galéria megtekintése

A csapda bezárul

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 30. számában
jelent meg.


N. Kósa Judit
Népszabadság

Ha most kettőt hátralépünk, és az igazságérzetünket, a józan megfontolásainkat, a tisztességünket egy pillanatra zárójelbe tesszük, azt fogjuk látni: a Szabadság téri szobor elleni heroikus tiltakozás éppen kezd olyan helyzetet eredményezni, amilyenre Orbánék vágytak.

A Szabadság téri tiltakozók hősies akciója is Orbán kezére játszik
A Szabadság téri tiltakozók hősies akciója is Orbán kezére játszik
Földi Imre / Népszabadság

Hiszen mostanra eljutottunk odáig, hogy a feledés vastag porrétege rakódik az alkotmányban rögzített hazugság jelentős részére. A tény, hogy a Fidesz alaptörvénye lényegében kimetszi a nemzet történelméből az 1944. március 19. és 1989 közötti időszakot mint olyat, amikor szünetelt az állami önrendelkezés, a mindünk által belátható – azaz egy-két generációra visszamenő – múlt legdurvább félreértelmezése. Felment ugyanis mindennemű felelősség alól.

 

Annak, aki ezt nem jogalkotási félreértésnek, hanem nemzetbeli léte vezérlőelvének tekinti, valóban nem kell mérlegre tennie azokat a cselekedeteket, amelyek a közvetlen felmenői vagy az ő életét jó, illetve rossz irányba fordították. Nem kell latolgatnia, mi az egyéni és mi a közösségi megítélése annak, hogy ellenálló lett-e, ügynök vagy kisz-titkár. Hogy milyen alkut kötött egyetemért, karrierért, útlevélért, bármiért. Hogy mekkora volt a politikai elit döntési szabadsága negyvenkilencben, ötvenhatban, hatvannyolcban, hogy miként lettünk épp mi a legvidámabb barakk.

Az alaptörvény cinikus történelemszemlélete innen nézve csapdát rejtett, hiszen fakadhatott volna belőle társadalmi felismerés is: hogy hiszen ez a mi életünk, a mi múlttapasztalásunk, a dolog ennél sokkal bonyolultabb, uraim, hagyjanak már minket a bornírt hülyeségeikkel. A múltat nem megszoborni kell, hanem beszélni róla. És ha így lett volna, magántörténelem-megtagadásból, atyáskodó populizmusból és keresztény maszlagból rótt díszletvára simán maga alá temeti Orbánt és rendszerét. Nem véletlen, hogy siettek kijelölni a XX. századnak azt a pontját, amelyről – úgy látták – a vitának folynia szerencsés és hasznos. 1944-et, amely így vagy úgy, de mindenki számára fordulópont, s amelyhez nem lehet érzelmek nélkül viszonyulni.

A Kossuth tér ’44-es állapotának helyreállítása helyezte el a témát a közbeszédben, a Szabadság téri szobor állította irányba a vitát, a zsidó hitközségekkel folytatott trükkös levelezés csukta le a csapda fedelét. Még föl sem ocsúdtunk, és a huszadik század kétharmaddal elrendelt újraírása egy kényszerű és hamis konfliktussá egyszerűsödött: mintha itt valóban pusztán arról lenne szó, hogy a Fidesz fölmenti-e a korabeli magyar államigazgatást és a lakosságot a holokauszt végigvitelében viselt felelőssége alól. Ami hihetetlenül kézreesik Orbánnak és társulatának, mert ezt a meccset a magyar társadalom már készségesen lejátssza az ő részvételük nélkül is. Egyik oldalon erőre kapnak a félhomályban mindig is létezett, a szélsőjobb sikere által napvilágra piszkált kirekesztő indulatok, a másik oldalon összeszedik minden erejüket és elszántságukat a demokrácia védelmezői – és a világ immár tényleg azt látja, hogy a vita tétje a megszálló németek történelmi felelősségének megítélése. Merthogy éppen így volt ez kitalálva.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.