Az alulértékelt német euró a német gazdaságot versenyelőnyhöz juttatja, ami tovább erősíti az erős német gazdaságot, növeli versenyképességét, és gyengíti az amúgy is gyenge görögöt. Mára ez a folyamat a német euró legalább 25 százalékos alulértékeléséhez, azaz a német gazdaság kizárólag az árfolyamnak tulajdonítható versenyelőnyéhez vezetett. Egy adott fizetőeszköz értékének aránya egy másikhoz rendre változik, tükrözve a mögötte álló gazdaság állapotát, illetve annak megítélését, esetenként a spekulatív hullámok hatását.
De az euró árfolyama a tagországok között nem változhat, még akkor sem, ha vannak, illetve ha létrejönnek markáns különbségek. Az euró megalkotói abban bíztak, hogy az övezet szabályainak betartásával – ezek az úgynevezett maastrichti mutatók – az euróövezet képes lesz a fentiekben leírt folyamatot elkerülni. Bár még most is lehet olyan nézettel találkozni, miszerint a jelenlegi helyzetet a bajba került országok fegyelmezetlensége okozta – ez például a hivatalos német álláspont –, a „fegyelmezetlenség” ma már nyilvánvalóan elégtelen magyarázat még akkor is, ha ezek az országok tényleg fegyelmezetlenek voltak.
A maastrichti mutatók ugyanis kizárólag pénzügyi jellegűek. Betartásuk nem biztosítja és nem tükrözi az adott ország versenyképességét. Spanyolország betartotta a maastrichti követelményeket – még akkor is, amikor Németország nem –, mégis bajba került; Kína mutatói nagyon távol állnak Maastrichttól, mégis Kína a világ egyik legversenyképesebb gazdasága. A megszorítások pártolói szerint az alul/felülértékeltség problémája kiküszöbölődne a megszorítások és a fegyelem bevezetésével, azaz a bérek és a költségvetési kiadások lefaragásával.
Sajnos az állítás csak ott lehet igaz, ahol a versenyképesség csorbulása a bérköltségekre és a költségvetés túlzott kiadásaira vezethető vissza. De mi van, ha a versenyképesség hiányához hozzájárul a tőke, a technológia, az infrastruktúra, az intézményrendszer, a piacok vagy a képzés hiánya? A görög adóssághalmaz visszafizethetetlen, a görög gazdaságot a fizetőeszköz leértékelése és egy jelentős tőkefeltöltés (a Valutaalap szerint legalább 60 milliárd euró) nélkül nem lehet talpra állítani.
A leértékelés persze csak az euró elhagyásával lehetséges. A jelenlegi szabályok szerint az euró kivezetése az alapszerződés megszegését, és nemcsak az euróövezetből, hanem magából az unióból való távozást is jelenti. Közgazdasági szempontból nézve, a „megoldás” elég világos:
1. Görögországnak ki kell lépnie az euróövezetből; 2. az övezeti és az uniós tagság közötti összekötést fel kell oldani; 3. a hitelezőknek le kell mondani a görög államadósság legalább feléről, és a hátralévő részre egy legalább tízéves moratóriumot adni; 4. mintegy 60 milliárd eurót kell biztosítani megfelelő ütemezéssel az elkövetkező 3–5 év alatt, amelynek folyósítását össze kell kötni a szükséges reformokkal.
E lépések politikai következményei kétségtelenül súlyosak, de a kielégítő megoldás hiánya még súlyosabb következményekkel járhat. Ha az Európai Unió nem képes egy, az unió GDP-je két százalékát érintő feladatot megoldani, szellemi és erkölcsi hitelessége válik kérdésessé. Ez pedig már magának az uniónak a létét veszélyezteti.
A szerző az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.