galéria megtekintése

A hipp-hopp a baj

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 30. számában
jelent meg.

dr. Dávid Ferenc
Népszabadság

Varga G. Gábor Minimum2015.hu című jegyzetében azt állítja, hogy „Fizetesemeles2015.hu” írásomban tiltakoztam az öregségi nyugdíjminimum emelése ellen. Nem elegáns magamat idézni és ismételni, de olvassuk el együtt újból a megjelent szöveget:

„A honlap egy másik oldalán azt is olvastam, hogy az öregségi nyugdíj minimális összegét (ami persze régóta szégyellnivalóan alacsony: 28 500 Ft) hipp-hopp 50 000 forintra akarják emelni. Némi malíciával kérdezem: a teljesen megalapozatlan »férfi 40« nyugdíjprogram gyors bukása után azonnal be kellett vetni – bármiféle szakmai elemzés nélkül – csodafegyverként az ötvenezres minimálnyugdíjat? De ha már a rendszerszemléletet ismét félredobva előveszik az (egyébként bonyolult és korrekcióra szoruló nyugdíjrendszer) egyik elemét, és „vakra” bemondják az összeget, miért érik be 50 000 forinttal, amikor a 75 000 sokkal jobban hangzik, és ráadásul sokkal közelebb van az egy főre jutó létminimum összegéhez?”

Ha valamit szégyellnivalónak tart az emberfia, azon változtatni szeretne, és nem fenntartani. Azért ez így logikus. Ami ellen tiltakozom, az az, hogy az MSZP által is támogatott, egyébként abszolút irracionális „férfi 40” program után ismét előrángatták a nyugdíjrendszer egy (!) elemét (öregségi nyugdíjminimum), és ezt kezdték „pártpropagálni”. Igen, a hipp-hoppal, az ötletszerűséggel van a bajom, nem a fájóan alacsony 28 500/Ft/hó/fő összeg emelésével. Úgy gondolom, hogy egy kormányzati pozícióra törekvő párttól elvárható, hogy a nyugdíjrendszert ne szétcincálja, hanem teljes körűen és koherens módon korrigálja. Írásomban azt is próbáltam érzékeltetni, hogy az öregségi nyugdíjminimum összege nem lehet vásári licit tárgya: valaki 50 000 forintot mond (MSZP), én a cikkemben – nevelő célzatú iróniával – 75 000 forintot emlegettem, a szerző pedig majd a következő jegyzetében esetleg 100 000 forintot követel. Végül is az se sok.

 

A nyugdíjszisztéma hosszú távra vonatkozó átalakítása szakmai és politikai szempontból is komoly ügy. Talán ennek megfelelően illene kezelni. Pártnak, szakszervezetnek, médiának egyaránt.

Dr. Dávid Ferenc főtitkár, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Ami a nyugdíjminimum mértékének minősítését illeti, örömmel tölt el, hogy egyetértünk. Köszönöm, hogy kimondta: talán a százezer forint sem lenne sok. Ha egy ember sorsát nézzük, semmiképp...

Talán Önt is megnyugtatja, hogy osztom álláspontját, miszerint mindez nem lehet licit tárgya, s hogy a nyugdíjszisztéma átalakítása komoly ügy, s illik így kezelni. Most már tehát „csak” a hogyanra kellene választ kapnunk. Ha nyolc év után emelkedne a szégyellnivaló összeg, bizonyság lenne arra, hogy az ország vezetői – beleértve a versenyszférát is – valóban komolyan is veszik.

Varga G. Gábor

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.