galéria megtekintése

A döntés

38 komment

A szerk.

Senki sem épít jobb kerítéseket, mint Izrael. A magyar kormány már tavaly odaküldte embereit, akik aztán lógó orral tértek haza: túl drága. Például az egyiptomi határ földközi-tengeri csücskétől a Vörös-tengerig húzódó 200 kilométeres, hat méter magas, betonalapú, szögesdróttal, radarral, kamerával, érintő szenzorokkal ellátott kerítés. Mérnöki mestermű, olyan jól sikerült, hogy Izrael most más határain is ilyet épít.

Izrael a Ciszjordániában élő palesztinokat már másfél évtizede betonfallal próbálja kívül tartani. Rossz hír Orbán Viktornak, hogy még ez a védelmi rendszer sem tökéletes. Mintegy 40-50 ezer palesztin dolgozik illegálisan Izraelben, ők is a kerítésen jöttek át, mint ahogyan júliusban az a két terrorista nő is, aki agyonlőtt négy izraelit. A magyar kormányfő heti rádiós „interjújában" új, az eddiginél „masszívabb", több százezer ember feltartóztatására alkalmas kerítés építését jelentette be a szerb határon. Mint a tapasztalat mutatja, kifejezetten belpolitikai céllal, ahogyan Donald Trump se a mexikóiak – mára gyakorlatilag elapadt – illegális bevándorlása, hanem az ettől még mindig félő szavazók miatt emlegeti annyit a falépítést.

A Financial Times által megkérdezett szakértők szerint a határokon emelt védelmi rendszerek megnehezíthetik a terroristák bejutását, de jórészt hatástalanok a menekültáradat vagy a gazdasági migráció ellen. A hatékonyság kulcsa az elrettentés és a szomszédok együttműködése. Mi az elrettentés? Izrael szíriai határán 2011-ben tüzet nyitott a kerítés ellen tiltakozó palesztinokra, 35-en haltak meg.
Ha ugyanis tömegek mennek neki a kerítésnek, ahogyan a kormány elrettentő kampánya előrevetíti, végülis ez lesz a végső kérdés. Más módja ugyanis nincs az eddig eljutó áradat feltartóztatásának.

 

Nem szeretnénk, ha Magyarországon bárkinek döntést kelljen arról hoznia, lövet-e. Az újabb kerítés azonban lépés a felé, hogy végül dönteni kelljen élet vagy halál dolgáról. Már ha igaz, amit a kormány állít, és tömegek özönlenek ide.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.