Igaz, a holokauszt 70 program indítása a zsidó közösséget a gyakori emlékezetpolitikai torzulások miatt már amúgy is frusztrált állapotban találta. Az új tankönyvekben szereplő antiszemita írók és politikusok rehabilitálását, az indokolatlan utcaátnevezéseket, a Horthy-korszak értékrendje egyes elemeinek felélesztését, a történelmet hamisító közszolgálati műsorok megjelenését követően az átgondolatlan emlékműállítás hamissága, Szakály Sándor elfogadhatatlan nyilatkozata és a Józsefvárosban megvalósuló új holokausztközpont történelmi üzenete körüli sötét csend összességében nyílt konfliktushoz vezetett. A már említett országos választások pedig meghiúsították a nézeteltérések konstruktív megoldását, azaz a konfliktusok eszkalálódtak.
A zsidóságon belül ebben a folyamatban nyilvánvalóan meghatározó szerepe volt a legjelentősebb magyarországi zsidó közösségnek, a Mazsihisznek. A szervezet deklarálta, hogy a holokausztra történő emlékezés területén kompromisszumot nem ismer, a hatszázezer mártír emléke semmiféle emlékezetpolitikai engedményt nem tesz lehetővé számára. A korabeli kormány felelőssége mellett nem tud elmenni, a nyíltan antiszemita gondolkodókat pedig akkor sem tudja elfogadni, ha egyébiránt bármilyen más intellektuális területen értéket hoztak létre. Fontos azonban rögzíteni, hogy a szokatlanul kemény, a kormány által sem várt zsidó reakció mellett a Mazsihisz vezetése mindvégig igyekezett megtartani és nyilatkozataiban deklarálni az együttműködés lehetőségét, és erre elhatározott készségét. Ennek politikai aspektusaként – nemzetközi szinten – a Mazsihisz kiállt Magyarország IHRA elnöksége mellett; kérve az IHRA-tagországok kormányait, segítsék a magyar kormányt helyes emlékezetpolitikai útra terelni.
VÁLTOZÁS. A helyzet egyre tarthatatlanabbá vált. Magyarország úgy lesz egy a holokauszttal foglalkozó kormányok közötti, nagy jelentőségű szervezet elnöke, hogy közben saját „zsidajaival” nem tud szót érteni? Ez mindenki számára vállalhatatlannak tűnt. A magyar kormány 2014 szeptemberétől megváltoztatta korábbi attitűdjét.Mindezt elegánsan úgy tette, hogy nem kért semmiféle kompromisszumot, különösen nem elvtelen kompromisszumot a zsidó oldaltól. Gesztusaik egyértelműen a konszenzus irányába mozdították el a korábbi fagyos állapotot: a zsinagógafelújításokra és az elhagyott temetők rendezési programjára tett ígéretük nagyvonalúságát senki sem kérdőjelezhette meg.
Nem úgy, mint egyesek a Mazsihisz politikáját. A zsidó közösségen belül többen megkérdőjelezik a kormánnyal kialakított sikeres konszenzus létrejöttének és a Mazsihisz következetes érdekvédelmi tevékenységének összefüggéseit: ezt a kritikát a Mazsihisz május 10-én esedékes tisztújító közgyűlésének közeledtével egyre markánsabban képviseli a volt ügyvezető igazgatóhoz köthető érdekcsoport. Egykori sofőrjét a napokban majdnem megválasztották a Budapesti Zsidó Hitközség elnökének, a budapesti zsidóság arcának. Ma már nyílt titok, hogy az akció mögött a volt ügyvezető állhat, aki kormánymegbízottként szól bele a zsidó közösség belügyeibe. Ennél még groteszkebb, amikor egyesek az ő kormányoldali megjelenésének tudják be a kormány gesztusait. Pedig csak a magyar neológiától idegen Chabad mozgalom térnyerését és a volt transzvesztita ámokfutását köszönhetjük neki. A múlt emberének felelőtlensége – sokak szervilizmusát kihasználva – nem ismer határokat.
Pedig a Mazsihisz új érdekvédelmi imázsát nem lehet nem észrevenni. Magyarországi zsidó civil szervezetek, véleményformáló értelmiségiek, a legnagyobb nemzetközi zsidó szervezetek és a demokratikus érzelmű kormányok azonosan, pozitívan igazolták vissza a Mazsihisz karakterisztikussá váló munkáját. Közben a Vatikánban Ferenc pápa fogadta a Mazsihisz elnökét, Merkel asszony a Mazsihisz székházába látogatott, s az új amerikai nagykövet elsőként fogadta a szövetség vezetőjét. Súlya lett a közéletben a Mazsihisznek, és ezt azok az irracionális belső anomáliák sem tudták meghiúsítani, melyek mögött mindenki sejti, de senki nem tudja biztosan, ki áll.
