galéria megtekintése

A gyáva Orbán

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 13. számában
jelent meg.

Ágh Attila
Népszabadság

Orbán gyáván meghátrált három fontos ügyben a kampány idején, és ennek a figyelem központjába kell kerülnie.

Először is gyáván viselkedett, amikor elutasította a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltjével való vitát; másodszor, amikor hosszasan lapított az Ukrajna elleni orosz agresszió ügyében; és harmadszor, amikor nem állt ki az ország elé egy választási programmal, hanem elbújt a „Magyarország jobban teljesít” tragikomikus szlogenje és a rezsicirkusz bohózata mögé.

A demokrácia működéséhez közterekre van szükség, amelyeken a személyek és a vélemények a viták során megméretnek, s ez fokozottan igaz a választási kampányra. Orbán maga is kikövetelte magának a miniszterelnök-jelöltek vitáját 1998-ban, de mivel csúfosan leszerepelt 2002-ben és 2006-ban, azóta nemcsak a miniszterelnök-jelöltek vitáját kerüli, hanem minden nyilvános vitát messze elkerül.

A politikusoknak az emberek világától, a realitásoktól való teljes elszigetelődése és a hübrisz, a politikai önkény világába való bezárkózása klasszikusan megfigyelhető Orbán pályáján. A „bátor”, a tisztázó vitákat kereső Orbán időszaka 1988 és 1998 közé esik, a hatalomra jutott „gyáva” Orbán 1998 után már csak erőből tudott politizálni. Az első kormánya idején már teljesen maga alá taposta a pártja politikusait és szakértőit, robotok seregét hozta létre maga körül, és ez vezetett a vereségéhez is, mivel 2002-re már teljesen vitaképtelenné vált. Ezzel megjelenítette a „keleti” politikus típusát, aki megközelíthetetlen, mert nemcsak a népség-katonaság, hanem a saját pártja felett is ott lebeg dühös villámokat osztogatva az alattvalóknak, míg a „nyugati” politikus mindent megtesz azért, hogy reagáljon az emberek és szervezetek felvetéseire, s megválaszoljon a sajtó népei kemény kérdéseire is.

 

Amikor Orbánt másodszor is megkaptuk miniszterelnöknek, akkorra Orbán már teljesen beleszédült a saját személyisége „keleti nyitásába”, mivel már csak parancsokat osztogat és frázisokat pufogtat, s már nem hajlandó sehol és senkivel semmiféle nyilvános vitára.

Marabu rajza

Hosszú elemzést kívánna Orbán „szabadságharca” az Európai Unióval szemben, aminek következtében a maga sajátos keleti modorával teljesen elszigetelődött az unió vezetői körében. A gyáva Orbán kivívta magának, hogy persona non grata lett valamennyi nyugati országban, nem kap meghívást a nyugati fővárosokba, csak akkor találkoznak vele, amikor a protokoll miatt nagyon muszáj. A keleti nyitás számára azt jelenti, hogy a magához hasonló zárt személyiségekkel mosolyog össze, ahogy a legutóbb Putyinnal, ami az Ukrajna elleni agresszió után végleg megpecsételte a sorsát Nyugaton.

Nem véletlen, hogy hosszasan gyáván bujkált a nyilatkozatok elől az 1956 és 1968 tragikus emlékét felidéző brutális orosz akció után, hiszen már jóval előtte hosszasan és gyáván bujkált a saját országa előtt a Putyinnal megkötött Paks Paktum ügyében, amiről még most sem lehet tudni a részleteket az országunk tervbe vett tönkretételéről. A hatalom korrumpál, szól az ismert angol mondás, az abszolút hatalom pedig abszolúte korrumpál, ezért valószínűleg csak Orbán oligarchái tudják a részleteket a Putyinnal kötött paktumról, mint gyáva haszonélvezői az országunk kivéreztetéséhez vezető politikai üzletnek.

Végül, de nem utolsósorban, Orbán gyáva volt ahhoz, hogy programot adjon a 2010-es választáson, s még gyávább manapság, hogy az ország négyéves tönkretétele után számot adjon az országlásáról, és merjen valamit mondani a következő négy évről.

Európában teljes abszurditásnak számít, hogy egy párt már egy második választásnak szalad neki mindenféle kormányprogram nélkül. Joggal mondhatni persze, hogy jó oka van rá. A gyávaság kifizetődött 2010-ben, hiszen azt csak nem mondhatta el, hogy „keleti Magyarországot” szeretne, „fél-ázsiai” politikai rendszerrel. A programtól való tartózkodás jól működött 2010-ben, mivel minden valódi program a konfliktusok felvállalását is jelenti, vagyis ha Orbán kijelenti, hogy az adórendszer és az egész gazdaságpolitika olyan átalakítását tervezi, ami masszív jövedelemátcsoportosítást jelent a szegényektől a gazdagokhoz, akkor még a legcsalódottabbak közül is sokan elkerülték volna a Fideszt. Hát még ha bevallja, hogy alkotmányt akar csinálni, méghozzá olyat, amelynek avíttsága és antidemokratikus allűrjei azóta is kiváltják a jogász professzorok felháborodását Európa-szerte. Szóval, a programoktól való menekülés működött 2010-ben, s most, 2014-ben az újabb gyáva menekülés a konkrétumoktól a lapos szlogenek felé még erősebb és még indokoltabb, hiszen a Fidesz-politika egyetlen részlete sem állná ki a valóság próbáját egy nyílt demokratikus vitában.

Bezárult a kör Orbán körül, gyáván hallgat a kampányban, ügyetlen ürügyekkel elkerülve a demokratikus ellenzék vezetőjével való vitát, amelynek korábban maga is lelkes híve volt. Nem szólal meg, csak gyáván kullog az uniós vezetők és a V4 miniszterelnökei nyilatkozatai után az orosz agresszió kérdésében, mert a szíve Putyin felé húz, de a „ruszkik, haza” követelése helyett nem meri nyíltan felvállalni a „ruszkik, vissza” igényét, hiszen szerinte mégis csak jobb a keleti függés, mint az uniós demokratikus rendhez való igazodás.

Mindez összegződik abban, hogy nincs sehol egy őszinte szó Orbán valódi terveiről és szándékairól a miniszterelnöki beszédekben, és még véletlenül se esik említés stratégiai távlatokról az olyan uniós fejlesztési tervekkel szinkronban, mint az Európa 2020 stratégia.

A jövő lezárult, felejtsük el, megkezdődött a kalandos utazás a múltba, felbukkantak a múlt fura figurái a köztereken és a tankönyvekben is, és felsejlik Horthy árnyéka is Orbán mögött, akkor is, ha csak Bethlen-szobrot avat. Hát ezért lenne tragikus, ha a gyáva Orbán többséget kapna a választáson, mert a keleti politikusok ugyan maguk is félnek a lakosságtól, de a félelmüket a megfélemlítéssel kompenzálják, amikor az áldemokráciákban magukat ünnepeltetik.

A szerző politológus

 ***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.