Huszonhat évvel ezelőtt a világsajtót a magyarországi határnyitás uralta. A fő hírek arról szóltak, hogy 1989. szeptember 10-én éjfélkor a magyar kormány megnyitotta az Ausztriával közös határt a már hónapok óta hazánkban tartózkodó több mint 60 ezer keletnémet menekült előtt. Méltatták, hogy az akkor még a szovjet blokkhoz tartozó Magyarország Németh Miklós vezette kormánya nem kényszerítette vissza hazájukba a hozzánk turistaként érkezett, de az NDK diktatórikus rendszerébe visszatérni nem hajlandó keletnémet állampolgárokat, hanem lehetővé tette, hogy Ausztrián keresztül az NSZK-ba távozzanak.
A Horn Gyula által vezetett külügyminisztérium, amelynek államtitkára és a művelet koordinátora voltam, hónapokon át dolgozott a döntés előkészítésén. Javaslatunkat arra építettük, hogy a külpolitikában a nyolcvanas évek elejétől fokozatosan végrehajtott nyugati nyitáshoz csak a határ megnyitása illeszkedne. Egyébként már hónapokkal az NDK turistáinak érkezése előtt megkezdődött és június végére be is fejeződött a „vasfüggöny” lebontása. Azzal is érveltünk, hogy hazánk 1989 tavaszán csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez, ami kizárta, hogy más országok elnyomás vagy üldöztetés miatt menekülni kényszerült állampolgárait visszaküldjük hazájukba. Fontos lépés volt, hogy felfüggesztettük az NDK-val évtizedekkel korábban kötött megállapodás titkos záradékának alkalmazását, amely előírta egymás állampolgárainak hazatoloncolását.
A nemzetközi jogi lépésekkel párhuzamosan gondosan mérlegeltük az NDK, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama részéről várható reagálásokat. Bátorítóan hatott, hogy szovjet részről hangsúlyozták: ez a két Németország és Magyarország ügye. Folyamatosan együttműködtünk a Horváth István belügyminiszter által irányított határőrséggel. Egyeztettünk az NSZK és Ausztria vezetőivel, hogy biztosítsák a határt átlépő tízezrek elszállítását.
