A családon belül élő fogyatékos emberek helyzete több szempontból különleges. A segítő, szerető családi közeg minden erőt megmozgat azért, hogy a szükséges – és nehezen elérhető, drága, fáradságos – ellátásokat, terápiákat kiskortól megadja a fogyatékos gyereknek vagy a felnőtt családtagnak. Az érintettek szülei, testvérei valóban mindennapi hősök, hiszen csak minimális állami segítséget kapnak 24 órás munkájukhoz. Érzelmi és anyagi áldozatvállalásuk is rendkívüli és tiszteletre méltó (és az állam által kormányoktól függetlenül megalázó mértékben honorált). Más esetekben viszont épp ez az a közeg, amely ideális terepet nyújthat a bántalmazáshoz: az áldozatok visszaemlékezései családtagokról, családi ismerősökről és terapeutákról, segítőkről szólnak. „Megerőszakoltak. Bántalmaztak otthon és máshol is. Szexuálisan kihasználtak. Azt akarom, hogy tanítsatok meg minden gyereket arra, hogy mondjanak nemet. (…) Én köteles voltam megölelni azt az embert, aki egy évtizedig szexuálisan visszaélt velem – és nem mondhattam nemet...” – írja egy autizmussal élő áldozat. Az áldozatoknak már az is több erőt adna a nemet mondáshoz, ha a rendszer (a szociális ellátórendszer, a rendőrség, az igazságszolgáltatás) megtalálná, számon kérné és megbüntetné az elkövetőket.
Magyarországon nagyon kevés ügyre derül fény. Több ezer fogyatékos áldozat élhet köztünk. Az értelmi fogyatékos és autista emberek körülbelül 90 százaléka családban él. Meglepő, hogy a fogyatékos emberek szervezeteihez szinte alig érkezik bántalmazással kapcsolatos segítségkérés. A szakértők szerint ennek oka az, hogy az áldozatok félnek, nem mernek árulkodni, nem tudják, hova fordulhatnak, nem bíznak a segítségben. Ha mégis segítséget kérnek közvetlen környezetükben, nem hallgatják meg őket, nem hisznek nekik, hasonlóan a gyermekkori abúzus áldozataihoz. Ráadásul az áldozatok fogyatékosságuk miatt sokszor azt sem tudják, hogy a testükkel saját maguk rendelkezhetnek, és nincs rendben, ha valaki a beleegyezésük nélkül fogdossa őket vagy egyébmódon visszaél kiszolgáltatottságukkal. Sokan még a telefont vagy az internetet sem tudják használni fogyatékosságuk, elzártságuk vagy anyagi helyzetük miatt.
A fogyatékosok bentlakásos intézeteiben élők valószínűleg még gyakoribb áldozatok. Ezt az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi jelentése is elismeri. Angliában három éve országos botrányt kavart a Winterbourne-ügy: egy bentlakásos intézetben értelmi sérült és autista lakókat vertek és inzultáltak a személyzet tagjai. Itthon Kiskunhalason 2010-ben derült fény arra, hogy pszichiátriai ápolók hónapokig éltek vissza az egyik (autizmussal élő) intézeti lakóval. Az őt többször megerőszakoló ápoló biztos volt benne, hogy „úgysem fognak a betegnek hinni”. Az állam által fenntartott, 2000 óta működő beteg- és ellátottjogi rendszer ugyan elvben elérhető a fogyatékosok számára is, ám mégsem hallani napvilágra került esetekről.
A bejelentések hiánya itt is szorosan összefügg a bántalmazást lehetővé tevő helyzettel. Az intézetben élő fogyatékos vagy pszichiátriai betegként nyilvántartott emberek végtelenül kiszolgáltatottak: szinte teljesen önálló jövedelem nélkül, fizikailag is védtelenül (pl. kerekes székben, ágyhoz kötve, legyógyszerezve) élnek. Még jogi cselekvőképességük sem teljes: kevés kivétellel minden intézeti lakó gondnokság alatt él, így szinte teljesen le vannak zárva előtte a segélykérés (pl. panasztétel, feljelentés) útjai. Ha értelmi sérültek, akkor egyszerűen képzelgésnek, túlérzékenységnek tartják a panaszukat, ha pszichiátriai ellátottak, akkor paranoidnak vélik őket. Miközben több kutatásban is arra az eredményre jutottak, hogy a bántalmazások esetében a hamis vád ugyanolyan ritka (pár százalék az összes bejelentéshez képest), mint bármilyen más bűnügyi vád esetén.
Másrészről a bentlakásos intézetben dolgozók ugyanúgy áldozatai az intézeti kultúrának, mint az ott élők. Társutasok egy embertelen, totális rendszerben. A leromlott egészségű és a sokéves intézeti lét miatt „hospitalizálódott” lakókkal dolgozó ápolók és szociális gondozók bére az elmúlt 25 év kormányainak konszenzusa alapján a megélhetésre is alig elég, a munkakörülmények pedig elkeserítők. A komoly fizikai és érzelmi terhet jelentő munkához szinte semmilyen szakmai támogatást (pl. szupervíziót) nem kapnak. Az abúzust kezelő protokollok bevezetésére és alkalmazására sem ereje, sem ideje nincs senkinek.
Pedig már kevés pénzzel és erőfeszítéssel is sokat lehetne segíteni. Képzéseket, programokat kellene indítani szociális gondozók, segítők és terapeuták számára, hogy felismerjék a bántalmazás jeleit, érzékennyé váljanak a bántalmazottak hangjára. A hatóságok jobban tudnának segíteni, ha megtanulnák, mik a fogyatékossággal élők speciális igényei, tulajdonságai, mire figyeljenek, ha bejelentést kapnak. Fontos lenne az érintett fogyatékos személyek számára könnyen érthető anyagokat készíteni, képzéseket tartani, hogy megtanulhassák, mi a helyes és „nem helyes” érintés egy terápiás vagy családi viszonyban. Kutatásokat kellene indítani, hogy megértsük, miben más a fogyatékos embereket érő családon belüli bántalmazás, mint a többi. Nehezíti a cselekvést, hogy jelenleg erről nagyon keveset tudunk.
Az intézetben élők abúzus elleni védelme esetében a megoldás némiképp egyszerűbb, ám sokkal drágább: a nagy létszámú bentlakásos intézeteket be kell zárni, és a speciális ellátásokat kicsi közösségben, lakásokban kell nyújtani. Az ez irányú állami program évtizedes késlekedés után 2012-ben elindult, és csak remélhetjük, hogy a következő években is folytatódni fog.
Végül fontos lenne a fogyatékos emberek jogegyenlőségének megteremtése: a cselekvőképességet kizáró gondnokságot el kell törölni. Az értelmi fogyatékosság vagy az autizmus önmagában is elég problémát, leküzdendő hátrányt jelent, ha ezt azzal tetézzük, hogy az érintettet még a jog előtt sem ismerjük el egyenrangúnak, akkor csak a bántalmazás és kihasználás előtt nyitunk kaput.
A szerzők aktivisták
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