A konszenzus létrejött, a Józsefvárosi gyermekholokauszt-központtal kapcsolatban Lázár János miniszter rendkívül komoly politikai deklarációt tett: „az intézményt csak a zsidó szervezetekkel konszenzusban fogják megnyitni”. De a magyarországi emlékezetpolitikában emblematikussá váló intézménnyel kapcsolatban a Mazsihisz szakértői is fontos véleményt fogalmaztak meg: „Budapestnek – hasonlóan Washingtonhoz, Berlinhez, Varsóhoz és Jeruzsálemhez –elegendő egy holokausztközponttal rendelkeznie, melynek oktatási, dokumentálási és kiállítási funkciókat kell ellátnia, s erre a hármas funkcióra a Józsefvárosban megvalósult épületegyüttes kiválóan alkalmas. A kiállítás üzenetét pedig a jelenlegi Páva utcai központ történelmi narratívája alapján kell megalkotni”.
KOCKÁZATOK. A kormánynak nincs könnyű dolga. Egyrészt meg kell oldania a józsefvárosi projekt nemzetközileg is akceptálható szakmai irányításának kérdését, másrészt a hazai zsidósággal egyetértésben meg kell vitatnia egy ideiglenes kiállításnak és/vagy az oktatás beindításának részleteit, ne árválkodjon üresen a sok milliárdért felépített központ. Igaz, a helyzet láthatóan javul, mégis rendkívül bizonytalanok a konszolidáció fundamentumai.
Miközben sorra érkeznek a gesztusok a kormánytól a zsidóság irányába, miközben az IHRA program lassan elindul, számos jelenség megbonthatja ezt a nyugalmat. Hóman Bálint rehabilitálása vagy a Prohászka Ottokárról elnevezett intézmények csak a felszínét jelentik azoknak a folyamatoknak, melyekben antiszemita nézeteket valló egykori politikusokat vagy közszereplőket próbálnak tisztára mosni. Koszorús ezredes páncélosainak Budapestre történő behívását éppen annyira hamis a budapesti zsidóság legnagyobb mentőakciójaként feltüntetni, mint a tettet jelentékteleníteni. Ha a múlt feldolgozásakor ezekben a szenzitív kérdésekben nem születik társadalmi egyezség, akkor a kormány és a zsidó szervezetek által egyaránt óhajtott konszenzus veszélybe kerülhet. S akkor még nem beszéltünk a Jobbik rendkívüli térnyeréséről, a különböző parlamenti pártokkal helyi szinteken kötött szövetségeikről vagy azok hatásairól.
ÉRTÉKKÉPZÉS. Vidéken és a fővárosi önkormányzatoknál a civil pályázati rendszer támogatásával komoly értékek születtek. Megrendítő kiállítások, maradandó emlékművek, értékes konferenciák, előadások és megemlékezések kövezték ki az emlékezés útját. A politikai viták ellenére Magyarország a holokauszt 70. évfordulóján megemlékezett a hatszázezer elpusztított magyar állampolgárságú zsidó áldozatról. De talán még a felszínre került emlékezetpolitikai konfliktusoknak is lehetnek pozitív hozadékai: Magyarország valójában most szembesült először azzal a „kibeszéletlenséggel”, melyet a pártállami rendszer negyven éven át rákényszerített az országra, s mely szembenézés elmaradt az elmúlt huszonöt esztendő langyos demokráciájában is. A párbeszéd elindult ugyan, de ha nem vigyázunk egymásra, akkor újabb konfliktusok generálódhatnak.
Ezt a veszélyt érdemes komolyan venni. Geopolitikai helyzetünk, kötelező uniós és NATO-szerepvállalásunk óhatatlanul „címlapon tartja” hazánkat. A nemzeti egységből nem maradhat ki a magyar zsidóság, Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége sem. A magyar zsidók szenvedésteli múltjának tárgyilagos bemutatása éppen úgy magyar arculat kérdése, mint jelenének és jövőjének biztosítása egy olyan környezetben, ahol hitét félelemmentesen gyakorolhatja.
A szerző a Mazsihisz elnöke
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
