galéria megtekintése

A bulinegyed vége

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 10. számában
jelent meg.


Uj Péter
Népszabadság

Azt nem állítom, hogy tisztán emlékszem, eleve nem volt olyan a szitu, meg őszintén szólva nem is szeretek tisztán emlékezni szombat estékre, szóval, hát nem is tudom, pontosan mikor, úgy tíz-tizenkét éve, egy nyári (kora őszi? későtavaszi?) éjszakán, már éjfél (egy óra? kettő?) és jó pár sör (fröccs? házmester?) után, a Fidó (Misi? Tibi? Feri?) javaslatára átballagtunk (poroszkáltunk? támolyogtunk?) a Király utcába.

Nem nagyon értettem, mit keresünk ott, nem volt arra már jó pár éve semmilyen értelmes hely, utoljára ’95–96-ban jártunk le a Wichmannba rántott húsos szendvicsért meg Dreherért, mivel ott, az utcában volt a Pesti Est szerkesztősége, és hajnal ötig-hatig faragtuk a Wanted magazin egy-egy oldalát szegény Kelemen Balázzsal.

De vissza 2001-be (vagy kettőbe? háromba?), a szemerkélő nyáréjszakai esőbe, mert szemerkélt is, úgy emlékszem, és a Kazinczy utcából, ahol akkor még egy lélek sem járt éjjel, egy murvás parkolóba poroszkáltunk (támolyogtunk? ballagtunk?) át, aztán még egy másikba, és ott már színes égők égtek, valami diát is vetítettek a falra, amitől szép színes és meseszerű lett minden (én diafilmes gyerek vagyok, meglátom a falra vetített színeket – mese: Ali baba és a negyven rabló, Winnetou, Aladdin), beléptünk egy kapun, és tényleg, csodaország, benn, azaz úgy benn, hogy kinn, szabadtéren, hatalmas fa (gesztenye?) alatt, egy iszonyúan lepusztult kétemeletes (három?) ház belső udvarán ezernyi ember és egy (két?) bárpult, halk zene.

 

Ott volt szinte mindenki, akit ismertünk a Tilos az Á-ból, az FMK-ból, a Tütüből, a Blue Boxból és a többi helyről a kilencvenes évekből. Ez volt az ős-Szimpla vagy micsoda, ebből terjedt szét aztán a romkocsmaság a városra, e köré nőtt a bulinegyed, ami ma már… ugye.

Én nem akarnék vészharangozni, ellendrukker még kevésbé vagyok, én kifejezetten bírom a városban, hogy mindenki kinn ül az utcán és iszik, sokkal jobb, mint amikor vaksötétben, omladozó tűzfalak mellett, üres utcákon kellett osonni mindenféle házibulikba vagy pinceklubokba, amikor még az egész szórakozás, hogy szórakozni mersz, valami földalatti, félig vagy teljesen illegális tevékenység volt. Még az egymást érő beerbike-okról leszédelgő, maxra tekert hangerejű, egyenpólós brit legénybúcsúzók sem zavarnak, akik idáig repülnek az olcsó piáért. (Matolcsy legnagyobb hívei, rájuk kéne kiterjeszteni a választójogot. Jó húsz százalékkal csökkentette a költségeiket a gazdaságpolitika.)

Viszont van két biztos jele a süllyedésnek:

1. Megjelentek a bulinegyed-jelenség hiénái. A kíméletlen járadékvadászok, akik képesek elhitetni a Turizmus Zrt.-vel (illetve, hát, talán csak mindenki úgy tesz), mintha a rettenetes médiatevékenységeik csábítanák ide azt a rengeteg turistát, amiatt jönnének ide piálni az angolok. Az államilag finanszírozott kiskakas meg a felkelő nap.

2. Lassan minden szabad négyzetméteren nyílik egy újabb kocsma, ahol aztán már semmi elképzelés semmiről, egy vajas kenyérnyi, egy korsó sörnyi ötlet nincsen. És aztán megjelentek a vendégfogó lányok. Ez a csőd közelségének legbiztosabb jele. A világ legundorítóbb turistacsapdáinak kötelező kelléke. Emlékszem, amikor a Liszt Ferenc téren megjelent az első hely, ami előtt vendégfogó állt… Két év alatt elvélászlósodott, aztán tönkrement az egész.

Hát, akkor nagyjából még két év lehet hátra. (Előre?)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.