A miniszterelnök arra számít, hogy a népszavazás nyomán több millió szavazóra mutathat, amikor különleges bánásmódot követel Magyarországnak Brüsszelben. Mi több, Orbán élen járhat az egész európai politikai tér átrendezésében. A britekre vonatkozó speciális szabályok tető alá hozásakor többekben felmerült: a „ragály” tovaterjedhet. Vagyis, egyre-másra állhatnak elő állam- és kormányfők azzal, hogy az uniós partnereknek szegezett követeléseiket otthoni referendummal támasztják alá. Orbán meglátta a lehetőséget, és aktiválta a nyilván nem csupán pár napja tervezgetett népszavazási ötletet. A „nemzetek Európája” szószólójaként igyekszik visszafordítani a szorosabb európai integráció folyamatát. Azon az áron is, hogy így végképp kialakulhat egy belső és egy külső körös Európa. Hungarikum, hogy egy olyan ország harcol a kétsebességes kontinensért, amely ily módon a fejlettebbektől való lemaradását rögzíti.
A kvótanépszavazás a maga konkrétságában közjogi blöff. Orbán kiemeli nyerő témájának azt az elemét, amely mögött a legtöbb szavazót fel tudja sorakoztatni. A tényleges befogadásellenesség meglovagolása mellett azáltal is, hogy a kormányzat arcpirító valótlanságokat közöl a betelepítendők számáról.
Aki belemegy Orbán utcájába, az vagy csatlakozik hozzá, vagy felnyársalja magát a többség kvóta-ellenességén, tehát mindenképpen veszít. Az sem működik, hogy egyáltalán ne essék szó a népszavazásról, hiszen az hamarosan brutális „tájékoztatási” büdzsével alátámasztott politikai ténnyé válik.
Válaszként szóba jöhet a bojkott. Ami azonban nem azonos a passzivitás átnevezésével. A bojkott egy politikai stratégia, aminek ez esetben az a lényege, hogy tagadja a kvótanépszavazás értelmét, egyúttal megmutatja annak valódi természetét. Még így is kisebb befektetéssel jár, mint egy nyílt ellenkampány, amely az Európa-párti igenekre hajt Orbán kvótanemjeivel szemben. Az ilyen ambiciózusabb stratégia előnye lehet azonban, hogy teret nyit a pártok és civilek együttműködése előtt, akár a szövetségi politika kiindulópontjaként is szolgálhat, új ellenzéki identitást építhet. Győzelemre kicsi az esély, de a 2014-es közös listás szavazatszám meghaladása már egyértelmű és váratlan sikerként lenne elkönyvelhető – miközben az ettől való elmaradás e stratégia óriási kockázata.
Ennél csak az jár nagyobb rizikóval, ha kísérlet sem történik a kilépésre a kvótanépszavazás logikájából.
