galéria megtekintése

A jó gyilkos meg a rossz

6 komment


Révész Sándor

Az USA a melegek gyilkosainak szövetségese. Szüksége van rájuk. Sokan vannak ezzel így. A homoszexua­litás halállal büntethető például Szaúd-Arábiában, ahol tömegesen végeznek ki, olykor fejeznek le vagy korbácsolnak meg embereket, köztük melegeket. „Minden különbség ellenére Szaúd-Arábia és az USA nem válik. Szükségünk van egymásra.” Szögezte le Bruce Riedel, a veterán, hétpróbás nemzetbiztonsági tanácsadó Obama tavaszi szaúdi látogatása kapcsán.

A Bahreini Királyság is a melegségük miatt ölt meg embereket, miként Omar Mateen Orlandóban. Csak Omar Mateen nem tud az USA számára helyet biztosítani haditengerészeti bázisnak stratégiailag fontos ponton, ezért nem szövetséges, hanem szörnyeteg.

A volt londoni polgármester, a nagyon baloldali Ken Livingstone folytatólagosan kiáll a melegek jogai mellett és a homofóbia ellen, s ugyanilyen folytatólagosan áll ki az általa haladó szelleműnek vélt, a muszlim fiatalokat a radikalizálódástól szerinte megóvó Juszuf al-Karadavi hitszónok mellett, aki viszont folyvást azt hirdeti, hogy érvényes a homoszexualitás „bűnére” és egyéb perverziókra a szentírás(ok)ban kimondott, Mózes, Jézus és Mohamed által egyaránt megerősített halálos ítélet.

 

„A bűn zsoldja halál” – ezzel a jelszóval tüntettek a hazai kormánysajtó által támogatott, bibliai alapon káromkodó ifjak a melegfelvonulás résztvevői ellen. Ők óvják a „keresztény Magyarországot” a melegektől is, a keresztény Amerikától is és a muszlimoktól is, akiket azonosítanak azokkal, kik velük együtt vallják, hogy a melegeknek halál jár.

Mindezzel csak arra szeretnék emlékeztetni, milyen sokaknak lenne okuk milyen sok mindenen elgondolkodni a legegyértelműbb rémtettek kapcsán is. Különböző irányzatok a Bibliából és a Koránból is levezetik a melegek halálbüntetésének érvényességét vagy az érvénytelenségét, vagy azt, hogy a meleg, a leszbikus is lehet jó muszlim vagy jó keresztény.

A világnézeti szabadságot biztosító világi állam vallási vitákba nem szól bele, és ezekben nem foglal állást. Csakhogy ebben az esetben (és sok másikban) a világi állam puszta léte is állásfoglalás, hiszen kizárólag egyházi fennhatóság alatt működő, a világnézeti és magánéleti szabadságot tagadó államnak, tehát felekezeti diktatúrának áll módjában polgárait Isten parancsára hivatkozva elítélni, adott esetben meggyilkolni.

Akik tehát felekezeti diktatúrán kívül élnek abban a hitben (hitváltozatban), melyre a felekezeti diktatúrák épülnek, magángyilkosként kell Isten parancsát követniük, ha van merszük következetesnek lenni. Ez éppoly logikus, mint amilyen szörnyű. És ebből bizony az következik, hogy az Omar Mateenok bűneiben részesek mindazok, akik a felekezeti diktatúrákat szövetségeseikként legitimálják, elismerik létjogukat, pragmatikusan – kimondva vagy kimondatlanul – elfogadják, hogy a világ bizonyos részeinek ez jár, ez nem is lehet másképp, így kell a világot elfogadni. Ám a világ egyben van. Minden rész jelen van mindenhol. A kellemes, gazdag és decens, épp szövetségesnek való, távoli bahreini meleggyilkos urak Omar Mateenként élnek és gyilkolnak a „szabad világban”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.