.

Kommunikációs zseninek kell lenni ahhoz a jobboldalon, hogy fogást találjanak rajta, elvégre lehetne akár az ő emberük is. Rendet akar. Rendőr volt, papírforma szerint talán ért is hozzá. S bármit mondanának most ellenfelei, ott visszhangoznának a lázári szavak, a kapitányt védelmező mondatok. Kikezdéséhez ügyesebb szókapcsolatra lesz szükség a „bukottbaloldalnál” meg az „elmúltnyócévnél”.

A bírálatok egyelőre nem is a jobboldalról érkeznek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.