Ahhoz ugyanis, hogy az információszerzés eredményes legyen, tevőlegesen részt kell vállalni a terrorszervezet tevékenységében, különben az ügynök nem kerül olyan pozícióba, amelyben hasznos információkat tudna szolgáltatni. Engedélyezheti-e egy titkosszolgálati vezető a terrorcselekményekben való részvételt? Ha igen, és ez kitudódik (ami gyakran megtörténik), akkor az engedélyező és az ügynök túllépte a hatáskörét, megszegte a törvényeket, és hozzájárult ahhoz, hogy a célcsoport elérje céljait. Ha viszont nem ezt teszi, akkor nincs információ. Sikertelen, megakadályozott akciók esetében a terrorszervezet keresi az okot, és könnyen az informátor nyomára bukkan. Az ügynök tehát nem hiúsíthat meg nagyon sok akciót, mert lebukik. És akkor a titkosszolgálat felelőssége merül fel, amiért elmulasztotta a terrorcselekmény megakadályozását.
Gondot okoz az is, hogy sok sejt és alsejt bukkan föl, a felderítést így széles körben kell végezni, amihez rengeteg megfelelő ember és eszköz kell. És nincs elég sem ebből, sem abból. Az emberi erő nem nélkülözhető. Csak technikai eszközökkel a terrort nem lehet megállítani, totális információbeszívó technika bevetése esetén pedig nincs kapacitás az információtenger feldolgozására.
Nincs jól körülhatárolva a sok-sok titkosszolgálat vagy titkosszolgálatnak kinéző szervezet hatásköre, tevékenységi területe, és nincs kidolgozva a megszerzett információk biztonságos átadásának a rendszere sem. A terrorizmus felderítéséhez szükséges szálak jelentős része külföldre vezet. És akkor nálunk ezek követése az Információs Hivatal, a TEK, a katonai hírszerzés vagy minek a feladatköre? Esetleg mindegyik párhuzamosan tevékenykedik? A megszerzett információt hogyan lehet úgy átadni, hogy a forrást ne veszélyeztesse, ne lehessen következtetni rá, de az információ mégis felhasználható legyen? Ezt általában nem lehet megoldani, mert vagy az információ torzul úgy el, hogy felhasználhatósága, illetve hitelessége kérdéses lesz, vagy a forrás nem lesz védve.
A titkosszolgálatoknak dilemmája a megelőzés kérdése is. A közvélemény nehezen hiszi el a megelőzésről szóló híreket. Amikor – zömében sikerkényszerből – ennek dokumentálására sor kerül, ez nem értékelődik sikerként, az elvárások teljesítéseként, sőt, nemritkán ellenkező hatást kelt, növeli a félelemérzetet. A sikeres terrorcselekmények után pedig a közvélemény persze a titkosszolgálatokat okolja. Erre van is alapja, mert a koordináció, a konspiráció hiányosságai miatt a rendelkezésre álló információk vagy nem futnak össze, vagy nem olyan átfogók és konkrétak, amelyekből egyértelmű következtetéseket lehetne levonni.
Problematikus az is, hogy a titkosszolgálati információk elfogadása vagy elvetése sokszor hit kérdése, mert az állítások bizonyítását az információs szervezetek mellőzik, sokszor nem is lehet ezt elvárni. Nehéz ilyen körülmények között például rendkívüli állapotot foganatosítani az információk alapján, mert később kiderülhet, hogy az információk nem voltak alaposak, vagy nem derül ki, hogy azok voltak-e. A rendkívüli állapot megelőző célú bevezetésére ezért szinte senki sem vállalkozik.
A terrorizmus okainak megszüntetése nélkül – ami politikai és nem titkosszolgálati feladat – terrorizmust felszámolni nem lehet, legfeljebb bizonyos megjelenési formáit lehet visszaszorítani. Az emberi jogok totális hatályon kívül helyezése sem akadályozná meg ezt a jelenséget.
A titkosszolgálatok mindenesetre egyre több pénzt, eszközt és jogot igényelnek, miközben eredményességük jelentősen nem javul.
A szerző a politikatudományok kandidátusa
*
Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
