Annak sem volt elrettentő hatása, ha akár a legnagyobb szenvedéssel járó kivégzést is nyilvánosan hajtották végre, sőt gyakran népünnepre adott alkalmat. Volt, amikor az elítéltek egész sora haldoklott kereszteken napokon át az utak mentén, de az, ami kiváltotta a büntetést, ezáltal nem szűnt meg.
Tudjuk, hogy a kereszténység első évszázadaiban a mártírhalál megváltó erejébe vetett hit ezreket vonzott vértanúságba. Manapság pedig az iszlám paradicsom ígérete vezet öngyilkos merénylőket gyaurok százainak, ezreinek megöléséhez. Lehet az ő számukra elrettentő hatású a halálbüntetés? Aligha, hacsak nem nők hajtják végre az ítéletet. Vannak ugyanis dzsihadisták, akiknek a hite szerint az, akit nő öl meg, nem részesül a szökőkutak körül táncoló szüzek, a hurik szolgáltatásainak gyönyörében.
A mi kultúránkban nem általános a gyilkosságok túlvilági jutalmazásába vetett hit. Viszont különösen sorozatgyilkosok vallják, hogy isteni sugallat késztette őket újabb és újabb gyilkosságokra. Talán számukra lehet elrettentő hatású a halálbüntetés? Vagy lehet azok számára, akik anyagi okokból, például örökségért követnek el tökéletesen kidolgozottnak hitt gyilkosságot, és természetszerűleg többé nem is foglalkoznak a lebukás esélyével?
A halálbüntetésről szóló vitát napirenden tartóktól még nem hallottam, miért hisznek e büntetés elrettentő hatásában. Persze nem tarthatjuk hitelesnek a „napirenden tartás” szándékát attól, aki a nyilvános viták kerüléséről híresült el. Az is lehet, hogy el sem jutott a halálbüntetés szó megértéséhez. Ahhoz például, hogy mi az elképzelése a halálról, amit visszatartó erejűnek tart?Mivel aligha várhatjuk el, hogy ő vitába szálljon, vizsgáljuk meg helyette is, hogy mi lehet az elképzelése a halálbüntetés hatásáról.
A halál állapotáról ugyanis nem tudunk semmit azonkívül, hogy visszafordíthatatlan. Habár vannak egyházi tanítások visszatérőkről, de ezek hitbeli kérdések, és így nem szolgálhatnak vita tárgyául. Világszerte a legtöbben – és hazánkban is sokan – a lélekvándorlás, a reinkarnáció valamelyik formájában hisznek. Nem ismerem eléggé ezeket a hitrendszereket ahhoz, hogy meg merném vitatni: milyen hatással lehetnek a halálbüntetés koncepciójára.
A mi zsidó-keresztény kultúránkban a gyehenna vagy a pokol lehet elrettentő hatású, de ezeknek a hitrendszereknek a tanítása szerint Isten az egyetlen bíró, aki ilyen szenvedésre ítélhet bárkit is. És halálunk módját és idejét is egyedül ő határozhatja meg. Én szívesen elvitatkoznék erről az istenképről bárkivel, de feltételezem, hogy az, aki rendszerint keresztény mivoltunkra hivatkozik, nem mehet bele ilyen hitbeli vitákba a meghasonlás veszélye nélkül. Tehát azt ajánlanám neki, hogy tartsuk vitánkat szekuláris síkon.
Szemben a ránk oktrojált, életet megrontó, a halált büntetésnek tartó, a messze jövőbe vetített félelemmel, az évmilliók folyamán kiválasztódott bennünk az életvédő félelem, mert aki nem félt meghúzni a kardfogú tigris bajszát, vagy szakadékok szélén ugrálni, az aligha élt eleget ahhoz, hogy továbbadja a génjeit. Ez a félelem nem árnyékolja be egész életünket, csak az azonnali veszélytől véd meg. Így nem tarthat vissza olyan bűn elkövetésétől, amelynek felderítését, bizonyítását, valamint évekig tartó bírósági tárgyalását és a sok-sok fellebbezést, kegyelemkérést követően, tíz-húsz évvel a tett elkövetése után hajthatnak majd végre. A gyakran példaként felhozott amerikai államokban általában ennyi ideig ülnek siralomházban az elítéltek. Ezenkívül, ha bevezetnék is nálunk a halálbüntetést, az elkövető számíthatna arra, hogy akár háromszor is megváltoztathatják a törvényt, például a következő választások után, mielőtt az ő kivégzésére sor kerülne.
Magáról a halál állapotáról nem tudunk semmi bizonyíthatót, de sokan hiszik a nagyon boldog, örömteli érzés, a halálközeli élmény folytatásának. Tehát érdemes ezt az érzést számításba venni a halál elrettentő erejének megítélésében. A vonzó fénytölcsért, a hívogató hangokat sokan misztikus jelenségnek tartják, én egy fiziológiai folyamat eredményeként írtam le az eutéliát bemutató Boldogabb élet – jó halál című könyvemben. Annak a boldogító élménynek az elvárhatósága beragyoghatja életünk utolsó napjait, óráit. Kevés nagyobb gonoszságot tudok elképzelni annál, mint azt sulykolni belénk, hogy a halál büntetés lehet, hiszen mindannyian halálra születünk. És alanyi jogon, az alaptörvényben is biztosított méltóságunkhoz tartozik jogunk az emberhez méltó jó halálhoz. Ettől foszthat meg az ilyen felelőtlen büntetéstanítás, amely nemcsak utolsó óráinkat ronthatja meg, hanem egész életünkben növelheti a patologikus halálfélelmünket, amely minden fóbiánk mögött áll.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
