Ezt a megállapodást az SZDSZ nem fogadta el (s a Fidesz sem), és népszavazás útján megvétózta. Az eredmény minimális többséggel elutasította az előre hozott elnökválasztást. „6101”. Kukorelly István alkotmányjogász találó megállapítása szerint ez lett (akkori) politikai közéletünk kétségtelenül nagyon szerény többséget mutató irányítószáma. Ám ahogy az SZDSZ nem fogadta el a kerekasztal-megállapodást, úgy én sem az általuk nem éppen etikusan kierőszakolt „négyigenes” eredményét.
1989. december 27-én alkotmánymódosító indítványt nyújtottam be – Raffay Ernő képviselőtársammal együtt, ám ő később visszalépett – a közvetlen elnökválasztásról, amelyet 1990. február 27-i ülésén tárgyalt meg és fogadott el a még „régi” parlament. Az 1990. évi XVI. törvény kimondta: „A köztársasági elnököt a választópolgárok az általános és egyenlő választójog alapján közvetlenül és titkos szavazással négy évre választják.”
Azután lezajlott az első szabad választás, amelyet nem az SZDSZ nyert meg, ám mint a legerősebb ellenzéki párt kibrusztolta az MDF–SZDSZ-paktumot. (Amely paktum az MDF részéről akár szükségszerűnek volt mondható, hiszen a nagyszámú kétharmados törvény miatt az SZDSZ a stabil kormányzást veszélyeztethette.) A paktumról – hiteles forrásból – már napokkal az előtt értesültem, hogy a parlamenti pártok frakciói, a képviselők s az ország nyilvánossága értesült volna róla.
Ezért aztán 1990. május 21-én – az Antall-kormány május 23-án alakult meg – a negyven év után újra megtartott „Szeged Napja” ünnepi szónokaként bejelentettem: a paktumnak a közvetlen elnökválasztás kiiktatására vonatkozó részét nem fogadom el, s népszavazást kezdeményezek. Ezt megtettem a már szabadon megválasztott parlament 11. ülésnapján is, 1990. június 5-én. Nem kísérte nagy ováció, ám az MSZP „ráérzett” a lehetőségre, fölkarolta a kezdeményezésemet, s a népszavazás kiírása érdekében igen határozott és sikeres aláírás-gyűjtési kampányba kezdett.
A több mint kétszázezer támogató aláírás nagy többségét ők hozták. Az eredmény ismert, a referendum érvénytelen lett, ám megerősíthetett mindenkit abban, hogy a választópolgárok döntő többsége maga választaná meg a köztársaság elnökét. A népszavazás kiírásában tehát az MSZP érdeme elévülhetetlen, de a kezdeményezés nem illeti meg.
A szerző volt országgyűlési képviselő
*A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
