galéria megtekintése

A CBA igazsága

5 komment

Batka Zoltán

Senki sem gondolta volna, hogy éppen egy CBA-cég mondja ki az igazat. Bár nem a nagy nyilvánosságnak szánták, a CBA-régiós központ Palóc Kft. éves mérlegéhez járó kiegészítő mellékletében benne van minden, amit a piac szereplői suttogva, szakmai körökben is alig mernek elmondani: a fogyasztás valójában zuhan, a munkanélküliség nő, a hazai kereskedelmi cégek megsegítésére kiagyalt intézkedések pedig éppen a hazai vállalkozásokat döntik be.

Azonban mielőtt bárki kárörvendene azon, ahogy a kormánybarát cég magára húzta a vizet, valamit nem árt tudni: a CBA baja kicsiben az ország baja. A magyar baloldal évtizeden át süket volt a hazai kiskereskedők sérelmeire, akik úgy érezték, hogy az állam az adókedvezményekkel idecsalogatott multikkal szemben elárulta a sajátjait. A Fidesz ellenben meghallgatta a panaszaikat. A CBA így bekerült a Fidesz vazallusi rendszerébe. Egy olyan rendszerbe, amely mindig és mindenkor feltétlen engedelmességet vár el a tagjaitól. A párt egyik kezével adott, ugyanakkor ha valamit megkívánt vagy éppen kitalált, akkor nem volt apelláta.

Másképpen nem lehet megmagyarázni, hogy a CBA vezetői – a magyar kiskereskedelem legrutinosabb figurái, élükön a sokak által szakmai zseniként tisztelt Baldauf Lászlóval – miért nem szólaltak fel a trafikrendszer vagy a vasárnapi zárva tartás ellen. Bár a piacon készpénznek veszik a „CBA-lobbi” befolyását, valójában a Fidesz és ura mindig is csak azt fogadta el a hazai lánctól is, amit ő maga is meg akart valósítani. Ám ha Orbánéknak más ötletük volt, azt szemrebbenés nélkül lenyomták a CBA torkán is. Arról legalábbis nem szól a fáma, hogy a hazai lánc olyan nagyon ácsingózott volna az online kasszák vagy az útdíj után.

 

És a CBA háza táján kiosztott pár trafik fájdalomdíjnak kevés volt a CBA-nak a dohánykereskedelem elsinkófálása miatt elszenvedett brutális veszteségeire. Kicsiben az is az ország lenyomata, hogy az úgymond közös ellenség, a multikkal szemben a kormány mellé felsorakozott hálózat vezetői inkább ezt is zokszó nélkül lenyelték. Kérdés, hogy meddig tartják magukat? A CBA-vezetők hogyan magyarázzák meg maguknak és a tagságnak, hogy az általuk is kárhoztatott balliberális érában a CBA hálózata a többi hazai lánccal együtt szépen fejlődött, míg a „nemzeti” gazdaságpolitika zászlóvivőjeként mutatkozó Orbán-kormány regnálása óta terepet veszített? Forgalma, boltjainak száma csökken, a szövetség mintha széttagolodóban lenne: az igényesebb üzleteiből szerveződött Prímákból az egykor nyerő CBA szó is kikerült.

És most az is kiderül, hogy a fegyvertárs Fidesz néha a CBA feje fölött, néha támogatásával áterőltetett agyszüleményeibe immáron a hat megyét ellátó regionális központjuk, 1200 ember munkahelye remegett bele. Talán a CBA-vezérek számára lassan eljön az ideje a számvetésnek, hogy meddig tartson a politika, és hol kezdődjön a gazdaság. 

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.