galéria megtekintése

A jelölt

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 05. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

A baloldali pártoknak sikerült kellemes meglepetést okozniuk.

Már eleve azzal is, hogy úgy néz ki, sikerült főpolgármester-jelöltet találniuk, amire az elmúlt időszak történései alapján nem volt sok esély.

Falus Ferenc ráadásul sok szempontból alkalmas kihívója lehet Tarlós Istvánnak. Az egykori kórházigazgató és országos tiszti főorvos komoly, a nagy rendszerek irányításában gyakorlott szakember. Sokan emlékezhetnek rá abból az időből, amikor a kezdődő pánikot megelőzendő magának is beadatta az influenza elleni védőoltást. Továbbá nem pártpolitikus, ami manapság fontos, mert azok ázsiója nagyot zuhant. De nem is színész vagy más laikus, akiről minden intellektuális erő ellenére sem lehet feltételezni, hogy működtetni tudná a fővárost. Az is lényeges, hogy Falus, bár a második Orbán-kormány 2010-ben persze mérlegelés nélkül, azonnal menesztette, képes lehet elkerülni a győzelme esetén rá váró kelepcét: nem keveredne azonnal minden kompromisszumot kizáró háborúba a kormánnyal és a Fővárosi Közgyűlésben várható fideszes többséggel.

 

Már csak az a kérdés, hogy a mögötte álló koalíció fenn tudja-e tartani a startot kísérő kedvező momentumot. Alig hetven nap van hátra az önkormányzati választásig, elvben nem lenne megoldhatatlan a feladat, ám az eddigi tapasztalatok nem voltak kedvezőek. Tegnap is Horváth Csaba nagy garral sajtótájékoztatót hirdetett, hogy azután megelégedjen egy új plakát bemutatásával. Nemcsak akaratban, hanem intellektuális erőfeszítésben is több kell, ha Falus Ferenc jelölői valóban segíteni akarnak a politikusi pályára lépő orvos-menedzsernek.

Neki 64 évesen nincs veszítenivalója. A pártoknak és Budapestnek annál több.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.